Pályázati határidő: 2008. október 6. 12 óra

Az Eszterházy Károly Főiskola Andragógiai és Közművelődési Tanszéke
fotópályázatot hirdet Tanulni jó! címmel

A művelődés hete – a tanulás ünnepe című rendezvénysorozat 2002-ben indult útjára Magyarországon. A rendezvény célja az élethosszig tartó tanulás kultúrájának megteremtése, amely megszünteti az alap-, szak- és általános felnőttképzés, az írni-olvasni tudás és az egyéb kompetenciák megszerzése közötti hagyományos határokat az által, hogy ezek egymást segítő, egymást kiegészítő jellegét hangsúlyozza. Olyan társadalmi környezet megteremtésére kívánja a rendezvénysorozat felhívni a figyelmet, ahol a felnőttkori tanulást jognak és az igazságos, fenntartható fejlődés eszközének tekintik; a demokratikus és eredményes közösségek megteremtésének nélkülözhetetlen összetevőjeként kezelik.

A pályázat célja:
A tanulás tágabb értelemben a minket körülvevő világ befogadása, az ahhoz történő alkalmazkodás, az élethez szükséges készségek elsajátítása. A tanulás a szokásos értelemben vett iskolai tudás és az új készségek elsajátításán kívül fontos szerepet játszik az érzelmi fejlődésben, a társadalmi érintkezésben, s a személyiség fejlődésében is.
A pályázatra olyan fényképeket várunk, amelyek népszerűsítik a felnőttkori (és időskori) tanulást, bemutatják azokat a szituációkat, amikor a felnőtt tanul (ez lehet iskolarendszerű oktatásban tanulás, iskolarendszeren kívüli – tanfolyam vagy szakkör jellegű tanulás, otthoni tanulás, egyéb színtereken történő tanulás). Szeretnénk felvillantani olyan pillanatokat, amelyek tükrözik, hogy tanulni jó!!

Pályázati feltételek:
Pályázni hagyományos papírképekkel és digitális fényképekkel egyaránt lehet.
Egy pályázó legfeljebb 5 képpel pályázhat.
A pályaműveket hagyományos papíralapú változatban, vagy digitális képek esetén kinyomtatott formában, 20×30 cm méretben lehet benyújtani.
Csak saját készítésű művekkel lehet pályázni.
Nevezési díj nincs.
A képeket szakmai zsűri bírálja el.
A képek hátoldalán kérjük feltüntetni a fotó címét és az alkotó nevét. A fotók mellé kísérő-levelet kérünk csatolni az alábbi adatokkal: a fotó címe, a fotó készítésének helyszíne, a fotón megjelenő konkrét tanulási helyzet pár mondatos bemutatása, a készítő neve, életkora, címe, telefonszáma, e-mail címe, ha főiskolai, egyetemi hallgató, intézményének neve, címe, szakja, tagozata.

A hiányos adatokkal beérkező képek nem kerülnek a zsűri elé.

Pályázók köre, kategóriák:
1.főiskolai, egyetemi hallgatók (nappali, levelező és távoktatásos képzésben)
2.bármely fotózás iránt érdeklődő személy

Díjazás:
Mindkét kategóriában az 1. helyezett díja az Eszterházy Károly felnőttképzési kínálatából a pályázó által kiválasztott akkreditált felnőttképzési tanfolyamon való részvétel (értéke 100.000-120.000 Ft), valamint az Egri Kulturális és Művészeti Központ kiállítási lehetőséget biztosít mindkét kategória győztesének munkáiból. A 2. és 3. helyezettek mindkét kategóriában értékes könyvjutalomban részesülnek.
A legjobb képekből kiállítást rendezünk a 2008. október 14-én, kedden megrendezésre kerülő „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” című rendezvénysorozat egri rendezvényén a volt Bartakovics Béla Művelődési Központ épületében (Eger, Knézich Károly utca 8.), a díjátadó ünnepségre a kiállítás megnyitóján kerül sor.
A díjazottakat levélben értesítjük.

Pályázati határidő: 2008. október 6. 12 óra
A pályaműveket postai úton kérjük eljuttatni az Eszterházy Károly Főiskola Andragógiai és Közművelődési Tanszéke címére postán vagy személyesen: 3300 Eger, Klapka u. 12. A borítékon kérjük feltüntetni a „Fotópályázat” jeligét.
A beküldött fotókat nem áll módunkban visszaküldeni.
A pályázatra kizárólag saját készítésű képekkel lehet pályázni, amelyek szerzői jogával a pályázó rendelkezik. A pályázaton való részvétellel az alkotó hozzájárul, hogy a képeket az Eszterházy Károly Főiskola Andragógiai és Közművelődési Tanszéke további rendezvényein, valamint nyomtatott és elektronikus kiadványaiban – a szerző megjelölésével – térítésmentesen felhasználja.

További információ kérhető Herpainé Lakó Judittól a lako@ektf.hu e-mail címen, 36/520-400/3043 telefonon.

www.ektf.hu/andragogia