Tudta, hogy az Otthon Melege program keretében júliustól családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet pályázni? A vissza nem térítendő állami támogatás keretében akár 2,5 millió forintot is igényelhetnek a családok, a beruházások értékének 40-55%-os utófinanszírozásával.
Akkor itt az ideje, hogy kezébe vegye a gyeplőt és nem kevés pénzt takarítson meg a családi kasszába!
A programra a leginkább energiapazarló épületek, a 20 évnél régebben épült családi házak pályázhatnak, és ahogy korábban társasházak esetében, most is kiemelt érdeklődésre számítanak. Annak, aki energiahatékonysági felújítást, például hőszigetelést tervez, nem árt azonban tudnia, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy a beruházás valóban megtérüljön. Összeszedtünk néhány kérdést, ami segít a szigetelni vágyóknak: Mitől nem lesz penészes a fal? Számít-e, hogy milyen színű a vakolat? A Knauf Insulation szakemberei megválaszolták azt az 5 városi legendát és tévhitet, amivel a leggyakrabban találkoznak a hőszigetelés kapcsán, és ami leginkább visszatart attól, hogy korszerűsítsük otthonainkat.
Legenda 1.: A tetőszigetelésbe beleköltöznek az állatok (pl. egér, pele, mókus, darázs).
Tény: Ön is retteg a rágcsálóktól? Való igaz, hogy a kisállatok télen szeretnek menedéket keresni maguknak és sokszor erre a viszonylag zavartalannak számító, beépítetlen tetőtereket találják a legalkalmasabbnak. Az állatokat és rovarokat azonban nem a hőszigetelésre használt anyag vonzza, csak a hideg ellen keresnek alkalmas búvóhelyet és akkor is beköltöznek, ha nincs leszigetelve a tetőtér. A váratlan vendégeket úgy tudjuk kívül tartani, ha gondoskodunk arról, ne maradjon sehol sem lyuk számukra, amelyen bejuthatnak a tetőtérbe vagy a tetőszerkezetbe.
Legenda 2.: Ahol asztmás gyerek van, ott nem lehet szigetelni, mert nem engedi szellőzni a lakást.
Tény: Az asztma a gyermekkor leggyakoribb krónikus betegsége; ha gyermekünk asztmás, különösen fontos, hogy minél tisztább legyen az otthoni levegő. A penészesedés alapvetően két okra vezethető vissza: gépészeti (például csőtörés) vagy vízszigetelési probléma miatt ázik, nedvesedik a fal vagy az úgynevezett hő hidak miatt lehűl a falfelület egy hideg és egy melegebb épületszerkezet találkozásánál, emiatt páralecsapódás, nedvesedés lép fel. Utóbbi problémát még meg is szüntetheti a megfelelően kivitelezett hőszigetelés, amely önmagában tehát nem okoz penészesedést. Esetenként a már nedves falak „becsomagolása” járhat azonban ilyen veszélyekkel, ha nem vagyunk elég körültekintőek. A legjobb megoldás az egészséges és tiszta levegőért, ha kőzet- vagy üveggyapotot használunk szigetelőanyagként, hiszen azok páraáteresztőek, és a falakban lévő nedvességet is kiengedik.
Legenda 3.: A belső hőszigetelés ugyanolyan jó, mint a külső, sőt, olcsóbb.
Tény: A megtakarítás az első, de nem mindegy hogyan! A szigeteléssel spórolunk a gázszámlán, de van más szempont is, amit figyelembe kell vennünk. A szakemberek alapvetően csak bizonyos körülmények (pl. műemléki épület védett homlokzata, zártsorú beépítés stb.) esetén javasolják a belső hőszigetelést. Ha ugyanis belülről hőszigetelünk, elzárjuk a homlokzati falakat a belső, melegebb levegőtől, ezáltal télen jóval hidegebbek lesznek, mint külső hőszigetelés esetén. Ez azzal jár, hogy a hideg fal és a szigetelés találkozásánál nem megfelelő gondossággal kivitelezett párazárás esetén kicsapódik a levegő nedvességtartalma, ami penészesedést okoz. A belső hőszigetelés miatt a külső falak hőmérséklete a külső levegőjével egyezik meg, így nem használható ki a hőtároló képességük. Így otthonunk könnyebben kihűl és marad megint a takaró meg a meleg vizes palack az ágy végébe. Nyaralók esetében használhatunk belső hőszigetelést, hiszen ezeket csak rövid ideig lakják, így kisebb a külső és belső hőmérséklet különbségből adódó páralecsapódás kockázata. Otthonunk esetében viszont akkor járunk a legjobban, ha kívülről szigetelünk.
Legenda 4.: Szigetelni nagyon egyszerű, bárki meg tudja csinálni. Ha magam teszem fel, spórolok a munkadíjon.
Tény: Minden nő álma az ezermester férj, és persze a családfő is állítja, hogy ehhez is ért. Azonban a szakemberek azt javasolják, elsőként végeztessünk energetikai auditot. Az anyagok felhelyezése is számtalan hibaforrást tartogat, kezdve a hő hidak kialakulásának lehetőségétől a rossz rögzítésből adódó károkig. Ez azonban szakma, s ha nem ismerjük megfelelően, komoly károkat okozhatunk a ház szerkezetében és az energiahatékonyságra szánt pénzbefektetésünk is elúszhat. A szakembereknek tehát nem csak az idejét és munkáját, de a tudását is megfizetjük, az ő munkája tehát kifizetődőbb, mintha a rossz alkalmazás miatt feleslegesen költünk hőszigetelésre.
Legenda 5.: A hőszigetelt házat nem szabad sötétre vakolni, mert az alatt napfény hatására deformálódik a szigetelőanyag.
Tény: A ház csinosításakor felmerülhet az ötlet, hogy ne hagyományos színt válasszunk a külső vakolásra, hanem valami egyedit, például sötétzöldet vagy sötétbarnát. Nem tévhit, hanem való igaz, hogy a sötétre vakolt felület hőmérséklete magasabb, így a jelentős hőingadozás miatt nagyobb a vakolat repedezésének veszélye. Ezért szakemberek valóban nem ajánlják sötét színek használatát hőszigetelés esetén.
Forrás: knaufinsulation.hu