Foci vbKedves Sulihálós focirajongók! Már csak néhányat kell aludnunk, és megkezdődik a világ legnagyobb football eseménye, maga a világbajnokság. Az alábbi cikkben olyan információkat olvashattok a világbajnokságról melyek remélhetőleg minél több emberrel szerettetik meg ezt a sportot és ezt az eseményt. Találkozzunk minden nap a tv képernyők előtt, s aztán a Suliháló oldalán, ahol minden nap az aktuális meccsekhez kapcsolódó híreket olvashattok, melyhez várjuk a hozzászólásaitokat.

 

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság a 19. lesz a futball történetében. Ez a sportág legnagyobb nemzetközi tornája, melyet 2010. június 11. és július 11. között rendeznek a Dél-afrikai Köztársaságban. Ez az első olyan eset, hogy a világbajnokságot az afrikai kontinensen rendezik, és így Óceánia marad az egyetlen olyan földrész, amely még nem rendezett világbajnokságot. A világbajnokságra a 208 FIFA-tag országból 204 nevezett, a selejtezők után 32 csapat vehet részt a tornán. Olaszország a címvédő.

A foci vb mérkőzéseit a magyar televízió 1-es csatornáján nézhetitek minden nap.

 

Torna adatai

Rendező: Dél-afrikai Köztársaság

Mottó:  „Ke Nako. Celebrate Africa’s Humanity.”

Csapatok: 32 (6 szövetségből)(selejtezőben indult: 204)

Helyszínek: 10 (9 rendező városban)

Címvédő: Olasz Olaszország

Hivatalon honlap

 

A rendező kiválasztása

Afrika a FIFA rotációs rendszerének köszönhetően kapta meg a torna rendezésének jogát, melynek értelmében a FIFA kijelölt egy kontinenst, mely megrendezheti a viadalt. Öt afrikai ország jelezte, hogy megrendezné a világbajnokságot:

# Egyiptom,

# Marokkó Marokkó,

# Dél-Afrika Dél-afrikai Köztársaság,

# Tunézia Tunézia és Líbia Líbia (közös pályázat)

Miután a FIFA végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy ebben az esetben nem járul hozzá, hogy két ország rendezze a tornát, Tunézia visszalépett. Ezután a bizottság Líbia egyedül beadott pályázatát nem fogadta el.

A szavazás után a végeredményt Joseph Blatter, a FIFA elnöke jelentette be, 2004. május 15-én, Zürich-ben. A Dél-afrikai Köztársaság pályázata már az első fordulóban megkapta a szavazatok több mint 50%-át, és ezzel elnyerte a 2010-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.

Dél-afrikai Köztársaság 14 szavazat

Marokkó Marokkó 10 szavazat

Egyiptom Egyiptom 00 szavazat

 

Kabala

A világbajnokság hivatalos kabalája Zakumi, egy leopárd. Az első két betű a „ZA” az ország rövidítése, a „kumi” pedig több helyi nyelvjárásban „tízest” jelent.

 

„ Zakumi szimbolizálja az itt élő embereket, a Dél-afrikai Köztársaság földrajzát és szellemiségét ”

Jerome Valcke, a nemzetközi szövetség (FIFA) főtitkára

 

 

Hivatalos dal

A világbajnokság hivatalos dalának címe „Waka Waka (This Time For Africa)”, amelyet Shakira, kolumbiai énekesnő és a dél-afrikai Freshlyground zenekar ad elő. A dalt Shakira és a Freshlyground június 10-én Sowetoban egy koncerten, valamint a nyitóünnepségen, és július 11-én a döntő alatt adják elő.

 

Labda

A világbajnokság hivatalos labdáját az Adidas tervezte, melyet a világbajnokság sorsolásakor, 2009. december 4-én mutatták be. A labda neve Jabulani, amely zulu nyelven „ünnepelni”-t jelent.

A labdán 11 szín található, melyek a rendező Dél-afrikai Köztársaság 11 régióját és hivatalos nyelvét is szimbolizálja, valamint utal a csapatok 11 kezdőjátékosára is. Az alkotók szerint ez minden idők leggömbölyűbb labdája.

 

 

Pénzjutalom

A világbajnokság 32 résztvevője között mindösszesen 420 millió dollárt osztanak szét, 61%-kal többet, mint 2006-ban. Minden résztvevő 1 millió dollárt kap felkészülési költségként. A világbajnokság csoportköre után kiesők egyenként 8 millió dollárt kapnak. Az egyenes kiesés szakaszban körönként a következők szerint alakulnak a jutalmak:

 

* 09 millió dollár – Nyolcaddöntő

* 18 millió dollár – Negyeddöntő

* 20 millió dollár – Elődöntő

* 24 millió dollár – Második helyezett

* 30 millió dollár – Győztes

 

Emellett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 40 millió dollárt különített el a játékosok klubcsapatai részére. Minden klubcsapat 1600 dollárt kap labdarúgónként és mérkőzésenként, melynek labdarúgója szerepel a világbajnokságon.

 

Díjak

A FIFA a következő díjakat osztja ki a világbajnokság után:

 

„Arany-”, „Ezüst-” és „Bronzcipő”

Az „Aranycipő” díjat az a játékos kapja, amely a legtöbb gólt szerzi a világbajnokságon. Ha két vagy több játékos ugyanannyi gólt ér el, akkor a gólpasszok száma dönt (a FIFA Technikai Bizottságának döntése alapján). A gól 3 pontot, a gólpassz 1 pontot ér. Ha ez is egyenlő, akkor a játszott percek számítanak, a kevesebb időt pályán töltött játékos végez előrébb.

 

„Arany-”, „Ezüst-” és „Bronzlabda”

Az „Aranylabda” díjat az eseményre akkreditált újságírók szavazatai alapján kapja a torna legjobb játékosa. Az „Ezüst” és „Bronzlabda” díjat a második és harmadik helyen végzett játékosok kapják.

 

Legjobb kapus

A legjobb kapus díját a FIFA Technikai Bizottsága által megválasztott kapus kapja.

 

Legszórakoztatóbb csapat

A Legszórakoztatóbb csapat díját a FIFA.com oldalon megtartandó nyilvános szavazás alapján kapja az első helyen végző csapat.

