Az ESZTRÁD SZINHÁZ és a MAGYAR SAKKOZÁSÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT HIRDET a 2016. 06. 17-én- 18-án, a Hősök terén bemutatásra kerülő „Itt élned, halnod kell” című zenés történelmi utazás premier előtti történelmi rockmusical ingyenes megtekintésére 2016. június 16-án 20:30 órai kezdettel.

 

 

 

 

 

 

Az Itt élned, halnod kell című zenés történelmi utazás magyar történelem több mint ezerszáz

esztendejét idézi meg a 9. század végi honfoglalástól napjainkig Budapesten a Hősök terén.

Az előadás a magyar történelem kiemelkedően fontos eseményeinek, személyiségeinek állít

emléket.

Az Itt élned, halnod kell történelmi rockmusical premier előtti – 2016. június 16-án 20:30-

kor kezdődő – előadásának ingyenes megtekintésére középiskolások, főiskolások,

egyetemisták, középiskolai tanárok és egyetemi oktatók részére pályázatot ír ki az Esztrád

Színház, melynek célja, hogy a történelem iránt érdeklődők lehetőséget kapjanak a produkció

megtekintésére, részesei legyenek a magyar történelmet bemutató zenés műsornak.

A Hősök terén felállított 1500 m²-es színpadon az elmúlt évtizedek legnagyobb formátumú

produkciója kerül bemutatásra.

Az 500 fős társulat – színészek, sztárénekesek, táncosok, lovasok, tűzzsonglőrök részvételével

– állít emléket történelmünk jeles eseményeinek, egy különlegesen látványos zenés utazás

keretében a honfoglalástól napjainkig. A nemzeti összetartozás jegyében a produkció méltó

tisztelgés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója előtt.

A főszereplők között Deák Bill Gyula, Demjén Ferenc, Varga Miklós, Vikidál Gyula

mellett ott lesz többek között  Baronits Gábor, Bodnár Vivien, Csengeri Attila, Fehér Nóra,

Gerdesits Ferenc, Hevesi Tamás, Hujber Ferenc,  Kalapács József, Kósa Zsolt, Kuczmann

Ágnes, Majsai Gábor, Makrai Pál, Palcsó Tamás, Szentgyörgyváry Laura és Vadkerti Imre is.

A történelmi utazás során megelevenedő honfoglalás képe, a török seregekkel vívott csata

megidézése, vagy az 1956-os szabadságharc háborús jelenetei, garantáltan felejthetetlen

élménnyel gazdagítják a résztvevő közönséget.

És mi az ajándékjegyhez jutás feltétele?

– hallgatói vagy oktatói jogviszonnyal kell rendelkezni


Mit kell benyújtani a pályázat keretében?

– maximum 3 mondatban kell kifejteniük gondolatukat 1956-ról.

– egy családi fényképet kell beküldeni a http://memento1956.hu/ oldalon, melynek

köze van 1956-hoz. (Ez lehet családi archívumban őrzött fénykép, vagy a pályázó

saját alkotása, mely valamilyen kapcsolatban áll 1956-tal.)

Hol és hogyan lehet pályázni?

http://memento1956.hu/

A pályázat kiírása az Esztrád Színház és a Magyar Sakkozásért Alapítvány által erre a

pályázatra létrehozott http://www.memento56.hu/ oldalán található.

A pályázat lebonyolítója az Esztrád Színház.

A jegyeket a Magyar Sakkozásért Alapítvány ajánlotta fel.

Pályázz és várunk szeretettel:

Esztrád Színház csapata