Utolsó jelentés AnnárólMészáros Márta az Utolsó jelentés Annáról című új filmje nagyszerűen illeszkedik a Kossuth-díjas rendező eddigi filmjeinek sorába, hiszen ezúttal is egy női sors elevenedik fel a vásznon.

Aktív képAktív kép

A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a huszadik századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhetjük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel.
Az utolsó jelentés azonban nem pusztán egy történelmi film. Nem Kéthly Anna kivételes politikai pályafutására fókuszál, hiszen főszereplőit nem csak a fontos történelmi pillanatok átélése közben láthatjuk, hanem megismerhetjük magánéletüket is. Így a rendező nagy hangsúlyt fektetett az emberi sorsokra, a magánélet és a korabeli hétköznapok bemutatására. A filmben jelentős szerepet kapnak a szerelem és a hitvallás, a mindennapos árulások és a kivételes hűség összecsapásai.
A filmnek fontos elemei a kalandos életutakra jellemző krimiszerű izgalomkeltés és a szerelmes filmek felkavaró érzelemgazdagsága.

 

színes magyar romantikus dráma, 100 perc, 2009
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Dolby Digital

rendező: Mészáros Márta
forgatókönyvíró: Pataki Éva, Mészáros Márta
operatőr: Novák Emil
producer: Sándor Pál
konzultáns: Jancsó Miklós

szereplő(k):
Eszenyi Enikő (Kéthly Anna)
Cserhalmi György (Faragó László)
Fekete Ernő (Faragó Péter)
Hámori Gabriella (Kati, Péter felesége)
Czinkóczi Zsuzsa (Magda, Anna testvére)
Beata Fudalej (Golda)
Kováts Adél (Klári)
Gáspár Tibor (Bogdán)
Seress Zoltán (Dénes)
Básti Juli (Péter anyja)

Bemutató dátuma: 2009. október 15. (Forgalmazó: Hunnia Filmstúdió Kft.)

Forrás: