A koronavírus nyár végén fellángoló második hulláma után nemcsak a pozitív esetek száma növekedett meg, de a kórházi ellátást igénylő betegeké is. Az ő kezelésükre továbbra is kevés célzott terápiás lehetőség érhető el. Habár néhány antivirális gyógyszerrel kapcsolatban vannak biztató eredmények, a leghatékonyabb gyógymód továbbra is a vérplazmaterápia– magyarázta dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, a Klinikai Központ Elnöke. Kulcsfontosságú tehát, hogy minél több gyógyult beteg – és köztük minél több érintett Semmelweis Polgár – vegyen részt a plazmaadáson, hiszen csak az ő vérükből készülhet el az életmentő szérum – emelte ki.
A Semmelweis Egyetem azon hallgatói és munkatársai tudnak vérplazmát adni, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, és a tünetek megjelenése után eltelt legalább 4 hét, vagy a gyógyulás után minimum 2 hét. Vérplazmát minden, a vírusból kigyógyult személy adhat, attól függetlenül, milyen tüneteket mutatott nála a fertőzés, vagy mennyire volt súlyos a betegség lefolyása – azok is tehát, akik a nem szorultak kórházi kezelésre.
Forrás: semmelweis.hu