Az osztatlan tanárképzés része lett az iskolai közösségi szolgálathoz hasonló közösségi gyakorlat, emellett a szakmai gyakorlat ideje a duplájára nőtt, és a gyakorlatok jelentős része a képzés záró szakaszába került.

„A pedagógusképzés egészét folyamatos átalakulások jellemzik az utóbbi évtizedben, melyek közül számos a gyakorlatok szerepét, időtartamát és helyét érinti” – fogalmazza meg dr. Kopp Erika, az ELTE-PPK Neveléstudományi Intézet Oktatáselméleti Tanszékének adjunktusa, aki az Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című TÁMOP projekten belül a szakmai gyakorlatok megújításával foglalkozik kollégáival. Vele kerestük a választ arra, miért volt szükség a változásokra, milyen gyakorlatokat kell ma elvégeznie a tanár szakos hallgatóknak, és hogyan segítik a munkájukat a mentortanárok.

 

„A változások értelmezéséhez fontos tudni, hogy a gyakorlatok szerepének, jelentőségének növekedése nem kizárólag a pedagógusképzés jellemzője. Általánosságban elmondható, hogy a felsőoktatásban átalakul a gyakorlat szerepe. A felsőfokú képzések egyre inkább arra törekednek, hogy a gyakorlatokat a képzésekbe integrálják, a hallgatók tanulását, az elméleti tudás megszerzését a későbbi munkájukkal kapcsolatos konkrét tapasztalatokhoz kössék. Ez a trend jelenik meg a pedagógusképzésben is” – fogalmazza meg dr. Kopp Erika, az ELTE-PPK Neveléstudományi Intézet Oktatáselméleti Tanszékének adjunktusa, aki arra a kérdésünkre is válaszol, hogyan épül fel ma a tanárképzésen belül a gyakorlatok rendszere: azaz pontosan milyen gyakorlatokat kell végezniük a hallgatóknak.

Közösségi gyakorlatot is kell végezniük a tanár szakosoknak

„A magyarországi tanárképzés jelenlegi rendszerében 2011-től két fő szakmai gyakorlat van jelen: a szaktárgyi tanítási gyakorlat és az összefüggő egyéni szakmai gyakorlat. E kettőn kívül a képzésben új gyakorlati formaként megjelent a közösségi gyakorlat, amelyet – funkcióját tekintve – leginkább az iskolai közösségi munkához hasonlíthatunk: fő feladata, hogy a hallgatókat nyitottá tegye a társadalmi felelősségvállalás és a segítségnyújtás iránt” – mondja Kopp Erika.

Duplájára nőtt a szakmai gyakorlat ideje

A bolognai rendszerű, osztott tanárképzésben az elmúlt években a két 60 órás szaktárgyi tanítási gyakorlaton és egy fél éves összefüggő egyéni szakmai gyakorlaton szerezhettek tapasztalatot a hallgatók. Ezzel szemben az osztatlan tanárképzésben már nem fél, hanem 1 év a szakmai gyakorlat ideje. „Az osztatlan képzésben egyrészt nő az iskolában végzett összefüggő egyéni gyakorlat időtartama fél évvel, másrészt a gyakorlatok jelentős része a képzés záró szakaszában jelenik meg. Ennek egyfajta képzést összegző szerepe van. Az a funkciója, hogy a hallgató a tanári kompetenciáit a gyakorlatok során a tapasztalatokra reflektálva fejleszthesse tovább” – magyarázza Kopp Erika. Hozzáteszi: bár viszonylag kevés vizsgálat támasztotta alá az egy évesre bővülő összefüggő tanítási gyakorlatot, mellette szól, hogy a gyakorlat szerepe döntő fontosságú a képzésben. A változtatáshoz hozzájárult az a probléma is, hogy a féléves gyakorlat következtében a hallgatók akkor léptek ki a munkaerőpiacra, amikor a tanév közepén viszonylag kevés iskola keresett munkatársakat. Ehhez azonban fontos megjegyezni, hogy általában a hallgatók csak egy része fejezi be a képzést a tervezett időszak alatt, gyakran csúszással lépnek ki a képzésből, például külföldi ösztöndíj, szakdolgozat, nyelvvizsga miatt.

