A kezdeti bizonytalanságok, kételyek után jónak bizonyul a kancellári rendszer a Semmelweis Egyetemen
(SE), az intézmény hasznát látja az együttműködésnek – erről Szél Ágoston, a SE rektora beszélt szakújságíróknak egy háttérbeszélgetésen. A rektori pozíció egy sajátos vezetői helyzet, de elsősorban a szakmai munkát felügyeli, míg a kancellár inkább közgazdászként viszonyul a végrehajtandó feladatokhoz, de mindenképpen egy másfajta szemléletet képvisel – mondta Szél Ágoston.
Közös munkára törekednek majd a kancellárral, mindez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetnek majd viták, de ha egy a cél – az egyetem jövője -, akkor nem kétséges, hogy a vitákból nem a rektor vagy a kancellár kerül ki győztesen, hanem maga az egyetem – mondta a rektor.
Szász Károly – aki november 15-e óta tölti be a kancellári posztot – célja, hogy a budapesti orvosegyetem még hatékonyabban, átláthatóbban és szakszerűbben működjön. Mint mondta, jelenleg az egyetemmel, a vezetőkkel ismerkedik és eddig semmilyen feszültséget nem tapasztalt a kancellári titulusával kapcsolatban. Úgy vélte, a felsőoktatásban újonnan kialakított duális vezetési struktúrára a gazdasági életben számos példa van.
Szász Károly, aki két időszakban összesen mintegy hét évig volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, azt mondta, nyitottságot és segítőkészséget tapasztalt kinevezése óta. Első feladatai között szerepel az intézmény szervezési és működési szabályzatának (szmsz) átdolgozása, erre egyébként a jogszabály hatvan napot biztosít. (Az új szmsz-t az egyetem szenátusa fogja jóváhagyni.) Kifejtette: a rektorhoz és a kancellárhoz tartozó feladatköröket a jogszabály körülírja. Az oktató, kutató munkát érintő szakmai kérdésekkel összefüggő döntések a rektorhoz tartoznak, míg a kancellár a gazdasági irányítást, az intézmény működtetését és az infrastruktúrát biztosítja mindehhez. A gyógyítói feladatokat illetően nem teljesen egyértelmű a jogszabály, a jogalkotó a szakegyetem speciális helyzetét nem vehette figyelembe – emlékeztetett. Az is a közös munka része, hogy a szabályozást pontosítsák, akár a fenntartó felé is jelezzék a nyitott kérdéseket.
Szász Károly közölte azt is, a héten a felsőoktatásért felelős államtitkárság egyhetes továbbképzést biztosít a kancellároknak, ahol a kinevezések óta eltelt időben felmerült kérdésekre is választ kaphatnak.
A pluszforrások bevonásának lehetőségeiről Szász Károly azt mondta: az egészségügybe akkor kerül majd több pénz, ha valóban átlátható és szakszerű gazdálkodás folyik. Meggyőződése, hogy ahhoz, ami jól, transzparensen és ellenőrzötten működik, sokkal könnyebb támogatást kapni.
Forrás:edupress.hu