Az emlékek feldolgozása 6 percnél tovább tart
Hat perc szunyókálás élénkítheti a memóriát

Pár perces szunyókálás elegendő lehet arra, hogy javítsa a memóriát – állítják német kutatók.

A düsseldorfi egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy egy rövidke alvásnak van-e valamilyen érezhető hatása – olvasható a BBC News hírei között. A diákok egy csoportját arra kérték, hogy memorizáljanak egy meghatározott szókészletet, majd a teszt előtt egyórás szünetet engedélyeztek számukra.

Ez alatt az idő alatt a diákok egy részének megengedték, hogy hat percig szunyókáljanak, míg a többieknek ébren kellett maradniuk. Kiderült, a kísérlet azon résztvevői, akik pár percre lehunyhatták szemüket, ébredés után sokkal jobb eredményeket értek el a memóriateszt során. Némely elmélet szerint az emlékek feldolgozása az úgynevezett mélyalvásban történik: ez a fázis legkevesebb 20 perccel az elalvás után veszi kezdetét. "Ismereteink szerint első ízben sikerült demonstrálni, hogy egy ultrarövid alvási epizód effektív memóriajavulást eredményezett" – hangsúlyozta Olaf Lahl, a kutatás vezetője.

Jim Horne, a Loughborough Egyetem Alváskutató Központja professzora ugyan érdekesnek nevezte német kollégái kísérletét. A maga részéről azonban további bizonyítékokat vár arra nézve, hogy az effektust tisztán a javuló memória eredményezte. "Meglehetősen egyedülálló felfedezés, hogy a memória mindössze hat perc alatt erősíthető, ezért óvatosan kell kezelni ezeket az eredményeket" – hangsúlyozta az angol professzor, hozzátéve: épp elég tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy az emlékek feldolgozása 6 percnél lényegesen tovább tart.

Forrás: eletmod.hu