Szeptembertől még több gyermek ismerkedhet meg a lovaskultúrával: a tervek szerint idén ősszel az általános iskolák harmadik, negyedik és ötödik osztályában indulhat el a lovasoktatás központi költségvetési forrásból – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium február 19-én az MTI-vel.

„Hamarosan elkészül az a kormány-előterjesztés, amely azt célozza, hogy 2014 szeptemberétől a jelenleginél több általános iskolában valósuljon meg a lovasoktatás” – idézte a közlemény Budai Gyula parlamenti államtitkár Kecskeméten elmondott szavait. Budai Gyula és Dallos Gyula mesteredző, örökös magyar díjugrató bajnok a Bács-Kiskun megyei városban a Hírös Lovardában egy tanrendi lovasórán vett részt.

A közlemény szerint az államtitkár beszámolt arról, hogy az általános iskolai lovaskultúra-oktatás széles körű bevezetésének lehetőségeiről a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőivel folyamatos az egyeztetés, és egy munkacsoport is alakult a lovaskultúra-oktatás kiszélesítésére.

A nemzeti lovaskultúra-oktatás főbb célkitűzései között a lovaskultúra, a magyar lovas hagyományok, a lovaglás gyakorlati alapjainak megismertetése, valamint a környezettudatos és egészséges életmódra történő nevelés szerepel. A tantárgy a tanulók számára választható lesz.

{module Forrás: edupress}