0-0
Nem született gól a Franciaország-Uruguay vb-csoportmeccsen, péntek este. Az A-csoport előzetesen rangadónak tartott összecsapásán csalódást okoztak a csapatok és a sztárjátékosok is, pedig olyan klasszisok léptek pályára, mint Franck Ribéry, Thierry Henry, vagy épp Diego Forlán és Luis Suárez. A 0-0 azt jelenti, hogy az első kört követően mind a négy csapatnak egy pontja van az A-csoportban.
A franciák valamelyest többet veszélyeztettek az A-csoport talán két legnagyobb esélyese összecsapásának első félidejében, de az uruk kontráiban is benne volt a veszély. Összességében inkább a védelmek domináltak, de Govou pörgetésénél, vagy épp Forlán, illetve Gourcuff bravúrral védett lövésénél közel jártak az első gólhoz a csapatok.
Annál távolabb kerültek viszont attól a szünet után, mivel egyik csapat sem tudott mit kezdeni ellenfele védekezésével. Pedig az eszközök különbözőek voltak, hisz amíg a gallok többet birtokolták a labdát, addig az uruk alig találkoztak azzal, és inkább az ellentámadásaikban bíztak – hiába.
A játék bizony lapossá vált, és mindkét csapat megmutatta, miért is volt oly keserves a vb-re vezető útjuk. Bár Henry-t és Maloudát is beküldte Domenech a hajrára, a franciák nem túl népszerű kapitánya ezzel sem tudott nyerőt húzni, kollégája, Tabarez pedig úgy tűnt, elégedett az iksszel.
Pláne annak fényében, hogy csapat az utolsó 10 percben emberhátrányban játszott, miután a csereként beállt Lodeiro mintegy negyedóra alatt két sárgát is összeszedett. A franciák ugyan megpróbálta bedarálni a létszámhátrányos dél-amerikaiakat, csak pár apróbb veszélyes szituáció alakult ki Muslera kapujánál, komoly helyzet nem.
Raymond Domenech (Franciaország):– Nagyon kevés hiányzott, egy utolsó pontos passz. Most a másik két csapat van előnyben. Uruguay szilárdan védekezett, pedig nagyon akartuk a három pontot, de büszke vagyok a csapatomra. Megérdemeltük volna a győzelmet, mert igazából nem láttam Uruguayt veszélyesnek.
Oscar Tabarez (Uruguay): – A pálya minőségével voltak problémáink. Ha figyelembe vesszük, hogy mi történt a meccs alatt és, hogy a franciák négy évvel ezelőtt döntőt játszhattak, akkor ez a döntetlen nem rossz eredmény. A második forduló fontosabb lesz, hiszen mindannyian egy ponttal állunk a csoportban. A játékosaimmal beszélni fogok a kiállításról annak érdekében, hogy többé ez ne forduljon elő.
Uruguay – Franciaország 0-0
A-csoport állása az 1. forduló után
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|
Dél-Afrika | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
Mexikó | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
Uruguay | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
Franciaország | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
Forrás: pepsifoci.hu