Idén is a Magyar Tudományos Akadémián adták át az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat. A személyenként 1,2 millió forintos Rátz Tanár Úr Életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és 2005 óta két biológia szakos tanárnak ítélik oda, akik kimagasló szerepet töltenek be tárgyuk népszerűsítésében és a fiatal tehetségek gondozásában.
A személyenként 1,2 millió forintos Rátz Tanár Úr Életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és 2005 óta két biológia szakos tanárnak ítélik oda, akik kimagasló szerepet töltenek be tárgyuk népszerűsítésében és a fiatal tehetségek gondozásában. A Ericsson, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. ezzel a díjjal járul hozzá a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez.
A díjjal olyan oktatók munkáját ismerik el, akik önfeláldozó munkájukkal sokat tettek azért, hogy Magyarországon minél több tehetséges fiatal kerüljön felszínre – hangsúlyozta köszöntőjében Kroó Norbert akadémikus, a kuratórium elnöke. Hozzátette: a díjazottak a következő generációk példaképei, akik nemcsak tanítottak, hanem oktattak és neveltek is. Mint mondta, a tehetség kibontakoztatásának legfontosabb helyszíne az iskola, ahol a diákok az ismertetek megszerzése mellett etikát és versenyszellemet is tanulhatnak.
A három vállalat által létrehozott alapítvány 2001 óta ítéli oda a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat, amelyre a közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító – vagy egykor tanító – pedagógusok javasolhatók.
Idei díjazottak
Dr. Halász Tibor (fizika)
Horváth Gábor (fizika)
Brenyó Mihály és Brenyó Mihályné (matematika)
Károlyi Károly (matematika)
Dr. Lenkei Irén (biológia)
Dr. Lénárd Gábor (biológia)
Dr. Cs. Nagy Gábor (kémia)
Oláh Gábor Péter (kémia)
A díj névadója, Rátz László (1863-1930) a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára volt. Nevéhez sok tehetség – így például Wigner Jenő fizikus, Neumann János matematikus – műszaki és tudományos pályájának indulása fűződik. A magyar matematikatanítás egyik nagy reformerének tartják: 1906-ban többek között Beke Manóval és Mikola Sándorral megalapította a Matematikai Reformbizottságot.
Forrás: edupress.hu