Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
ősz! hullni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél…
(Ford.:Tóth Árpád)
Les sanglots longs
Des violons
De l’ automne,
Blessent mon coeur
D’ une langueur
Monotone.
Tout suffocant
Et bleme, quand
Sonne l’ heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure;
Et je m’ en vais
Au vent mauvais
Qui m’ emporte
Deça, dela,
Pareil a la
Feuille morte.