Ismét a farsang időszakában járunk, bizonyára egyre több szülőt gyötör tehát az ilyenkor szokásos dilemma: milyen jelmezbe bújjon a gyerek az iskolai/óvodai ünnepségen?
A korábbi évek ötletei – bármilyen zseniálisak voltak is – értelemszerűen nem használhatók. Alábbi írásunkban ehhez próbálunk meg segítséget nyújtani néhány képes javaslattal.
A farsang a gyerekek számára nemcsak azért különleges esemény, mert olyan ünnep, amikor bolondozni lehet, illetve több minden megengedett, de azért is, mert végre kibújhatnak a bőrükből és esetleg olyasvalakiére cserélhetik azt, aki a példaképük, valamilyen szempontból kedves nekik vagy éppen csak foglalkoztatja a fantáziájukat.Ebből – és az aktuális divatból – kiindulva csemetéink minden bizonnyal leginkább Harry Potter vagy Pókember fizimiskáját öltenék magunkra, ebben az esetben azonban épp a lényeg; a jelmez ötletessége törpülne el, egyúttal félő lenne az is, hogy az iskolai mulatságon tucatnyi „kollégával” találkoznának, ami – valljuk be – igencsak lehangoló.
Óvodáskorban persze a legtöbb kislány királylánynak, míg fiútársaik harcosnak, királynak, vagy katonának öltöznének. Ebben az életkorban azonban talán fontosabb, hogy azzá változhassanak, amivé szeretnének, mint az, hogy elvigyék a fődíjat a jelmezversenyen. Később, iskoláskorban aztán megjelenik a versenyszellem, a nyerni akarás kihívása is.
Akár iskolás, akár óvodás, a legalapvetőbb, hogy kérdezzük meg a gyerkőcöt, mi is szeretne lenni.Ha az ötlet megvan, a legjobb, és persze a legköltségkímélőbb megoldás, ha mindent megpróbálunk saját kezűleg elkészíteni. A gardróbban hányódó régi ruhák, rongyok között biztos van olyan, amit nem sajnálunk felszabdalni, de a nagyi, vagy a nagypapi ruhásszekrényéből is izgalmas darabok bukkanhatnak elő.
A jelmezek készítésébe – ha csak lehet – vonjuk be a gyerekeket, ezzel talán kissé féken tarthatjuk izgatottságukat, nem beszélve róla, hogy a közös munkával, „alkotással” kellemes perceket tölthet együtt a család.Fontos, hogy a „gyártási folyamat” során ne csak arra gondoljunk, mennyire jópofa lesz a jelmez, mennyire egyedi a kivitelezés, hanem arra is, hogy csemeténknek abban hosszabb időt kell eltöltenie, sőt lehetőség szerint jól is kellene éreznie magát.
Az alábbiakban néhány igen egyszerű és nem túl költséges képes jelmezötletet sorolunk fel, hátha akad olyan, ami még kimaradt a gyerkőcök „repertoárjából”.
tündér jelmez | angyal jelmez |
tündér jelmez | nyúl jelmez |
batman jelmez | bohóc jelmez |
bohóc jelmez | bohóc jelmez |
boszorkány jelmez | boszorkány jelmez |
bűvész jelmez | cápa jelmez |
CD harcos jelmez | cica jelmez |
cica jelmez | tyúk jelmez |
dinoszaurusz jelmez | varázsló tanonc jelmez |
dominó jelmez | egerek a sajtban jelmez |
foci bíró jelmez | főtt rák jelmez |
japán nő jelmez | gólya jelmez |
gólya jelmez | gomba jelmez |
gomba jelmez | hastáncos jelmez |
hóember jelmez | hófehérke jelmez |
kaktusz jelmez | kalóz jelmez |
kalóz jelmez | kalóz jelmez |
katica jelmez | katica jelmez |
katona jelmez | páncélos jelmez |
lovag jelmez | lovag jelmez |
lovag jelmez | Ludas Matyi és a lúd jelmez |
Malacka jelmez | törpe jelmez |
méhecske jelmez | róka jelmez |
nap jelmez | napraforgó jelmez |
nyúl jelmez | ördög jelmez |
ördög jelmez | oroszlán jelmez |
mentős jelmez | pereces jelmez |
pillangó jelmez | pókember jelmez |
pókember jelmez | pókember jelmez |
robot jelmez | sellő jelmez |
spagetti az asztalon jelmez | superman jelmez |
Szörnyella jelmez | tehén jelmez |
boci jelmez | teknős jelmez |
tűzoltó jelmez | udvari bolond jelmez |
források: www.barkacskucko.hu
www.jatszanijo.hu
www.csillagjelmez.hu
www.mandarinjelmez.hu
www.kreativcafe.hu
www.gyermeksziget.hu
kreativhobby.multiply.com