Az Országos Diákparlament szekciói által delegált szerkesztőbizottság 42 pontos ajánlást fogalmazott meg székesfehérvári ülésén
A dokumentumot november 23-án személyesen nyújtották át a köznevelésért felelős államtitkárnak. Czunyiné Bertalan Judit a felvetett kérdésekről egyeztetésre hívta a diákparlament képviselőit.
A záró plenáris ülés után tartott sajtótájékoztatón Czunyiné Bertalan Judit elmondta: olyan fontos kérdéseket fogalmaztak meg a fiatalok, amelyek jól mutatják magas szintű demokráciaérzéküket. Hangsúlyozta, hogy a diákparlament véleménye rendkívül fontos a számukra, ezért ajánlásaik részletes megtárgyalása érdekében a szerkesztőbizottság tagjait várja az államtitkárságon.
Czunyiné Bertalan Judit személyes ügyének nevezte, hogy a diákokat érintő szabályozásokat „lefordítsák” diáknyelvre, ami szerinte sokkal fontosabb annál, mint az első hallásra hangzik. Jelezte, hogy a családügyi államtitkárság gyermekjogi munkabizottságában a diákjogi kérdéseket is fel fogja vetni.
Az államtitkár elmondta, hogy a diákparlament 42 pontos ajánlása között szerepel a közétkeztetés, az iskolai menza kérdése, az intézményfenntartás napi feladatai, vagy helyben az iskolaigazgatók és a diákönkormányzatok közötti együttműködés. Megjegyezte, hogy több olyan pont is van, amelyek ügyében a szaktárca – több más minisztériummal együttműködve – már tett lépéseket. Ilyen például a duális felsőoktatás képzési modellje.
Közölte, hogy a 42 pontot Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere kiegészítette egy negyvenharmadikkal. Cser-Palkovics András szerint a nagyvárosokban nagyon eltérő a gyakorlat az önkormányzatok és a helyi diákönkormányzatok közötti kapcsolatokban, ezért kezdeményezte, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségében alakuljon egy testület, amelyben a városvezetők és a városokban működő diákönkormányzatok elnökei átadhatják egymásnak a jó gyakorlatokat és elmondhatják véleményüket aktuális kérdésekről.
A városvezető megemlítette, hogy a diákparlament székesfehérvári ülése is bizonyította: a fiataloknak van véleménye a világról, megszólíthatók, véleményüket szívesen megosztják másokkal és készek az egyeztetésre, mint ahogy a kormányzat is kész erre.
Az Országos Diákparlament képviseletében Cseh Barnabás 12. évfolyamos pannonhalmi diák három, általuk fontosnak tartott pontra hívta fel a figyelmet. A diákparlament kérte a diákönkormányzatok programszervezési joga mellett egyetértési és véleményezési jogaik tisztázását, azok elismerését, a megfelelő kommunikáció kialakítását az egyetemek vezetősége és a felvételire készülő diákság között, valamint az infrastrukturális fejlesztéseket a mindennapos testnevelés megvalósítása és az iskolai lét jobbítása érdekében.
Forrás:edupress.hu