csehország-LengyelországAktívan kezdte a mérkőzést a lengyel válogatott, az első ziccer azonban a csehek előtt adódott. Gebre Selassie elfutását követően Pilár törte el a labdát ígéretes helyzetben. A másik oldalon Lewandowski előtt adódott a legnagyobb lehetőség, a Dortmund támadója 10 méterről, ballal a jobb sarok mellé lőtt.

A játékrész második felére hazai fölény után kiegyenlítetté vált az összecsapás, a kapuk nem forogtak veszélyben.

 

Bár a másik mérkőzés félidei eredményének ismeretében mindkét alakulat kiesésre állt, ez nem csapott át őrült igyekezetbe. Különösen a lengyelek játszottak úgy a felvonás első felében, mintha lassítót vettek volna be. Sivok fejesénél közel állt a gólhoz Csehország a 65. percben, a védő kísérlete viszont elhalt Tyton hasában. Michal Bilek együttese irányított, ez pedig a félidő derekán eredményre is vezetett. Egy kontra végén Jiracek fektette el védőjét, majd a bal alsóba helyezett. (Videó itt!) A hajrában még volt Wasilewskinek egy veszélyes fejese, Kadlec pedig a gólvonalról mentett egy lövést, az eredmény viszont nem változott. A csehek – megérdemelten – 1-0-ra győztek, ezzel megnyerték a csoportot, és kiejtették Lengyelországot.

Csehország – Lengyelország 1-0 (Jiracek 72.)

 

{module forrás: pepsifoci|none}