A köznevelésért felelős helyettes államtitkár meghívja a Pedagógusok Szakszervezetének és a sztrájkmegállapodást aláíró többi szakszervezet vezetőit, szakértőit az e-portfólió felülettel kapcsolatos szakmai megbeszélésre, amely lehetőséget teremt a felmerült kérdések tisztázására, áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közleményben.
A pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszerről szóló kormányrendelet elkészítését az államtitkárság szerint megfelelő színvonalú, kellően átgondolt szakértői munka előzte meg, és az a tény, hogy 10 nappal az egyszerűsített eljárás elindulása után és a határidő előtt két hónappal az első körben magasabb kategóriába lépésre jogosult 25761 pedagógusból már 8065 megkezdte az e-portfóliójának feltöltését nem igazolja a negatív fogadtatást, hanem annak ellenkezőjét jelzi. „Az viszont kétségtelen, hogy az eljárást téves információk alapján tett kijelentések kísérik. Ezek pedig alaptalan félelmeket gerjeszthetnek, félreértések sorához vezethetnek” – írja közleményében a szaktárca.
„A kiemelkedő szakmai tudás és teljesítmény érték, ezt ismeri el és díjazza a pedagógusok minősítési rendszere” – zárja közleményét az államtitkárság.
{module Forrás: edupress|none}