 

FIFA Fair Play-díj

A FIFA Fair Play-díjat annak a csapat tagjai kapják, amely a fair play-verseny első helyén végeznek. A díjon kívül 50 000 dollár jutalomban is részesülnek, amelyet utánpótlás nevelésre használhatnak fel.

 

Helyszínek

 

Johannesburg

Soccer City

Befogadóképesség: 88 460

Durban

Moses Mabhida Stadion

Befogadóképesség: 69 957

Fokváros

Cape Town Stadion

Befogadóképesség: 66 005

Johannesburg

Ellis Park Stadion

Befogadóképesség: 61 639

Pretoria

Loftus Versfeld Stadion

Befogadóképesség: 49 365

Port Elizabeth

Nelson Mandela Bay Stadion

Befogadóképesség: 46 082

Bloemfontein

Free State Stadion

Befogadóképesség: 45 058

Polokwane

Peter Mokaba Stadion

Befogadóképesség: 45 264

Nelspruit

Royal Bafokeng Stadion

Befogadóképesség: 43 589

Rustenburg

Mbombela Stadion

Befogadóképesség: 44 530

 

Sorsolás

A világbajnokság csoportjainak sorsolását 2009. december 4-én tartották Fokvárosban. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2009. december 2-án tette közé a világbajnokság sorsolásának menetét.

Az első kalapban a rendező Dél-Afrikai Köztársaság mellett a világranglista első hét legjobb helyén lévő válogatott kapott helyet. A kiemelés a 2009. októberében közzétett FIFA-világranglista alapján történt. A második kalapba kerültek az ázsiai (AFC), az észak- és közép-amerikai térség (CONCACAF) csapatai, valamint az óceániai térségből (OFC) kijutott Új-Zéland. A harmadik kalapba került a selejtezőből kijutott öt afrikai ország (CAF), valamint három dél-amerikai (CONMEBOL) csapat. A negyedik kalapba pedig nyolc európai (UEFA) válogatott került.

1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap

Dél-Afrika

Brazília

Spanyolország

Hollandia

Olaszország

Németország

Argentína

Anglia

 

Ausztrália

Észak-Korea

Japán

Dél-Korea

Egyesült Államok

Honduras

Mexikó

Új-Zéland

Algéria

Elefántcsontpart

Ghána

Kamerun

Nigéria

Chile

Paraguay

Uruguay

Dánia

Franciaország

Görögország

Portugália

Szerbia

Szlovákia

Szlovénia

Svájc

Az első kalapból a rendező Dél-Afrikai Köztársaság automatikusan az A-csoport 1. sorszámú csapata lett. A további hét csapatot a B–H csoportokba sorsolták, és mindegyikük az 1. számú sorszámot kapta a csoportjában. A többi kalap esetében a csapatokat az A–H csoportokba sorsolták, mindegyikükhöz külön sorszámot is sorsoltak.

 

Két területi kritériumnak kellett megfelelni:

* A Dél-Afrikai Köztársaság a 3. kalapból nem kaphatott afrikai ellenfelet.

* Az 1. kalapban található Argentína és Brazília a 3. kalapból nem kaphatott dél-amerikai ellenfelet.

 

Mindez azt jelentette, hogy a 3. kalapból elsőként kisorsolt dél-amerikai csapat került a Dél-Afrikai Köztársaság csoportjába, valamint a 3. kalapból elsőként kisorsolt két afrikai csapat került Argentína illetve Brazília csoportjába.

 

a sorsolás végeredménye:

A: Dél-Afrika I Mexikó I Uruguay I Franciaország

B: Argentína I Nigéria I Dél-Korea I Görögország

C: Anglia I USA I Algéria I Szlovénia

D: Németország I Ausztrália I Szerbia I Ghána

E: Hollandia I Dánia I Japán I Kamerun

F: Olaszország I Paraguay I Új-Zéland I Szlovákia

G: Brazília I Észak-Korea I Elefántcsontpart I Portugália

H: Spanyolország I Svájc I Honduras I Chile

 

A csoportkör mérkőzései időrendben

A csoportkörben minden csapat játszik a másik három csapattal egy-egy mérkőzést, így összesen 6 mérkőzésre kerül sor mind a nyolc csoportban. A csoportokból az első két helyezett jut tovább. Minden csoportban az utolsó két mérkőzést azonos időpontban játsszák.

 

A csoportokban a következők szerint kell a sorrendet meghatározni:

1. több szerzett pont az összes mérkőzésen (egy győzelemért 3 pont, egy döntetlenért 1 pont jár, a vereségért nem jár pont)

2. jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen

3. több lőtt gól az összes mérkőzésen

Ha két vagy több csapat a fenti három kritérium alapján is azonos eredménnyel áll, akkor a következők szerint kell meghatározni a sorrendet:

4. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken

5. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken

6. több lőtt gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken

7. sorsolás

 

június 11.:

A csoport: Dél-afrikai Köztársaság – Mexikó, Johannesburg 16 ó

A csoport: Uruguay-Franciaország, Fokváros 20 ó

június 12.:

B csoport: Argentína-Nigéria, Johannesburg 13:30 ó

B csoport: Koreai Köztársaság-Görögország, Port Elizabeth 16 ó

C csoport: Anglia-Egyesült Államok, Rustenburg 20:30 ó

június 13.:

C csoport: Algéria-Szlovénia, Polokwane 13:30 ó

D csoport: Németország-Ausztrália, Durban 16 ó

D csoport: Szerbia-Ghána, Pretoria 20:30 ó

június 14.:

E csoport: Hollandia-Dánia, Johannesburg 13:30 ó

E csoport: Japán-Kamerun, Bloemfontein 16 ó

F csoport: Olaszország-Paraguay, Fokváros 20:30 ó

június 15.:

F csoport: Új-Zéland-Szlovákia, Rustenburg 13:30 ó

G csoport: Elefántcsontpart-Portugália, Port Elizabeth 16 ó

G csoport: Brazília-Koreai NDK, Johannesburg 20:30 ó

június 16.:

H csoport: Honduras-Chile, Nelspruit 13:30 ó

H csoport: Spanyolország-Svájc, Durban 16 ó

A csoport: Dél-afrikai Köztársaság – Uruguay, Pretoria 20:30 ó

június 17.:

A csoport: Franciaország-Mexikó, Polokwane 13:30 ó

B csoport: Görögország-Nigéria, Bloemfontein 16 ó

B csoport: Argentína-Koreai Köztársaság, Johannesburg 20:30 ó

június 18.:

