Tolvai Reni annak ellenére, hogy négy éve él boldog párkapcsolatban Andrással, egyszer sem szurkolt A Dal alatt a nézőtéren, szombat este például a barátaival bulizott.
Kállay-Saunders András álma teljesült: harmadik próbálkozásra sikerült kijutnia az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére. Szoros versenyben ugyan, de Running című saját szerzeményével maga mögé utasította a nagy ellenfelének tartott Király Viktort és a műsor nagy felfedezettjét, Bogit is.
A siker örömét beárnyékolhatja, hogy az énekes a múlt év májusában verekedési ügybe keveredett a Hajógyári-szigeten, s emiatt jelenleg is nyomozás folyik. András feje felett Damoklész kardjaként lebeg: akár nyolc év börtönre is ítélhetik, ha bűnösnek találják.
Az, hogy ez a tény befolyásolja-e András koppenhágai esélyeit, azt egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy szerelme, Tolvai Reni elkíséri-e a végső döntőre. Reni ugyanis annak ellenére, hogy négy éve él boldog párkapcsolatban Andrással, egyszer sem szurkolt neki a nézőtéren, szombat este például a barátaival bulizott.
András mindenesetre nem kesergett emiatt. – Megígérem, hogy a jövőben sokkal többen fogok mosolyogni, büszkék lesztek rám – mondta a sajtótájékoztatón.
Forrás: bors.hu