Kingdom Under Fire sorozatról szerintem sokan hallottatok már. Sok játék jelent meg a cím alapján, melyek közül sokan elvesztek a játékipar sztárjai fényében. Viszont senki sem állíthatja, hogy a zseniális első rész után (melyben RTS és RPG keverékét kaptuk kézhez) nem érdemelt volna meg pár folytatást.
Hiszen adott volt egy zseniális, ám mégis egyszerű történet, kidolgozott szereplők és hatalmas epikus csaták. Eközben hősünket tápoltuk és vezettük hadainkat győzelemre felül nézetben. Igen, a régi szép 2D-vel legenerált hadszínterek, de csodásak is voltak. Az eredetileg PC-re tervezett sorozat következő darabja soha sem látta meg többé a napvilágot. Ennek oka, hogy a készítők egy generációt ugorva a Microsoft Xbox konzoljára fejlesztették a folytatást.
Persze a ravasz sajtó kiszimatolta a folytatás alcímét és fényderült a játékmenetbeli változásokra is. Így már rossz száj ízzel vártuk a játék megjelenését. Hiszen kivettek belőle mindent, amitől az volt, ami. Nincsenek csaták, nincsenek egységek, nincsenek hatalmas csataterek, rendesen kidolgozott történet semmi. A játék kipróbálása előtt féltem, hogy ezek nélkül az új rész csupán egy agyatlan verekedősdi lesz némi szerepjáték beütéssel. Sajnos félelmeim beigazolódni látszanak és harmincas szintet elérve karakteremmel őszintén elmondhatom, hogy megérkezett a 2008-as év csalódása.
A történet a jó és rossz küzdelmét meséli el. Nible, a fény istene követőinek gazdagságot és boldogságot teremtett szerte a világon a béke eszközeivel. Encablossa, a sötétség istene eközben a banditák, goblinok és egyéb rusnyaságok felettese lett, akik segítségével a világ leigázását tervezte. Természetesen a két fél egyenlőnek bizonyult, így paktumot kötöttek. Az egyezség alapján, egy-egy korszakon felváltva uralkodnak. Viszont Nible látta, ahogy teremtményei szenvednek és elpusztulnak, mikor eljött a sötétség ideje. Így mikor váltásra került volna sor, a fény istene elutasította azt. A sötétség ura ekkor haragra gerjedt és a Sötét Légió élén megtámadta a világot. Ekkor Walter (a birodalom hű szolgája és Kendal legjobb barátja) katonái sikeresen elpusztították az ősi szívet (a konfliktus középpontjául szolgáló ereklyét) és Encablossa démon formájában megjelent. A csapatnyi hős Kendal és Regnier vezetésével legyőzték a gonoszt, de végül a sötétség dimenziójában rekedtek mindannyian.
A játékban négy különböző hős történetét követhetjük végig. Kendal a hős, aki a Sötétség Urának testében rekedt. Szabadulása után súlyos mutáció jelei jelennek meg rajta. Legjobb barátja szellemének, Walternak megígéri, hogy a világba visszahozza a fényt. Regnier, aki egykoron halhatatlan volt, elvesztette ereje nagy részét. Persze ezek nélkül is hatalmas ereje megmaradt. Semmi sem taszíthatja le útjáról, hogy sorsát beteljesítse. Celine az elfek királynője, akit egyetlen cél vezérel: Curian nevű szerelmének felélesztése.
Itt van még Leinheart, akit korábban Regnier jobb kezének ismerhettünk meg. Eszméje egy káosszá válik, amint hatalomról van szó. Duane, Kendal al-tisztje volt. Mostanra minden emberi mivolta szinte tovatűnt. Saját feje után megy és nem becsül meg senkit ezen a világon többé. A különböző karakterek, természetesen egyedi sztorit és mellékszereplőket kaptak és egyedi harci stílussal rendelkeznek. Egyikünk hatalmas erejét kihasználva hatalmas kardot vagy baltát lóbálva ront az ellenfeleknek, míg a másik a mágia és fegyverek használatával biztos távból távolítja el célpontjait.
A sztori és a szereplők, tehát megfelelően ki vannak dolgozva. Egyedi történeteik is érdekesnek bizonyulnak. Ezen a téren csupán egy kivetni valóm volt, mégpedig a szaggatott átvezetők és történetmesélések. Ezt úgy értem, hogy néha értelmetlen mondatokkal vágják el szavainkat a gép által irányított szereplők. Következő mondatukat, pedig 10-15 perc múlva hallhatjuk, amint egy pályán túlléptünk. Ha már a pálya szóba jött, azt hiszem itt az ideje mesélni egy kicsit a játékmenetről is.