C csoport: Görögország-Nigéria, Bloemfontein 16 ó

C csoport: Argentína-Koreai Köztársaság, Johannesburg 20:30 ó

D csoport: Németország-Szerbia, Port Elizabeth 13:30 ó

június 19.:

D csoport: Ghána-Ausztrália, Rustenburg 13:30 ó

E csoport: Hollandia-Japán, Durban 16 ó

E csoport: Kamerun-Dánia, Pretoria 20:30 ó

június 20.:

F csoport: Szlovákia-Paraguay, Bloemfontein 13:30 ó

F csoport: Olaszország – Új-Zéland, Nelspruit 16 ó

G csoport: Brazília-Elefántcsontpart, Johannesburg 20:30 ó

június 21.:

G csoport: Brazília-Elefántcsontpart, Johannesburg 20:30 ó

H csoport: Chile-Svájc, Port Elizabeth 16 ó

H csoport: Spanyolország-Honduras, Johannesburg 20:30 ó

június 22.:

A csoport: Mexikó-Uruguay, Rustenburg 16 ó

A csoport: Franciaország – Dél-afrikai Köztársaság, Bloemfontein 16 ó

B csoport: Nigéria-Koreai Köztársaság, Durban 20:30 ó

B csoport: Görögország-Argentína, Polokwane 20:30 ó

június 23.:

C csoport: Szlovénia-Anglia, Port Elizabeth 16 ó

C csoport: Egyesült Államok-Algéria, Pretoria 16 ó

D csoport: Ghána-Németország, Johannesburg 20:30 ó

D csoport: Ausztrália-Szerbia, Nelspruit 20:30 ó

június 24.:

E csoport: Dánia-Japán, Rustenburg 20:30 ó

E csoport: Kamerun-Hollandia, Fokváros 20:30 ó

F csoport: Szlovákia-Olaszország, Johannesburg 16 ó

F csoport: Paraguay – Új-Zéland, Polokwane 16 ó

június 25.:

G csoport: Portugália-Brazília, Durban 16 ó

G csoport: Koreai NDK-Elefántcsontpart, Nelspruit 16 ó

H csoport: Chile-Spanyolország, Pretoria 20:30 ó

H csoport: Svájc-Honduras, Bloemfontein 20:30 ó

 

Nyolcaddöntő:

49.: június 26.: 1A-2B, Port Elizabeth 16 ó

50.: június 26.: 1C-2D, Rustenburg 20:30

51.: június 27.: 1D-2C, Bloemfontein 16 ó

52.: június 27.: 1B-2A, Johannesburg 20:30 ó

53.: június 28.: 1E-2F, Durban 16 ó

54.: június 28.: 1G-2H, Johannesburg 20:30 ó

55.: június 29.: 1F-2E, Pretoria 16 ó

56.: június 29.: 1H-2G, Fokváros 20:30 ó

 

Negyeddöntő:

57.: július 2.: Továbbjutó53-Továbbjutó54, Port Elizabeth 16 ó

58.: július 2.: TJ49-TJ50, Johannesburg 20:30 ó

59.: július 3.: TJ51-TJ52, Fokváros 16 ó

60.: július 3.: TJ55-TJ56, Johannesburg 20:30 ó

 

Elődöntő:

61.: július 6.: TJ57-TJ58, Fokváros 20:30 ó

62.: július 7.: TJ59-TJ60, Durban 20:30 ó

 

A 3. helyért:

63.: július 10.: Vesztes61-Vesztes62, Port Elizabeth 20:30 ó

 

Döntő:

64. július 11.: TJ61-TJ62, Johannesburg 20:30 ó

 

Játékoskeretek

A világbajnokságra minden csapat 23 játékost nevezhet, ebből legalább 3 játékosnak kapusnak kell lennie. A szövetségi kapitányoknak 30 nappal a világbajnokság kezdete előtt – 2010. május 11-éig – 30 fős keretet kellett hirdetniük és a listát le kellett adniuk a nemzetközi szövetségnek. 2010. június 1-jéig pedig a végleges, 23 játékos nevét tartalmazó listát kellett bejelenteniük.

 

A CSOPORT

Dél-Afrika

Kapusok: Itumeleng Khune (Kaizer Chiefs), Moeneeb Josephs (Orlando Pirates), Shu-Aib Walters (Maritzburg United)
Védők: Matthew Booth (Mamelodi Sundowns), Siboniso Gaxa (Mamelodi Sundowns), Bongani Khumalo (SuperSport United), Tsepo Masilela (Maccabi Haifa), Aaron Mokoena (Portsmouth), Anele Ngcongca (Racing Genk), Siyabonga Sangweni (Golden Arrows), Lucas Thwala (Orlando Pirates)
Középpályások: Lance Davids (Ajax Cape Town), Kagisho Dikgacoi (Fulham), Teko Modise (Orlando Pirates), Reneilwe Letsholonyane (Kaizer Chiefs), Siphiwe Tshabalala (Kaizer Chiefs), Thanduyise Khuboni (Golden Arrows), Steven Pienaar (Everton), MacBeth Sibaya (Rubin Kazany)
Csatárok: Katlego Mphela (Mamelodi Sundowns), Siyabonga Nomvethe (Moroka Swallows), Bernard Parker (FC Twente), Surprise Moriri (Mamelodi Sundowns)

Mexikó

Kapusok: Memo Ochoa (América), Luís Ernesto Míchel (Chivas), Óscar Pérez (Chiapas)
Védők: Rafael Márquez (Barcelona), Ricardo Osorio (Stuttgart), Héctor Moreno (AZ Alkmaar), Francisco Rodríguez (PSV Eindhoven), Carlos Salcido (PSV Eindhoven), Paul Aguilar (Pachuca), Efrain Juárez (Pumas)
Középpályások: Jonny Magallón (Guadalajara), Jorge Torres Nilo (Atlas), Gerardo Torrado (Cruz Azul), Israel Castro (Pumas), Andrés Guardado (Deportivo)
Csatárok: Pablo Barrera (Pumas), Adolfo Bautista (Guadalajara), Alberto Medina (Guadalajara), Cuauhtémoc Blanco (Veracruz), Javier Hernández (Guadalajara), Giovani dos Santos (Galatasaray), Guillermo Franco (West Ham), Carlos Vela (Arsenal).

Uruguay

Kapusok: Fernando Muslera (Lazio), Juan Castillo (Deportivo Cali), Martin Silva (Defensor)
Védők: Diego Lugano (Fenerbahce), Diego Godin (FC Villarreal), Andres Scotti (Colo Colo), Jorge Fucile (FC Porto), Martin Caceres (Juventus), Mauricio Victorino (Universidad de Chile)
Középpályások: Walter Gargano (SSC Napoli), Egidio Arevalo Rios (Penarol), Sebastian Eguren (AIK Stockholm), Diego Perez (AS Monaco), Maximiliano Pereira (Benfica), Alvaro Pereira (FC Porto), Ignacio Gonzalez (FC Valencia), Nicolas Lodeiro (Ajax Amsterdam), Alvaro Fernandez (Universidad de Chile)
Csatárok: Luis Suarez (Ajax Amsterdam), Diego Forlan (Atletico Madrid), Sebastian Abreu (Botafogo), Edinson Cavani (US Palermo), Sebastian Fernandez (Banfield)

Franciaország

Kapusok: Hugo Lloris (Ol. Lyon), Cédric Carrasso (Bordeaux), Steve Mandanda (Ol. Marseille)
Védők: Eric Abidal (FC Barcelona), Gaël Clichy (Arsenal FC), Patrice Evra (Manchester United), William Gallas (Arsenal FC), Marc Planus (Bordeaux), Anthony Reveillère (Ol. Lyon), Bacary Sagna (Arsenal FC), Sébastien Squillaci (Sevilla)
Középpályások: Abou Diaby (Arsenal FC), Alou Diarra (Bordeaux), Yoann Gourcuff (Bordeaux), Florent Malouda (Chelsea FC), Jérémy Toulalan (Ol. Lyon)
Csatárok: Nicolas Anelka (Chelsea FC), Djibril Cissé (Panathinaikos), André-Pierre Gignac (Toulouse FC), Sidney Govou (Ol. Lyon), Thierry Henry (FC Barcelona), Franck Ribéry (FC Bayern München), Mathieu Valbuena (Ol. Marseille)

B CSOPORT

Argentína

Kapusok: Sergio Romero (AZ Alkmaar), Mariano Andújar (Catania), Diego Pozo (Colon)
Védők: Nicolás Otamendi (Velez Sarsfield), Gabriel Heinze (Marseille), Martín Demichelis (Bayern München), Walter Samuel (Internazionale), Ariel Garcé (Colon), Nicolás Burdisso (AS Roma), Clemente Rodríguez (Estudiantes)
Középpályások: Juan Sebastian Verón (Estudiantes), Javier Mascherano (Liverpool), Jonás Gutiérrez (Newcastle), Ángel Di María (Benfica), Maximiliano Rodríguez (Liverpool), Javier Pastore (Palermo), Mario Bolatti (Fiorentina)
Csatárok: Lionel Messi (Barcelona), Gonzalo Higuaín (Real Madrid), Carlos Tévez (Manchester City), Sergio Agüero (Atlético Madrid), Diego Milito (Internazionale), Martín Palermo (Boca Juniors)

Nigéria

Kapusok: Vincent Enyeama (Hapoel Tel Aviv), Dele Aiyenugba (Bnei Yehuda), Austin Ejide (Hapoel Petah Tikva)
Védők: Taye Taiwo (Olympique Marseille), Elderson Echiejile (Rennes), Chidi Odiah (CSZKA Moszkva), Joseph Yobo (Everton), Daniel Shittu (Bolton Wanderers), Ayodele Adeleye (Sparta Rotterdam), Rabiu Afolabi (SV Salzburg)
Középpályások: Kalu Uche (Almería), Dickson Etuhu (Fulham), Mikel Obi (Chelsea), Sani Kaita (Alanyija), Haruna Lukman (AS Monaco), Yusuf Ayila (Dinamo Kijev)
Csatárok: Yakubu Aiyegbeni (Everton), Chinedu Obasi (Hoffenheim), Nwankwo Kanu (Portsmouth), John Utaka (Portsmouth), Obafemi Martins (VfL Wolfsburg), Obinna Nsofor (Málaga), Osaze Odemwingie (Lokomotiv Moszkva)

Dél-Korea

Kapusok: Li Vun Dzse (Szuvon), Kim Jung Kvang (Ulszan), Dzsung Szung Rjong (Szeongnam)
Védők: Kang Min Szu (Szuvon), Kim Dong Dzsin (Ulszan), Kim Hjung Il (Pohang), Oh Beom Szeok (Ulszan), Li Jung Pjo (al-Hilal), Li Dzsung Szu (Kashima Antlers), Csa Du Ri (Freiburg), Cso Jong Hjung (Csedzsu)
Középpályások: Ki Szung Jong (Celtic), Kim Bo Kjung (Oita), Kim Nam Il (Tomszk), Kim Dzse Szung (Pohang), Kim Dzsung Vu (Hvangcsu), Li Csung Jong (Bolton Wanderers), Park Dzsi Szung (Manchester United)
Csatárok: Park Dzsu Jung (Monaco), An Dzsung Hvan (Dalian Shide), Li Szeung Rjul (Szöul), Jeom Ki Hun (Szuvon), Li Dong Guk (Dzseonbuk)

Görögország

Kapusok: Mihalisz Szifakisz (Arisz), Alexandrosz Corvasz (Panathinaikos), Kosztasz Halkiasz (PAOK)
Védők: Jorgosz Szeitaridisz (Panathinaikosz), Lukasz Vintra (Panathinaikosz), Evangelosz Morasz (Bologna), Szokratesz Papasztatopulosz (Genoa), Szotirisz Kirjakosz (Liverpool), Avram Papadopulosz (Olympiakosz), Vaszilisz Toroszidisz (Olympiakosz), Nikosz Szpiropulosz (Panathinaikosz), Szteliosz Malezasz (PAOK Szaloniki)
Középpályások: Kosztasz Kacuranisz (Panathinaikosz), Alexandrosz Ciolisz (Siena), Jorgosz Karagunisz (Panathinaikosz), Szotirisz Ninisz (Panathinaikosz), Hrisztosz Pacacoglu (Omonia), Szakisz Prittasz (Arisz)
Csatárok: Angelosz Hariszteasz (Nürnberg), Dimitrisz Szalpigidisz (Panathinaikosz), Pantelisz Kapetanosz (Steaua Bucuresti), Teofanisz Gekasz (Hertha), Jorgosz Szamarasz (Celtic)

C CSOPORT

Anglia

Kapusok: Joe Hart (Manchester City), David James (Portsmouth), Robert Green (West Ham)
Védők: Jamie Carragher (Liverpool), Ashley Cole (Chelsea), Ledley King (Tottenham), Rio Ferdinand (Manchester United), Glen Johnson (Liverpool), John Terry (Chelsea), Matthew Upson (West Ham), Stephen Warnock (Aston Villa)
Középpályások: Gareth Barry (Manchester City), Michael Carrick (Manchester United), Joe Cole (Chelsea), Steven Gerrard (Liverpool), Frank Lampard (Chelsea), Aaron Lennon (Tottenham), James Milner (Aston Villa), Shaun Wright-Phillips (Manchester City)
Támadók: Peter Crouch (Tottenham), Jermain Defoe (Tottenham), Emile Heskey (Aston Villa), Wayne Rooney (Manchester United)

Egyesült Államok

Kapusok: Brad Guzan (Aston Villa), Tim Howard (FC Everton), Marcus Hahnemann (Wolverhampton Wanderers)
Védők: Carlos Bocanegra (Stade Rennes), Jonathan Bornstein (Chivas USA), Steven Cherundolo (Hannover 96), Jay DeMerit (FC Watford), Clarence Goodson (IK Start Kristiansand), Oguchi Onyewu (AC Milan), Jonathan Spector (West Ham United)
Középpályások: DaMarcus Beasley (Glasgow Rangers), Michael Bradley (Borussia Mönchengladbach), Ricardo Clark (Eintracht Frankfurt), Clint Dempsey (FC Fulham), Landon Donovan (Los Angeles Galaxy), Maurice Edu (Glasgow Rangers), Benny Feilhaber (AGF Aarhus), Stuart Holden (Bolton Wanderers), Jose Torres (Atletico Pachuca)
Csatárok: Jozy Altidore (FC Villarreal), Edson Buddle (Los Angeles Galaxy), Robbie Findley (Real Salt Lake), Herculez Gomez (FC Puebla)

Algéria

Kapusok: Fawzi Chouachi (ES Setif), Lounes Gaouaoui (ASO Chlef), M’bohi Rais Ouheb (Slavia Sofia)
Védők: Abdelkader Laifaoui (ES Setif), Madjid Bougherra (Glasgow Rangers), Carl Medjani Carl (AC Ajaccio), Rafi Halliche (Nacional Madeira), Anthar Yahia (VfL Bochum), Haib Belaid (US Boulogne), Nadir Belhadj (FC Portsmouth), Djamel Mesbah (US Lecce)
Középpályások: Hassen Yebda (FC Portsmouth), Mehdi Lacen (Racing Santander), Yazid Mansouri (FC Lorient), Adlane Guedioura (Wolverhampton Wanderers), Riad Boudebouz Riad (FC Sochaux), Djamel Abdoun (FC Nantes), Fouad Kadir (FC Valenciennes), Karim Ziani (VfL Wolfsburg), Karim Matmour (Borussia Mönchengladbach)
Csatárok: Abdelkader Ghezzal (AC Sienna), Rafik Djebbour (AEK Athen), Rafik Saifi (FC Istres)

Szlovénia

Kapusok: Samir Handanovic (Udinese Calcio), Jasmin Handanovic (AC Mantova), Aleksander Selig (Sparta Rotterdam)
Védők: Bojan Jokic (Chievo), Marko Suler (KAA Gent), Bostjan Cesar (Grenoble Foot), Branko Ilic (FC Moszkva), Matej Mavric (TuS Koblenz), Elvedin Dzinic (NK Maribor), Miso Brecko (1. FC Köln), Suad Filekovic (NK Maribor)
Középpályások: Andraz Kirm (Wisla Krakow), Andrej Komac (Maccabi Tel Aviv), Rene Krhin (Inter), Dalibor Stevanovic (Vitesse Arnhem), Robert Koren (West Bromwich Albion), Aleksander Radosavljevic (AE Larissa), Valter Birsa (AJ Auxerre)
Csatárok: Milivoje Novakovic (1. FC Köln), Zlatko Dedic (VfL Bochum), Zlatan Ljubijankic (KAA Gent), Nejc Pecnik (Nacional), Tim Matavz (FC Groningen)

D CSOPORT

Németország

Kapusok: Manuel Neuer (Schalke 04), Tim Wiese (Werder Bremen), Hans-Jörg Butt (Bayern München)
Védők: Dennis Aogo (Hamburger SV) Jerome Boateng (Hamburger SV), Arne Friedrich (Hertha BSC Berlin), Philipp Lahm (Bayern München), Per Mertesacker (Werder Bremen), Marcell Jansen (Hamburger SV), Serdar Tasci (VfB Stuttgart), Holger Badstuber (Bayern München)
Középpályások: Marko Marin (Werder Bremen), Mesut Özil (Werder Bremen), Piotr Trochowski (Hamburger SV), Sami Khedira (VfB Stuttgart), Toni Kroos (Bayer Leverkusen), Bastian Schweinsteiger (Bayern München)
Csatárok: Cacau (VfB Stuttgart), Mario Gomez (Bayern München), Miroslav Klose (Bayern München), Thomas Müller (Bayern München), Stefan Kießling (Bayer Leverkusen), Lukas Podolski (1. FC Köln)

Ausztrália

Kapusok: Mark Schwarzer (Fulham), Brad Jones (Middlesbrough), Adam Federici (Reading)
Védők: Scott Chipperfield (Basel), David Carney (Twente), Lucas Neill (Galatasaray), Luke Wilkshire (Dinamo Moszkva), Craig Moore (klub nélküli), Mark Milligan (JEF United), Michael Beauchamp (Melbourne Heart)
Középpályások: Tim Cahill (Everton), Brett Emerton (Blackburn), Richard Garcia (Hull City), Jason Culina (Gold Coast United), Mark Bresciano (Palermo), Vince Grella (Blackburn), Brett Holman (AZ), Carl Valeri (Sassuolo), Mile Jedinak (Antalyaspor)
Csatárok: Harry Kewell (Galatasaray), Joshua Kennedy (Nagoya Grampus), Dario Vidosic (Nürnberg), Nikita Rukavytsya (Twente)

