3-0

Magabiztos győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között Brazília válogatottja a vb-n, miután 3-0-ra legyőzte Chile együttesét. A brazilok az első félidő hajrájában öt perc alatt kétszer is mattolták Bravo kapust, majd a fordulást követően Robinho állította be a végeredményt. A negyeddöntőben a hollandok várnak a selecaóra.

Az első percekben meglepetésre a chileiek a brazil térfélen tartották a labdát, kellett is egy kis idő, amíg a brazilok átvették az irányítást. A kevésbé neves dél-amerikai csapat játékban egyenrangú partner volt egy ideig, de ahogy telt-múlt az idő, úgy lettek egyre magabiztosabbak Kakáék.

Juan a 34. percben fejelt egy hatalmas gólt, ami leoldotta a brazil lábakról a béklyókat, olyannyira, hogy Kaká 4 perccel később mesés passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Luis Fabianót, aki élt is a lehetőséggel.

A szünetben kettőt is cserélte Chile, nyilvánvalóan a támadás elősegítésének a szándékával, és ugyan jöttek is előre becsülettel, de egyrészt helyzetük sem akadt, másrészt teret adtak a brazil ellentámadásoknak.

Egy ilyen alkalommal a szürke eminenciás Ramires parádés szólóval cselezte ki az előtte felbukkanó védőket, majd Robinho elé tálalt, aki a bal alsóba belsőzött. A mérkőzés ezen a ponton gyakorlatilag el is dőlt, ezt tudták a chileiek is, akik ettől függetlenül is vezettek néhány szépen induló támadást, elsősorban Sanchez révén, és akár be is találhattak volna

Brazília ettől függetlenül megérdemelten húzta be a kötelező továbbjutást, úgy, hogy ugyan messze nem adott ki magából mindent, mégis helyenként felvillantott olyan dolgokat, amiért rajongóik szeretik őket.

Brazília – Chile 3-0 (Juan 34., Luis Fabiano 38., Robinho 59.)


Forrás: pepsifoci.hu