Ünnepelje velünk az Európa-napot Budapesten és országszerte további 18 településen! A korábbi évek hagyományaihoz híven május 11-én, vasárnap egész napos fesztivált szervezünk Budapesten, az Erzsébet téri parkban.
Fellép a 30Y Menyhárt Jenővel, a Magashegyi Underground, Európa neves jazz zenészei zenélnek újra együtt, lesz fotókiállítás és bábelőadás a béke jegyében, futóverseny és slam poetry.
Május 1. és 16. között országszerte további 18 helyszínen rendezünk Európa-napi ünnepségeket, ahol hasonlóan színes programokkal várjuk az érdeklődőket.
Az Európa-nap (május 9.) az európai béke és egysége ünnepe. Ezen a napon a történelmi jelentőségű „Schuman-nyilatkozat” évfordulóját ünnepeljük. Az idei Európa-napi ünnepség egyben megemlékezés is lesz Európa történelmét meghatározó fontos eseményekről. Tíz 2004-ben csatlakozott ország, köztük Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának tízéves évfordulóját ünnepeljük, de megemlékezünk a berlini fal és a vasfüggöny leomlásának 25., továbbá az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról is. Mindemellett 2014 az európai parlamenti választások éve is.
Reggel tíztől a legkisebbeket a Trambulin Színház előadására várjuk, majd az Eszter-lánc Mesezenekar ad interaktív mesekoncertet, amelyen gyerekdalok, népdalok, kortárs költők megzenésített versei és mesék hangzanak el. Lesz ugrálóvár, szerencsekerék, kreatív játszóház, a Cókmók Műhelyben újrahasznosított anyagokból ékszert és játékokat készíthetnek a gyerekek, a Bohócszervízben pedig arcfestéssel és bábkészítéssel ügyeskedhetnek. A MókaTér fiatal zenész mókamesterei hangszerkészítő workshopot tartanak.
A felnőttek tájékozódhatnak az őket európai polgárokként megillető jogokról, legyen szó akár EU-s munkavállalásról, tanulásról, vagy a 2014-es európai parlamenti választásokról. A Kézenfogva Alapítvány szakértői és a programhelyszín műsorvezetője, Till Attila számos érzékenyítő játékkal és feladattal várja a látogatókat.
10 órakor startol a 10 év – 10 km futóverseny az Erzsébet térről. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából egy különleges, ingyenes, 10 kilométeres futást szervezünk Európa egyik legszebb részén: Budapest belvárosában és a Duna-parton.
A Nagyszínpadon az ünnepi köszöntők után különböző stílusú, magyar és külföldi előadók váltják egymást. A kora délután urbánus környezeti népzenével indul a Budapest Nufolk Revolution tolmácsolásában, majd színpadra lép az egyedi hangzásvilágú Magashegyi Underground. A tavalyi sikert követően idén is több neves európai jazz zenész találkozik és zenél együtt az európai kulturális intézeteket tömörítő EUNIC-hálózat jóvoltából.A Nagyszínpad programját a 30Y koncertje zárja, vendégfellépő: Menyhárt Jenő.
A Pódiumszínpadon „Út az európai békéig 1914-2014” c. fotókiállítás lesz látható többek között André Kertész, Lobenwein Tamás alkotásaival és a 2004-es uniós csatlakozást dokumentáló fotókkal. A nap tematikájához kapcsolódva „Európa a Vasfüggönyön innen és túl” címmel beszélgetünk Ef Zámbó Istvánnal, majd az Ef Zámbó Happy Dead Band ad koncertet. Különös aktualitása van annak a beszélgetésnek, amelynek során ukrajnai fiatalok mondják el véleményeiket, tapasztalataikat a jelenlegi konfliktusos helyzetről. A slam poetry az elmúlt években a hazai kultúra megkerülhetetlen részévé vált. Az Astoria Slam Poetry produkció keretében Európára, mint témára reflektálnak a műfaj szókimondó slammerei.
Forrás: ec.europa.eu