Szerbia

Kapusok: Vladimir Stojkovic (Wigan Athletic), Bojan Isailovic (Zaglebie Lubin), Andjelko Djuricic (Uniao Leiria)
Védők: Branislav Ivanovic (FC Chelsea), Antonio Rukavina (1860 München), Nemanja Vidic (Manchester United), Neven Subotic (Borussia Dortmund), Aleksandar Lukovic (Udinese Calcio), Ivan Obradovic (Real Zaragoza), Aleksandar Kolarov (Lazio)
Középpályások: Dejan Stankovic (Inter), Gojko Kacar (Hertha BSC), Nenad Milijas (Wolverhampton Wanderers), Zdravko Kuzmanovic (VfB Stuttgart), Radosav Petrovic (Partizan Belgrad), Milos Krasic (CZSKA Moszkva), Zoran Tosic (1. FC Köln), Milos Ninkovic (Dynamo Kijev), Milan Jovanovic (Standard Liége)
Csatárok: Nikola Zigic (FC Valencia), Marko Pantelic (Ajax Amsterdam), Danko Lazovic (Zenit), Dragan Mrdja (Vojvodina)

Ghána

Kapusok: Richard Kingson (Wigan Athletic), Daniel Agyei (Liberty Professionals Accra), Stephen Ahorlu (Heart of Lions)
Védők: John Paintsil (FC Fulham), John Mensah (FC Sunderland), Samuel Inkoom (FC Basel), Hans Sarpei (Bayer Leverkusen), Rahim Ayew (Zamalek), Lee Addy (Bechem Chelsea), Isaac Vorsah (1899 Hoffenheim), Jonathan Mensah (Free State Stars)
Középpályások: Kwadwo Asamoah (Udinese Calcio), Anthony Annan (Rosenborg), Sulley Muntari (Inter Mailand), Kevin-Prince Boateng (FC Portsmouth), Quincy Owusu-Abeyie (Al-Sadd), Stephen Appiah (Bologna), Andre Ayew (Arles-Avignon), Derek Boateng (FC Getafe)
Csatárok: Asamoah Gyan (Stade Rennes), Prince Tagoe (1899 Hoffenheim), Dominic Adiyiah (AC Milan), Matthew Amoah (NAC Breda)

E CSOPORT

Hollandia

Kapusok: Maarten Stekelenburg (Ajax), Michel Vorm (FC Utrecht), Sander Boschker (FC Twente)
Védők: Giovanni van Bronckhorst (Feyenoord), Edson Braafheid (Bayern München), Khalid Boulahrouz (VfB Stuttgart), John Heitinga (FC Everton), André Ooijer (PSV Eindhoven), Joris Mathijsen (Hamburger SV), Gregory van der Wiel (Ajax)
Középpályások: Mark van Bommel (Bayern München), Nigel de Jong (Manchester City), Demy de Zeeuw (Ajax), Stijn Schaars (AZ Alkmaar), Wesley Sneijder (Inter), Rafael van der Vaart (Real Madrid), Ibrahim Afellay (PSV Eindhoven)
Csatárok: Dirk Kuijt (FC Liverpool), Klaas-Jan Huntelaar (AC Milan), Eljero Elia (Hamburger SV), Robin van Persie (FC Arsenal), Arjen Robben (Bayern München), Ryan Babel (FC Liverpool)

Dánia

Kapusok: Thomas Sorensen (Stoke), Stefan Andersen (Brondby), Jesper Christiansen (FC Copenhagen)
Védők: Daniel Agger (Liverpool), Simon Kjaer (Palermo), Per Kroldrup (Fiorentina), Lars Jacobsen (Blackburn), Simon Busk Poulsen (AZ Alkmaar), William Kvist Jorgensen (FC Copenhagen), Patrick Mtiliga (Malaga)
Középpályások: Daniel Jensen (Werder Bremen), Christian Poulsen (Juventus), Christian Eriksen (Ajax), Jakob Poulsen (AGF), Martin Jorgensen (AGF), Mikkel Beckmann (Randers), Thomas Enevoldsen (FC Groningen), Thomas Kahlenberg (Wolfsburg), Dennis Rommedahl (Ajax), Jesper Gronkjaer (FC Copenhagen)
Csatárok: on Dahl Tomasson (Feyenoord), Nicklas Bendtner (Arsenal), Soeren Larsen (Duisburg)

Japán

Kapusok: Seigo Narazaki (Nagoya Grampus), Eiji Kawashima (Kawasaki Frontale), Yoshikatsu Kawaguchi (Jubilo Iwata)
Védők: Yuji Nakazawa (Yokohama Marinos), Marcus Tulio Tanaka (Nagoya Grampus), Yuichi Komano (Jubilo Iwata), Daiki Iwamasa (Kashima Antlers), Yasuyuki Konno (FC Tokyo), Yuto Nagatomo (FC Tokyo), Atsuto Uchida (Kashima Antlers)
Középpályások: Shunsuke Nakamura (Yokohama Marinos), Yasuhito Endo (Gamba Osaka), Kengo Nakamura (Kawasaki Frontale), Junichi Inamoto (Kawasaki Frontale), Yuki Abe (Urawa Red Diamonds), Makoto Hasebe (Wolfsburg), Keisuke Honda (CSKA Moscow, Russia), Daisuke Matsui (Grenoble)
Csatárok: Shinji Okazaki (Shimizu S-Pulse), Keiji Tamada (Nagoya Grampus), Yasuhito Okubo (Vissel Kobe), Kisho Yano (Albirex Niigata), Takayuki Morimoto (Catania)

Kamerun

Kapusok: Guy Roland Ndy Assembe (Valenciennes), Carlos Kameni (Espanyol), Hamidou Souleymanou (Kayserispor)
Védők: Benoit Assou-Ekotto (Tottenham), Sebastien Bassong (Tottenham), Gaetan Bong (Valenciennes), Aurelien Chedjou (Lille), Geremi (Ankaragucu), Stephane Mbia (Marseille), Nicolas Nkoulou (Monaco), Rigobert Song (Trabzonspor)
Középpályások: Achille Emana (Real Betis), Eyong Enoh (Ajax), Jean Makoun (Lyon), Georges Mandjeck (Kaiserslautern), Joel Matip (Schalke), Landry NGuemo (Celtic), Alex Song (Arsenal)
Csatárok: Vincent Aboubakar (Coton Sport), Eric Choupo-Moting (Nurnberg), Samuel Eto’o (Inter), Mohamadou Idrissou (Freiburg), Achille Webo (Real Mallorca)