A következő sorokat csak azok olvassák tovább, akik elég erős „játékos” idegzettel rendelkeznek. Nehéz még mindig megemésztenem azt, amit a játék nyújtott számomra. Nem azt mondom, hogy a játék nagyon szörnyű, viszont itt bukik a szememben a legnagyobbat. Sajnálatos módon meg kell állapítanom, hogy Kane & Lynch szintű egyhangúságról kell beszélnünk ezúttal is.
A játékban egyetlen célunk van csupán. A véletlenül generált pályák A pontjáról eljutni a B pontra, miközben minél több ellenféllel végzünk (vagy az összessel). Ekkor eljutunk egy lélekpihentető zónába, ahol istenektől vásárolhatunk fegyvereket, páncélokat vagy gyógyitalokat. Ekkor foghatjuk magunkat és el is aludhatunk. Ilyenkor másik dimenzióban ébredve beszélhetünk személyesen a fény istenével és elhunyt társainkkal.
Itt kapunk képzést is, ha új képesség megtanulását szeretnénk. Ekkor feladatot kapunk, melyek abból állnak, hogy ölj meg véletlen számú ellenfelet (goblint, élőhalottat stb.). Persze még ki kell térnem a közel sem remek RPG elemekre is. Ötletből nincs hiány viszont a megvalósítás, az szörnyű. Helyet kell vásárolnunk karakterünkön, ha több ékszert akarunk ráaggatni, illetve minden második szörny újabb és újabb fegyvert dob, melyek jobbak, azoknál, melyeket éppen viselünk. Ez egy idő után eléggé idegesítővé tud válni, mivel fegyvereink, melyeket drága pénzért „fejlesztettünk”, egyszerűen kidobhatjuk. Főleg, hogy a felszerelésünk rendszerében kiigazodni külön művészet. Sok helyen hiányzanak a fülekről a feliratok is, így még nehezebb a dolgunk.
Látványvilágában a játék nem fogja megrengetni a Crysis által elfoglalt trónt, viszont elég pofásan nézz ki. A legmeglepőbb számomra viszont a kicsit rombolható környezet, melyet csupán nagydarab karakterekkel tudunk előidézni. Ekkor csapásaink után kráterek maradnak, illetve fákat bonthatunk le egyetlen csapással. A designer csapatot sem kell félteni, hiszen több tucat ellenfelet kreáltak nekünk, egyre nehezedő játékmenettel párosítva. Eleinte elég lesz csupán az egyszerű támadásokkal hatástalanítani ellenfeleinket, míg a végére már a képességek és gyógyitalok is szóba jönnek.
Egyetlen pozitívuma még a Kingdom Under Fire-nek, hogy a hangok jól eltaláltak és a zenék csodálatosan passzolnak a játék képi világához. Ha kopár síkságon szaladunk, vagy hatalmas erdőn verekedjük magunkat keresztül a program észlelve a pályát váltja a zenei aláfestést. Ellenfelekbe ütközve viszont felcsendül a harci ballada és pörgős zenére apríthatjuk a szakaszokat. Remekül hatványozza ez a tényező a játék hangulatát.
Sajnos azonban ez sem tud segíteni azon, hogy a játék rém gyengére sikeredet. Nem elég a rossz kezelőfelület és a megszabdalt játékmenet, ez még unalmasra is sikeredett. Mint korábban említettem a játékhoz nem kell sok ész. Ez sokaknak lehet öröm, míg másoknak átok. Jelenlegi állapotában a Kingdom Under Fire-t egy 5 éves is vígan elkezeli. Szerencsére a folyamatos monoton játékmenetet feldobja egy-egy boss csata, melyben az adott zóna fejesét kell levernünk gyenge pontjaira célozva. Ám ezek olyan ritkán fordulnak elő, hogy az embernek az életkedve elmegy a folyamatos és céltalan öldöklés után.
Sajnálatos, hogy egy ilyen nagy név, mint a Kingdom Under Fire sorozat zátonyra futott ilyen téren. A fejlesztők igyekeztek, viszont idő hiányában ki kellet vágniuk fontos, sőt kritikusnak mondható játékbeli elemeket, melyek nélkül halott a produktum. Közel sincs arról szó, hogy a játék játszhatatlanul rossz lenne, hiszen a korlátlan fejlődési szintnek köszönhetően hónapokra lekötheti az erős idegzetű játékosokat. Számomra viszont hatalmas csalódás volt, amit most igazán kegyetlen pontozásom is tükrözhet. Komolyan mondom kár érte. Reméljük a Kingdom Under Fire: Dominions (, ami mellesleg masszív online játékra lesz kihegyezve,) egy pár fokkal jobb lesz elődjeinél.
Kiadó: Microsoft, Fejlesztő: BlueSide
Platform: X360, Típus: Akció, Stratégia