A Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetsége a „Gyerekek és szegények a szegénységről” címmel, rajzpályázatot hirdet, hogy a pályázók, a rajzaik segítségével mutassák be a magyarországi, de elsősorban a Nógrád megyei szegénységet, a szegényeket és mindennapjaikat.

 

Pályázatok beküldési határideje: 2010. szeptember 24.

A kiíró, a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év civil programjainak támogatásával, „A szegénység elfogadhatatlan Nógrád megyében is, tegyünk ellene!” címmel 2010. október 11-17. között Salgótarjánban szegénység ellenes hetet hirdetett meg, mely keretében kerülnek kiállításra a legjobb rajzok.

A pályázat célja: 2010 a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Éve. A kiállítással a szegénység ellen szeretne tenni a kiíró szövetség, melybe szeretnénk jobban bevonni a gyerekeket is.

A pályázat témája:
„Gyerekek és szegények a szegénységről” a szegénységgel kapcsolatosan szerzett élmények, tapasztalatok megrajzolására, lefestésére.

A pályázók köre: Óvodások és az általános iskola diákjai 1-8. osztályig és a középfokú tanintézetek diákjai.

A pályázat benyújtásának feltételei:

1. Minden versenyző kettő rajzzal pályázhat
2. A megvalósítás tetszőleges, bármilyen technikával (vízfesték, tempera, zsírkréta, színes ceruza, stb.) készülhet maximum A/3-s méretben.
3. A pályamű mellé csatolni kell az adatlapot.
4. A pályamunkák hátoldalán fel kell tüntetni:
1. gyermek nevét
2. a kép címét
3. az óvoda, iskola nevét, címét
4. a gyermek törvényes képviselőjének saját kezű aláírását
5. A versenyművet és az adatlapot a következő címre juttassa el: Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetsége „Gyerekek és szegények a szegénységről gyerekrajz pályázat”, 3100 Salgótarján, Fő tér 1.

A pályázatok elbírálása: A pályázatot a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetsége által felkért zsűri bírálja el.

Díjakat a következő kategóriákba osztjuk ki:

– Óvodások 1-3 díj
– Alsó tagozatos osztály 1-3 díj
– Felső tagozatos osztály 1-3 díj
– Középfokú tanintézeti osztály 1-3 díj
– Különdíj – A legtöbb pályázatot beküldő óvoda, általános iskola, középfokú tanintézet.

A győztes pályaművek alkotói meghívásra kerülnek a kiállítás megnyitóra.

Eredményhirdetés, díjátadás
Az eredményhirdetésre a kiállítás megnyitóján kerül sor 2010. október 11-én Salgótarjánban. A díjátadás helyszínéről és időpontjáról a díjazott pályamunkát beküldő gyermekeket oktatási intézményük útján értesítjük 2010. október 07-ig.

Fontos dátumok:

– Pályázatok beküldése: 2010. augusztus 23 – szeptember 24.
– A pályaművek postára adás határideje: 2010. szeptember 21.
– A pályaművek kiállításnak tervezett megnyitója: 2010. október 11.

Fontos információk:

– A beküldött rajzokat nem áll módunkban visszaadni.
– A szakmai zsűri döntését követően jogorvoslatnak helye nincs.
– Hiánypótlásra nincs lehetőség.
– A beérkezett pályázatok alkotói tudomásul veszik, hogy a rajzokat a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetsége a továbbiakban szabadon felhasználhatja honlapján, kiadványaiban, marketing vagy promóció céljából, a pályázó nevének feltüntetésével.

További információ a pályázattal kapcsolatban:
Szendrődi György +3630/2054226
Gál Ildikó +3632/700-062

Várjuk a minél ötletesebb és szebb rajzokat, festményeket!
Valamennyi induló diáknak sok sikert kívánunk!

Pályázati adatlap

 

www.sff.hu