Hasonló problémákat említ ezzel kapcsolatban az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola mentortanára, Jászné Kajmádi Mónika is, aki kiemeli „Jó iránynak tartom, hogy a gyakorlattal a leendő tanárok gyakorlati képzése a többszörösére nőtt, a hallgatók azonban számos nehézségről számolnak be ennek kapcsán – nehéz például a gyakorlati időt finanszírozniuk, ezért gyakran dolgoznak mellette, ami egyrészt megnehezíti számukra az iskolai munkát, másrészt néha a gyakorlat minőségének rovására is megy.”

Milyen elemekből áll a gyakorlat, és milyen feladatai vannak a hallgatóknak?

„Az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat során a hallgató – fontos különbség, hogy itt nem gyakornokról van szó, ez a megnevezés ugyanis a tanári életpálya első fokozata – az iskolai élet egészével ismerkedik, az iskolai tevékenységek teljes spektrumában végez tevékenységeket. Itt a mentor és a felsőoktatási tanárképző szakember folyamatos irányítása alatt dolgozik. A tevékenységek egyrészt szaktárgyi tanításból, másrészt szaktárgyi tanításon kívüli oktatási-nevelési tevékenységekből, és az iskola, mint szervezet életének megismeréséből állnak” – mondja Kopp Erika. Hozzáteszi: a gyakorlati folyamat értékelése portfólióval történik, melyet a hallgató a záróvizsgán is bemutat. Ez egy olyan gyűjtemény, mely a képzés folyamán keletkezett dokumentumokból áll.

Ki nyújt támogatást a gyakorlatok során?

A folyamat során a hallgató támogatást is kap, elsősorban a mentorától. „A feladat elnevezése fontos jelentéssel bír: a mentor nem „tanítja” a tanárjelöltet, hanem támogatja és segíti. Világos, hogy a mentor és mentorált kapcsolatának nem az a célja, hogy kis „hasonmást” alakítson a mentoráltból, hanem segítse őt saját tanárszemélyisége kialakításában” – magyarázza Kopp Erika, és kiemeli: fontos kérdés az is, miből áll ez a támogatás. „Egyrészt lehetőséget teremt a hallgató számára, hogy megfigyelhesse a mentor által vezetett szaktárgyi órákat és egyéb tevékenységeket (például szakkör, korrepetálás, kirándulás, stb.), valamint a mentor is megfigyeli a hallgató tevékenységeit (például tanítását, egyéni foglalkozását egy tanulóval), és közösen elemzik a történéseket. Másrészt segíti a hallgatót abban, hogy bekapcsolódhasson az iskola életébe: megbeszéléseken, értekezleteken vehessen részt, átlássa az iskola, mint szervezet működését, megismerhesse az iskola kapcsolatrendszerét – tehát kapaszkodókat nyújt a tájékozódásban és a kapcsolatépítésben” – mondja Kopp Erika.

„A hallgatók a gyakorlatoknak köszönhetően elmélyíthetik módszertani és pedagógiai ismereteiket, rutinosabbá válnak a tananyag és a tanórai munka tervezésében, a tanulók értékelésében, a konfliktusok kezelésében. Eközben sok segítséget kaphatnak a mentortól a készülés során, aki felhívja a hallgató figyelmét a jól használható módszertani és szaktárgyhoz kapcsolódó segédanyagokra is” – állítja Tillmann Mónika, mentortanár.

A mentorálás során a segítségnyújtás egyik legfontosabb eszköze a közös reflexió, párbeszéd, amikor egy-egy megtartott tanóráról a mentortanár és a hallgató is elmondja tapasztalatait, érzéseit, problémáit. „Szeretem, ha a hallgató viszonylag sok órát hospitál nálam, és minden hospitált órát megbeszélés követ – a szaktárgy tanításának számos területét tudjuk így átbeszélni. Mentorként akkor tudom a legtöbbet adni a hallgatónak, ha saját gyakorlatomra reflektálva, saját hibáimra és erősségeimre is reagálva őszinte párbeszédet folytatunk” – fogalmazza meg Jászné Kajmádi Mónika mentortanár, aki arról is mesél, milyen problémákkal kell megküzdeni egy mentortanárnak: „Számomra az okoz nehézséget, hogy néha a hallgatók felkészültsége nem megfelelő ahhoz, hogy valóban az elvárt önállósággal dolgozzanak. A diákjaim igényeit, szükségleteit is szem előtt tartva ilyenkor nem mindig tudok »csak« támogató szerepben maradni. Ez a hiányosság azonban nem minden esetben írható a hallgatók számlájára, hiszen ezt megelőzően csupán pár hét gyakorlatot töltenek az iskolában.”

