Stratégiai együttműködést írt alá a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és az Origo Filmstúdió.
A BKF nemzetközi filmes képzésében részt vevő hallgatói ezentúl a budapesti Origo Filmstúdióban – ahol a DieHard 5-öt és a Herculest is forgatták – tanulhatják meg a szakma gyakorlati alapjait.
Idén szeptembertől a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola művészeti szakos hallgatói a világ egyik legjelentősebb filmes komplexumában, a budapesti Origo Filmstúdióban kapnak különleges gyakorlati lehetőséget. A legnagyobb magánkézben levő főiskola és a legmagasabb hollywoodi követelményeknek megfelelő filmstúdió között most életbe lépő, exkluzív együttműködés célja, hogy a felek együtt erősítsék a magyar művészeti oktatás, a filmszakma és a filmgyártás nemzetközi hírnevét.
Kepes András, a BKF Művészeti Tanácsának elnöke elmondta, hogy az együttműködéssel kulturális értéket teremtenek, szeretnék ugyanis a magyar filmutánpótlási bázist megalapozni. Ehhez pedig jó helyzetből indulnak. Hazánkban a kreatívipar erősödőben van: az ágazat teljesítménye majdnem ötször, exportja közel kétszer gyorsabban nő, mint a gazdaság egésze. Hozzátette, hogy a szektor már jelenleg is a GDP 3,7 %-át adva növeli a magyar gazdaság versenyképességét, így „minden alapunk – világszínvonalú magyar filmstúdiók, támogató gazdasági környezet, kitűnő szakemberek, stb. -, megvan ahhoz, hogy a reklám-, játék- és tévéfilmek forgatásával hazánk kreatíviparát tovább erősítsük. Ehhez mi a naprakész, kreatívan gondolkodó filmes szakemberek képzésével tudunk hozzájárulni.” ”Az együttműködés célja, hogy a filmes stáblistákon még több magyar név szerepeljen!” – tette hozzá Kecskés Ilona, az Origo Filmstúdió vezetője.
Kameramanok, média designerek, tervezőgrafikusok, valamint például a filmoperatőr, mozgóképművész, és a mozgóképkultúra és médiaismeret szakos magyar és külföldi hallgatók tanulnak majd a filmstúdió tanműhelyeiben és műtermeiben. Többek között költségvetést készítenek, megismerkednek a vágástechnika alapjaival, de részt vehetnek szakmai workshopokon is. Abban a környezetben végeznek majd filmes utómunkálatokat, ahol forgatott már Bruce Willis (DieHard 5) és Kenau Reeves is (47Ronin). A 17,5 hektáron fekvő, 9 műteremmel rendelkező Origo Filmstúdió, amely Európa legmodernebbje, évente több világhírű színészt vonz Budapestre.
Forrás:edupress.hu