A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adatai szerint idén 76 971 gyermek iratkozott be az állami fenntartású intézmények első évfolyamára – közölte Marekné dr. Pintér Aranka, a Klik elnöke május 28-ai sajtótájékoztatóján.

 

Ismertetése szerint tavaly 84 ezer diák iratkozott be. Marekné Pintér Aranka emlékeztetett: a létszámok tavaly magasabbak voltak a szokásosnál, ekkor lépett ugyanis életbe a tankötelezettségről szóló új szabályozás.

Mint mondta, akkor is több tanuló maradt óvodában a szakértői vizsgálat alapján, és az idén is arról tudnak, hogy közel 20 ezren járnak tovább óvodába, ők egy évvel a hatodik életévük betöltése után kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

A szabad iskolaválasztás jogával idén mintegy 16 ezer diák esetében éltek, körzetes tanulóként pedig több mint 60 ezer tanulót írattak be – közölte.

Az előbbiek elhelyezése is megoldott, a beiskolázáshoz kapcsolódva osztályok indításáról is döntöttek a fenntartók. Ahol az épületek befogadóképessége lehetővé tette, osztályok bővítésével, illetve tanteremépítéssel oldották meg, hogy a gyerekek elhelyezése biztosított legyen – közölte.

Az elnök az MTI azon kérdésére, hogy előfordulhat-e bárhol a tavalyihoz hasonló esetleges férőhelyhiány, elmondta: a kormány időben gondoskodott az infrastruktúra bővítéséről, beruházásokról, így a gyermekek elhelyezése megoldott.

{module Forrás: edupress|none}