Jelentősen előmozdíthatná a hazai cégeknél az elektromos autók használatát a
töltési infrastruktúra fejlesztése. Ez a Schneider Electric közelmúltban végzett
kutatásából derült ki, melynek során vállalati döntéshozókat kérdeztek meg. A
válaszadók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros
járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési
lehetőség.
Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások terén vezető
multinacionális vállalat, a Schneider Electric célkitűzései között szerepel, hogy 2030-
ra teljes autóflottáját elektromos járművekre cserélje globálisan. Az átállásban
Magyarországnak kiemelt szerepe van, ezért is vizsgálta a vállalat egy felmérés
keretében a céges autók elektromosra cserélésének hazai megítélését, és a
döntéshozók e-autózásról alkotott képét. Miközben a válaszadók 54 százaléka felelte
azt, hogy vállalatának autóflottája jelenleg nem tartalmaz sem plug-in-hybrid, sem
pedig teljesen elektromos gépkocsit, a munkáltatók többsége tervez elektromosautó-
vásárlást a közeljövőben.
A megkérdezettek közel egyharmada havi szinten kevesebb, mint 1500 kilométert
tesz meg vállalati autójával. Ez azért fontos, mert évi 15-20 ezer kilométer körül van
az a határ, ahol egy cégnek anyagilag már megéri elektromosautó-flottát kialakítania,
de még nincs szükség a technológiából adódó kompromisszumokra a napi
használatban (pl. hatótávolság, korlátozott utcai töltési lehetőségek).
Ha lesznek töltők, jöhetnek az e-autók
Egy olyan pozícióban, amely napi szinten és hosszú távra megköveteli a céges autó
használatát, a megkérdezettek 52 százalékának nem jelentene akadályt, ha út
közben kellene megállnia 30-40 percre az elektromos járművet tölteni. A felmérést
kitöltők többségének 200 kilométer lenne az a minimális hatótávolság, amivel egy
elektromos autó esetében nyugodt szívvel útnak indulnának abban az esetben, ha az
első úti célnál lenne töltési lehetőség. A felmérés rávilágított arra is, hogy
amennyiben a cégek biztosítanák a megfelelő otthoni és munkahelyi töltési
lehetőséget, a megkérdezettek 75 százaléka választana elektromos autót a
hagyományos, robbanómotoros járműve helyett.
„Ha a munkahelyen és otthoni környezetben is megoldott a töltés, az elektromos
autót használó munkatárs úgy tud elindulni, hogy teljesen feltöltötte az e-autót,
biztonságban érzi magát. Felmérésünk is megmutatta, hogy ez az egyik legfontosabb
szempont, és mi magunk is ezt tartottuk szem előtt, amikor kialakítottuk a Schneider
Electric-nél az elektromos autózáshoz szükséges belső irányelveket, szabályozókat
és támogatásokat. Azt látjuk, hogy az e-autót használó kollégáink nagyon lelkesek, de ehhez a villanyautózással kapcsolatos ismeretszint emelésére is szükség volt,
hogy az előzetes félelmeket eloszlassuk” – mondta el Racsek Dániel, a Schneider
Electric üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.
A felmérésben megkérdezett vállalatoknál a válaszadók közel kétharmada vélte úgy,
hogy az elektromos cégautók használatának legnagyobb nehézsége munkavállalói
és munkáltatói oldalon is a töltési lehetőségek biztosítása az irodaházakban, illetve
otthoni környezetben.
„A Schneider Electric saját termékekkel is támogatja ennek megoldását és mi
magunk is használjuk saját megoldásainkat. Budapesti központunkban például ezek
segítségével teremtettük meg a lehetőséget az e-autók töltésére. Az
energiahatékonyság és az elektromos hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében
az általunk fejlesztett EV-Charging Expert töltést menedzselő rendszert (LMS) is
bevetettük, amelynek itt történik a hazai tesztelése. Ennek segítségével úgy
biztosítjuk a folyamatos töltési lehetőséget, hogy közben az irodaház számára
elérhető villamos teljesítmény költséges bővítésére nincs szükség” – tette hozzá
Racsek Dániel.
A Schneider Electric Magyarországon közel 300 céges autót üzemeltet, az
elektromos járművekre való átállás részeként pedig közel 70 elektromos gépjármű
van már szállítás alatt, melyek közül az első 20 már meg is érkezett a vállalat
budapesti központjába. Az áttérés az e-autózásra gyökeres szemléletváltást is jelent,
ezt a cég otthoni töltőberendezéssel, a töltési költségéhez való hozzájárulással és
vezetéstechnikai tréninggel is segíti.
A Schneider Electricről
A Schneider célja képessé tenni mindenkit arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló energiából. Hidat képezni a fejlődés és a fenntarthatóság között, mindenki számára. Ezt úgy hívjuk: Life Is On.
Küldetésünk, hogy digitális partnerként segítsünk a fenntarthatóság és az energiahatékonyság elérésében. A vállalat élen jár a digitális átalakulásban, világszínvonalú folyamatokat és energiagazdálkodási technológiákat integrál, vezető megoldásokban egyesíti az egész életciklust átölelő, a végponttól a felhőig összekötő vezérlőket, szoftvereket és szolgáltatásokat, integrált irányítást kínálva az otthonok, épületek, adatközpontok, az infrastruktúra és a különböző iparágak számára.
A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának (SB, Sustainability Business) európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global
Supply Chain) szintén a magyar főváros ad otthont.  A Schneider Electric 2022 szeptemberében jelentette be, hogy 16 milliárd forint értékű beruházással új gyártó üzemet épít Dunavecsén, ahol várhatóan 2024-ben indulhat meg a termelés. A legnagyobb hazai vállalkozásokat rangsoroló Figyelő TOP200 kiadvány Az év innovatív vállalataként a Schneider Electric-et nevezte meg 2022-ben.
https://www.se.com/hu/hu/