Miközben a felelős állattartók különböző módszerekkel óvják kedvenceiket a kullancsoktól, gyakran megfeledkezhetnek saját maguk védelméről. Pedig a fertőzött kullancsok többféle betegséget, például Lyme-kórt vagy FSME-vírus * okozta agyvelőgyulladást is okozhatnak. Ráadásul az elmúlt évek enyhe időjárása segítette az áttelelésüket, így szinte az év bármely szakaszában fennállhat a veszélye annak, hogy a természetben járva fertőzött kullanccsal találkozhassunk.
Amikor a séta kihagyhatatlan
Kedvenceinkkel is érdemes körültekintően kikapcsolódni
Néha nagyon jól esik egy hosszú, frissítő sétát tenni a természetben. Sokak számára ez nem csupán
hobbi, hanem a hétköznapi élet kihagyhatatlan része. Így van ez a kisállattartók esetében is, hiszen a házi kedvencek szükségleteinek kielégítése egészen másfajta rutint követel meg gazdáiktól még akkor is, ha saját kertben is tud mozogni az állat. A kutyások többsége igyekszik ingergazdag életet biztosítani kedvencének, így gyakorta kerülnek be a szabadidős programba a nagy csatangolások, sokszor kihalt, gondozatlan külterületeken.
A felelős állattartók épp ezért nagy gondot fordítanak az élősködők okozta fertőzések megelőzésére.
Különböző nyakörvekkel, spray-kel, cseppekkel, tablettákkal igyekeznek távol tartani a kullancsokat s egyéb parazitákat kisállataiktól. Mindeközben a gazdik sokszor megfeledkezhetnek saját magukról.
A séta végeztével mind az embereket, mind az állatokat érdemes alaposan átvizsgálni, hogy nincs-e bennük kullancs. A vérszívó rovarok gyakran megtapadnak a kutyák és macskák bundájában, és könnyen átvándorolhatnak az emberre is.
A kullancsok kora tavasztól késő őszig előfordulhatnak. Az elmúlt években tapasztalható enyhe téli időjárás kimondottan kedvezett az áttelelésüknek, így nagyobb valószínűséggel találkozhatunk fertőzött kullanccsal akár egész évben. A gondos odafigyelés, a zárt ruházat, valamint a kullancsriasztó sprayk ellenére is előfordulhat, hogy a vérszívók utat találnak a bőrünkhöz. A közönséges kullancs csípése általában nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, már komolyabb gondot jelenthet. Magyarországon a két leggyakoribb betegség, melyeket a hazai közönséges kullancs terjeszt, az FSME-vírus* által okozott agyvelőgyulladás és a bakteriális Lyme- kór.
FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás
A kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás jellegzetes, eurázsiai elterjedésű betegség:
Franciaország nyugati határától kelet felé egészen Japánig, észak-déli irányban Skandinávia és a Balti
államok területétől Európa mediterrán térségéig előfordul. Közép-Európában a vírus okozta és
kullancsok által terjesztett betegségek közül ez a leggyakoribb.
Az FSME-vírus okozta kór először influenzaszerű tünetekkel, lázzal, fejfájással, izomfájdalmakkal jelentkezik, majd egy átmeneti javulást követően a beteg sokkal súlyosabb tüneteket tapasztalhat, erős láz, fejfájás, szédülés, hányás, akár bénulás is kialakulhat. A fertőzöttek egy részénél súlyos idegrendszeri panaszok lehetnek, melyek hosszútávon az életminőséget is jelentősen ronthatják.
A vírus által okozott agyvelőgyulladásra nincs specifikus gyógymód, sem antibiotikum, sem pedig vírus elleni készítmény, csak a tünetek enyhítését célzó gyógyszeres kezelés. Éppen ezért van kiemelkedő szerepe ebben az esetben a megelőzésnek.
A gyermekek, felnőttek számára is rendelkezésre állnak
védőoltások, amelyek segíthetnek a megelőzésben.
Még a téli időszakban érdemes felkeresni a háziorvost a megelőzési lehetőségekkel kapcsolatban.
Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer Meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus
1. NNK Lakossági tájékoztató a kullancsokról Elérhető: https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-foosztaly/141-
lakossagi-tajekoztatok/altalanos-tajekoztatok/1078-tajekoztato-a-kullancsokrol Utolsó megtekintés: 2022. november 4.
2. Lars Lindquist, Olli Vapalahti: Tick-borne encephalitis. Lancet. 2008 May 31;371(9627):1861-71. doi: 10.1016/S0140-6736(08)60800-4.
PMID: 18514730
3. NNK Egészségvonal Nemkötelező, ajánlott védőoltások. https://egeszsegvonal.gov.hu/maradj-egeszseges/nem-kotelezo-
felnott.html#kullancsencephalitis__tavasznyri_agyvelgyullads_elleni_vdolts
Utolsó megtekintés: 2022. november 4.
Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, “A” épület
Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu
Lezárás dátuma: 2022.11.14.
PP-UNP-HUN-0156
OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/73845-2/2022
JÓ TUDNI:
1. Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző
kórokozóval fertőzött kullancsok. 1
2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról
potyognak ránk. 1
3. Az FSME-vírus okozta kullancsencephalitisnek nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését