Ősszel sincsen vége a gyep gondozásának, mégha öntözni és füvet nyírni kevesebbet is kell, mint nyáron. Ősszel fel kell készítenünk a füvet a közelgő hideg időre, hogy tavasszal majd újra élvezhessük a gyönyörű gyepszőnyeg látványát. Emellett ne feledkezzünk meg arról, hogy télen is van mire figyelni, hogy megóvjuk a gyepet.
Lépések
- Csökkentsük a fű magasságát! Amint közeleg a tél, érdemes egyre alacsonyabbra vágni a füvet – fontos azonban a fokozatosság, tehát ne az utolsó fűnyíráskor skalpoljuk le a gyepet, hanem fűnyírásról fűnyírásra csökkentsük a fű magasságát. Így az idősebb, s egyben erősebb hajtások maradnak meg, melyek ellenállóbbak a téli megbetegedésekkel szemben. A füvet addig nyírjuk, amíg még növekszik, azaz általában november elejéig. Semmiképpen ne nyírjuk le azt követően, hogy már először megcsípte a dér.
- Távolítsuk el a gyomokat!
- Pótoljuk fűmaggal a gyep megkopott részeit! Ezt azonban jobb minél előbb megtenni, hogy mire megérkeznek az első fagyok, már jól megerősödjék a fű.
- Végezzünk gyepszellőztetést. Így eltávolítjuk azt a szerves takarót, ami az elhalt növényi részekből rakódik le és elősegíti a mohásodást, valamint a gombás fertőzések elterjedését is megelőzhetjük vele.
- Gondoskodjunk egy végső (mű)trágyázásról! Bár a fű inaktív a télen, a gyökérzet elraktározza ezeket a tápanyagokat, hogy már a tavasz első jelénél felhasználja.
- Ne öntözzük agyon a füvet! Amennyiben van öntözőrendszerünk, a nedvesebb idő érkeztével állítsuk át. Amikor pedig beköszönt a hideg, ne feledkezzünk meg az öntözőrendszer téliesítéséről sem.
- Távolítsunk el mindent a gyepről, így a gyerekjátékokat, a kerti bútorokat, a kertész eszközeinket. Ha leesik a hó, ezek a tárgyak károsíthatják a gyepet.
- Gereblyézzük össze a leveleket! Nem kell minden nap, elég egy héten egyszer összegereblyézni a lehullt leveleket. Bár vannak, akik úgy tartják, hogy a lehullott lomb védőtakarót von a gyepszőnyeg fölé, sajnos annak lélegzését is megakadályozza. Ezért inkább aprítsuk fel a levelet, és így szórjuk a gyepre. Ha ezt nem szeretnénk, komposztáljuk a leveleket, ami egy év múlva remekül használható lesz a tápanyagok pótlására.
- Ne lapátoljuk a havat a gyepre! Az összetömörödött hó megfagy, és károsítja a füvet.
- Ha a járdákon, közlekedőkön jégmentesítünk, ügyeljünk a környezeti szempontokra, különben veszélyeztetjük a növényeink egészségét.
Bővebben: https://www.hogyankell.hu/Felk%C3%A9sz%C3%ADteni_a_gyepet_t%C3%A9lre
Forrás: www.hogyankell.hu