Ki és hogyan lehet mentor az egyéni iskolai gyakorlat során?

„Az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat során várhatóan azok lehetnek majd mentorok, akik a mesterpedagógusi fokozatot megkapják. Jelenleg e fokozat kidolgozása zajlik a pedagógus életpálya-modellben, és előreláthatólag 2015-ben kerül bevezetésre. Azonban a gyakorlat támogatására kiképzett mentorok már most is dolgoznak az iskolákban: ők azok, akiket akkreditált mentorképzésben készítettek fel arra, hogy a hallgatók szakmai fejlődését a gyakorlat során hozzáértő módon támogatni tudják” – mondja Kopp Erika. Hozzáteszi: a gyakorlat során azonban nem kizárólag a mentor támogatja a hallgatót, hanem a pedagógusképző intézmény is. Az egyes képzések ezt eltérő formában valósítják meg: van, ahol egyéni konzultációra van lehetőség, van, ahol gyakorlatkísérő szemináriumokat szerveznek a hallgatóknak.

Melyek az új rendszer problémái?

„Talán az előbb elmondottakból is érezhető, hogy egy kiépülő rendszerről van szó. A pedagógusképző intézményekben jelenleg is zajlanak azok a fejlesztések, melyek az új, osztatlan képzések és az ehhez kapcsolódó gyakorlatok támogatását szolgálják” – emeli ki Kopp Erika. Hozzáteszi: az ELTE-n jelenleg zajló, a „TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért” projekt számos olyan elemet tartalmaz, mely a gyakorlatok kiépülését országos egyeztetés keretében támogatja: többek között dokumentumok, ajánlások, jó gyakorlatok leírásával, a mentorképzés fejlesztésével. „A projekt keretében zajló vizsgálatok azonban számos problémára is rámutattak, melyek az osztatlan képzés rendszerében a gyakorlatokat érintik” – jegyzi meg az adjunktus. „Példaként említhetem a képzést záró egyéni iskolai gyakorlat és a képzést követő gyakornoki szakasz kapcsolatának tisztázatlanságát, a képzés elején megjelenő pályaorientációs gyakorlatok hiányát, vagy a képzésben az iskolai gyakorlatok egyenlőtlen, túlzottan a képzés végére koncentrálódó jellegét. Ez utóbbi különösen azért jelent problémát, mert nem ad lehetőséget a képző intézményeknek arra, hogy olyan korszerű képzési programot állítsanak össze, melyben a gyakorlat és elmélet szervesen, időben is összekapcsolódva épülhet egybe” –magyarázza Kopp Erika, hozzátéve: „Remélhetőleg a projekt során sikerül olyan megoldásokat találnunk, vagy legalább javaslatokat kidolgoznunk, melyek ezeket a problémákat is orvosolni tudják.”

„Hogy jobb lett-e az átalakítások következtében a gyakorlati rendszer: azt nehéz lenne megmondani, mivel nem támaszkodhatunk hazai vizsgálatokra, hiszen a bolognai képzésben kezdők is csak most jutnak el a fél éves gyakorlatig” – jegyzi meg Kopp Erika, hozzátéve: az egyéni szakmai gyakorlat esetében mérlegelni kell, milyen az adott mentor és milyen színvonalú oktatási-nevelési tevékenység folyik a gyakorlat helyszínéül szolgáló iskolában – hiszen itt nem gyakorlóiskolákról van szó. Ezek döntő fontosságú elemek, mivel itt már sokkal kisebb a felsőoktatási intézmény szerepe, általában csak a gyakorlatkísérő szemináriumokon találkoznak a hallgatókkal, és előfordulhat, hogy a gyakorlat felülírja a képzésben tanultakat. Például olyan pedagógiai mintákat követnek az iskolában, melytől a képzés szerette volna elfordítani a hallgatót, vagy legrosszabb esetben a szakszerű támogatás hiánya miatt a pályára még be sem lépve kiég a tanárjelölt. A jelenleg zajló fejlesztések éppen e területeket célozzák: olyan támogatási formákat, megoldásokat próbálnak beépíteni a képzésbe, amelyek a hallgatót, a mentort és az iskolákat egyaránt segítik.

{module Forrás: edupress}