A 90.9 Jazzy Rádió idén hatodik alkalommal hirdeti meg Jazzy Jazz Dalversenyét. A pályázat célja, hogy lehetőséget adjanak a tehetséges magyar jazz művészeknek a bemutatkozásra, és támogassák őket hírnevük, ismertségük építésében.

 

Jelentkezési határidő: 2012. október 10.

Nevezési feltételek:

– Minden olyan előadó vagy formáció nevezhet, amelyben legalább egy magyar előadó szerepel.
– A dalok lehetnek instrumentálisak vagy vokálisak. Amennyiben vokálisak, úgy magyar nyelvű felvétellel kell pályázni, amennyiben többnyelvű, úgy szerepelnie kell benne magyar nyelvnek is.

– A versenyre benevezett dalok lehetnek új szerzemények vagy átdolgozások, melyek hanghordozón korábban kereskedelmi forgalomba nem kerültek.
– Egy előadó vagy formáció maximum 3 dallal pályázhat.
– A dalok lehetőleg rádióbarát hosszúságúak legyenek.
– Nevezési díj nincs.

Téma: A jazz különböző válfajai, a klasszikusoktól a legmodernebb irányzatokig, vagyis swing, bebop, smooth-jazz, latin jazz, e-jazz, lounge, jazzfunk, jazz-rock, egyéb fúziós műfajok, és olyan rokon műfajok, mint a soul, a blues.

Elbírálás: A döntést a 90.9 Jazzy munkatársai, valamit meghívott szakmai zsűri együttesen hozza meg. A főnyeremény az első helyezett dalt illeti meg, de a második és harmadik hely is honorálásra kerül; valamint további különdíjjal jutalmazzák a kiemelkedő dalokat.

Elbírálás kritériumai:

– A 90.9 jazzy profiljába illő zenei felfogás, rádióbarát hangzás
– Kreatív zenei ötletek, egyedi szerzői megoldások, egyéni stíluselemek
– Rádióbarát, korszerű hangzás
– Zenei főtéma, szövegtartalom, fonetika
– Szerkezeti-, formai egység, hangszerelés
– Improvizációk színvonala

Eredményhirdetés: A tehetségkutató pályázat ünnepélyes záró eseménye nem csupán egy díjkiosztó, hanem egy jó hangulatú este neves fellépőkkel, mely a zenész szakma találkozója is egyben. A legjobbak a meghívott vendégek és a nagyközönség előtt vehetik át az értékes díjakat. A résztvevők személyesen ismerkedhetnek meg az új tehetségekkel és szerzeményeikkel, amelyek a rádió zenei kínálatát fogják színesíteni.

A jelentkezés módja: A dalversenyen való indulás történhet postai úton illetve online jelentkezési lap kitöltésével.

Jelentkezési határidő: 2012. október 10.

Kontakt

Magyar Jazz Rádió Kft.
1022 Budapest, Detrekő. u. 12.
jazzy@jazzy.hu
+36-20-427-7097
www.jazzy.hu
www.jazzydalverseny.hu

 

{module Forrás: sff}