F CSOPORT

Olaszország

Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Morgan De Sanctis (Napoli), Federico Marchetti (Cagliari)

Védők: Gianluca Zambrotta (Milan), Fabio Cannavaro (Juventus), Giorgio Chiellini (Juventus), Christian Maggio (Napoli), Leonardo Bonucci (Bari), Domenico Criscito (Genoa), Salvatore Bocchetti (Genoa)

Középpályások: Andrea Pirlo (AC Milan), Gennaro Gattuso (Milan), Daniele De Rossi (Roma), Riccardo Montolivo (Fiorentina), Mauro Camoranesi (Juventus), Angelo Palombo (Sampdoria), Claudio Marchisio (Juventus), Simone Pepe (Udinese)

Csatárok: Fabio Quagliarella (Napoli), Vincenzo Iaquinta (Juventus), Antonio Di Natale (Udinese), Alberto Gilardino (Fiorentina), Giampaolo Pazzini (Sampdoria)

Paraguay

Kapusok: Justo Villar (Real Valladolid), Aldo Bobadilla (Independiente Medellin), Diego Barreto (Cerro Porteno)
Védők: Denis Caniza (Leon), Dario Veron (Pumas), Julio Caceres (Atletico Mineiro), Paulo Da Silva (Sunderland), Claudio Morel Rodriguez (Boca Juniors), Antolin Alcaraz (Wigan), Carlos Bonet (Olimpia), Aureliano Torres (San Lorenzo)
Középpályások: Cristian Riveros (Sunderland), Enrique Vera (LDU Quito), Edgar Barreto (Atalanta), Jonathan Santana (Wolfsburg), Victor Caceres (Libertad), Nestor Ortigoza (Argentinos Juniors)
Csatárok: Roque Santa Cruz (Manchester City), Nelson Haedo Valdez (Borussia Dortmund), Oscar Cardozo (Benfica), Edgar Benitez (Pachuca), Lucas Barrios (Borussia Dortmund), Rodolfo Gamarra (Libertad)

Új-Zéland

Kapusok: James Bannatyne (Team Wellington), Glen Moss (Melbourne Victory), Mark Paston (Wellington Phoenix)
Védők: Andy Boyens (New York Red Bulls), Tony Lochhead (Wellington Phoenix), Ryan Nelsen (Blackburn Rovers), Winston Reid (FC Midtjylland), Ben Sigmund (Wellington Phoenix), Tommy Smith (Ipswich Town), Ivan Vicelich (Auckland City)
Középpályások: Andy Barron (Team Wellington), Leo Bertos (Wellington Phoenix), Jeremy Brockie (Newcastle Jets), Tim Brown (Wellington Phoenix), Jeremy Christie (Tampa Bay Rowdies), Aaron Clapham (Canterbury United), Simon Elliott (nincs klubja), Michael McGlinchey (Central Coast Mariners), David Mulligan (nincs klubja)
Csatárok: Rory Fallon (Plymouth Argyle), Chris Killen (Middlesbrough), Shane Smeltz (Gold Coast), Chris Wood (West Bromwich Albion)

Szlovákia

Kapusok: Jan Mucha (Legia Warsó), Dusan Kuciak (Vaslui), Dusan Permis (Dundee United)
Védők: Peter Pekarik (VfL Wolfsburg), Martin Petras (Cesena), Martin Skrtel (Liverpool), Jan Durica (Lokomotiv Moszkva), Radoslav Zabavnik (Mainz), Marek Cech (West Bromwich Albion), Kornel Salata (Slovan Bratislava)
Középpályások: Kamil Kopunek (Spartak Trnava), Jan Kozak (Timisoara), Juraj Kucka (Sparta Praha), Marek Sapara (Ankaragücü), Marek Hamsik (Napoli), Vladimir Weiss (Manchester City), Miroslav Stoch (Chelsea), Zdeno Strba (Skoda Xanthi)
Csatárok: Stanislav Sestak (VfL Bochum), Erik Jendrisek (Schalke 04), Robert Vittek (Lille), Martin Jakubko (Saturn Ramenskoye), Filip Holosko (Besiktas)

G CSOPORT

Brazília

Kapusok: Julio Cesar (Inter Milan), Doni (AS Roma), Gomes (Tottenham Hotspur)
Védők: Maicon (Inter Milan), Daniel Alves (Barcelona), Michel Bastos (Olympique Lyon), Gilberto (Cruzeiro), Lucio (Inter Milan), Juan (AS Roma), Luisao (Benfica), Thiago Silva (AC Milan)
Középpályások: Gilberto Silva (Panathinaikos), Felipe Melo (Juventus), Ramires (Benfica), Elano (Galatasaray), Kaka (Real Madrid), Julio Baptista (Roma), Kleberson (Flamengo), Josue (VfL Wolfsburg).
Csatárok: Robinho (Santos), Luis Fabiano (Sevilla), Nilmar (Villarreal), Grafite (VfL Wolfsburg)

Észak-Korea

Kapusok: Kim Myong Gil (Amrokgang), Kim Myong Won (Amrokgang), Ri Myong-Guk (Pjöngjang City Club)
Védők: Cha Jong-Hyok (Amrokgang), Kim Yong-Jun (Pjöngjang City Club), Nam Song-Chol (April 25), Pak Chol-Jin (Amrokgang), Ri Jun-Il (Sobaeksu), Ri Kwang-Chon (April 25), Ri Kwang-Hyok (Kyonggongop)
Középpályások: An Yong-Hak (Omiya Ardija), Ji Yun-Nam (April 25), Kim Kyong-Il (Rimyongsu), Mun In-Guk (April 25), Pak Nam-Chol I (Amrokgang), Pak Nam-Chol II (April 25), Ri Chol-Myong (Pjöngjang City Club), Pak Sung Hyok (Sobaeksu)
Csatárok: An Chol-Hyok (Rimyongsu), Choe Kum-Chol (April 25), Hong Yong-Jo (FK Rostow), Kim Kum-Il (April 25), Jong Tae-Se (Kawasaki Frontale)

