Kuplung és Csumpi a két kisstílű de nagyon kreatív megélhetési bűnöző Kárpátaljáról került Magyarországra.

Aktív képAktív kép

A legváltozatosabb munkákból próbálnak általában kevesebb sikerrel megélni? Most éppen előzetes letartóztatásba kerülnek, bár nem azért, amit valójában elkövettek.
Egy három személyes cellában helyezik el őket, ahol cellatársuk két méter és százötven kiló színhús – név szerint: Darab. Itt indul a történet, amelynek során főhőseink a cellatársnak felidézik az általuk elkövetett tökéletlen bűncselekmény részleteit.
A „nagy ötlet” – a Pénzmegsemmisítő Raktár kirablása – szervezéséhez Kuplung és Csumpi minden kapcsolatukat felhasználták, és természetesen újakra is szert tettek. Rajtuk kívül Trolibusz, Jozsó, Zárzorró, és Pisti vett részt a bűntettben, és persze a romantikus szál sem maradhat ki a történetből, főhőseink egyike gyengéd érzelmeket táplál a banda egyetlen női tagja, Amanda, a guminő irányában. A véletlennek köszönhetően azonban nem ő, hanem barátja kerül közelebbi viszonyba az asszonnyal.
színes magyar vígjáték, 92 perc, 2008

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Gyöngyössy Bence
forgatókönyvíró: Litkai Gergely
zeneszerző: Berkes Gábor
operatőr: Sas Tamás
producer: Kabay Barna

szereplő(k):
Mucsi Zoltán (Kuplung)
Scherer Péter (Csumpi)
Szarvas József (Zárzorró)
Hajdu István (Pista)
Kálloy Molnár Péter (Jozsó)
Gesztesi Károly (Trolibusz)
Pikali Gerda (Amanda)
Varga Boglárka (Lili)
Vaskó Géza (Darab)
Növényi Norbert (Olivér)
Molnár Piroska (Erika néni)
Badár Sándor (Tolvaj 1)
Szőke András (Tolvaj 2)

Bemutató dátuma: 2009. február 19. (Forgalmazó: CinemaStar)

Forrás: