Egy filmnek a kelléke volt az a habszivacsból készített Lenin-szobor, amelyet szerdán láthattak a fővárosiak a Dunán, a Lánchíd és a Margit híd között – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tafferner Éva hozzátette: a nap folyamán több állampolgári bejelentést kapott a rendőrség a szoborral kapcsolatban.

Miskolczi Péter, a Budapest című, brazil–portugál–magyar koprodukcióban készülő film magyar koproducere korábban a távirati irodának elmondta, hogy a 12 méter magas szobrot egy uszályon szállítják majd a két híd közötti Duna-szakaszon. Mivel a film egyik része pár évvel a rendszerváltozás után, 1991-ben játszódik, a folyón úszó szobor a kommunizmus búcsúztatásának allegorikus képeként jelenik majd meg a filmben – mondta Miskolczi Péter. A Leonardo Medeiros és Hámori Gabriella főszereplésével készülő Budapest magyarországi forgatása február 15-én kezdődött, és egy hónapig tart.

 

 

Fotó: Máté Péter

(MTI)