Elefántcsontpart

Kapusok: Boubacar Barry (Lokeren), Aristides Zogbo (Maccabi Netanya), Daniel Yeboah (ASEC Abidjan)
Védők: Souleymane Bamba (Hibernian), Arthur Boka (VfB Stuttgart), Guy Demel (Hamburg SV), Emmanuel Eboue (Arsenal), Steve Gohouri (Wigan Athletic), Siaka Tiene (Valenciennes), Kolo Toure (Manchester City), Benjamin Brou Angoua (Valenciennes)
Középpályások: Jean-Jacques Gosso Gosso (Monaco), Abdelkader Keita (Galatasaray), Emmanuel Kone (International Curtea Arges), Gervais Yao Kouassi (Lille), Christian Koffi Ndri (Sevilla), Cheik Ismael Tiote (Twente Enschede), Yaya Toure (Barcelona), Didier Zokora (Sevilla)
Csatárok:Aruna Dindane (Lekhwiya), Seydou Doumbia (Young Boys Berne), Didier Drogba (Chelsea), Salomon Kalou (Chelsea)

Portugália

Kapusok: Eduardo (FC Braga), Beto (FC Porto), Daniel Fernandes (Iraklis)
Védők: Duda (Malaga), Bruno Alves (FC Porto), Paulo Ferreira (Chelsea), Miguel Brito (Valencia), Ricardo Carvalho (Chelsea), Rolando (FC Porto), Fabio Coentrao (Benfica), Pepe (Real Madrid), Ricardo Costa (Lille)
Középpályások: Deco (Chelsea), Tiago (Atletico Madrid), Raul Meireles (FC Porto), Pedro Mendes (Sporting), Miguel Veloso (Sporting)
Csatárok: Nani (Manchester United), Simao Sabrosa (Atletico Madrid), Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Hugo Almeida (Werder Bremen), Danny (Zenit), Liedson (Sporting)

H CSOPORT

Spanyolország

Kapusok: Iker Casillas (Real Madrid), Pepe Reina (FC Liverpool), Victor Valdes (FC Barcelona)
Védők: Raul Albiol (Real Madrid), Alvaro Arbeloa (Real Madrid), Joan Capdevila (FC Villarreal), Carlos Marchena (FC Valencia), Gerard Pique (FC Barcelona), Carles Puyol (FC Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid)
Középpályások: Xabi Alonso (Real Madrid), Sergio Busquets (FC Barcelona), Cesc Fabregas (FC Arsenal), Andres Iniesta (FC Barcelona), Javi Martinez (Athletic Bilbao), David Silva (FC Valencia), Xavi (FC Barcelona)
Csatárok: Jesus Navas (FC Sevilla), Juan Mata (FC Valencia), Pedro (FC Barcelona), Fernando Llorente (Athletic Bilbao), Fernando Torres (FC Liverpool), David Villa (Barcelona)

Svájc

Kapusok: Diego Benaglio (VfL Wolfsburg), Marco Wölfli (Young Boys), Johnny Leoni (FC Zürich)
Védők: Stephan Lichtsteiner (Lazio), Philippe Senderos (FC Everton), Stephane Grichting (AJ Auxerre), Steve von Bergen (Hertha BSC), Mario Eggimann (Hannover 96), Reto Ziegler (Sampdoria), Ludovic Magnin (FC Zürich)
Középpályások: Valon Behrami (West Ham United), Gökhan Inler (Udinese Calcio), Benjamin Huggel (FC Basel), Pirmin Schwegler (Eintracht Frankfurt), Gelson Fernandes (AS St. Etienne), Tranquillo Barnetta (Bayer Leverkusen), Xherdan Shaqiri (FC Basel), Marco Padalino (Sampdoria)
Csatárok: Alexander Frei (FC Basel), Blaise Nkufo (Twente), Eren Derdiyok (Bayer Leverkusen), Albert Bunjaku (1. FC Nürnberg), Hakan Yakin (FC Luzern)

Honduras

Kapusok: Ricardo Canales (Motagua), Noel Valladares (Olimpia), Donis Escober (Olimpia)
Védők: Victor Bernardez (Anderlecht), Maynor Figueroa (Wigan), Boniek Garcia (Olimpia), Sergio Mendoza (Motagua), Emilio Izaguirre (Motagua), Johnny Palacios (Olimpia), Mauricio Sabillon (Hangzhou Luchen), Osman Chavez (Platense)
Középpályások: Edgar Alvarez (Bari), Julio Cesar de Leon (Torino), Roger Espinoza (Kansas City Wizards), Amado Guevara (Motagua), Ramon Nunez (Olimpia), Wilson Palacios (Tottenham), Hendry Thomas (Wigan), Danilo Turcios (Olimpia)
Csatárok: David Suazo (Genoa), Georgie Welcome (Motagua), Carlos Pavon (Real Espana), Walter Martinez (Marathon)

Chile

Kapusok: Claudio Bravo (Real Sociedad), Miguel Pinto (Universidad de Chile), Luis Marin (Union Espanola)
Védők: Pablo Contreras (PAOK), Ismael Fuentes (Universidad Catolica), Mauricio Isla (Udinese), Gary Medel (Boca Juniors), Gonzalo Jara (West Bromwich), Waldo Ponce (Universidad Catolica), Arturo Vidal (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Carlos Carmona (Reggina), Marco Estrada (Universidad de Chile), Matias Fernandez (Sporting Lisbon), Gonzalo Fierro (Flamengo), Rodrigo Millar (Colo Colo), Rodrigo Tello (Besiktas), Jorge Valdivia (Al-Ain)
Csatárok: Jean Beausejour (America), Mark Gonzalez (CSZKA Moszkva), Fabian Orellana (Xerez), Esteban Paredes (Colo Colo), Alexis Sanchez (Udinese), Humberto Suazo (Real Zaragoza)

 

Foci VB-k érdekességei

A legtöbbször Brazília nyert Labdarúgó Világbajnokságot (5 alkalommal).

A legtöbb gólt Ronaldo lőtte a foci VB-k során, összesen 15-öt.

A legtöbb gólt egy tornán Just Fontaine érte el, az 1958-as Vb-n 13 alkalommal volt eredményes.

A legtöbb világbajnokságon a mexikói Antonio Carbajal (1950-1966) és a német Lothar Matthäus (1982-1998) játszott, mindketten 5 tornán vettek részt.

A legtöbb világbajnoki mérkőzést Matthäus játszott (25).

A legnagyobb arányú győzelem 9 gólos volt. 1954-ben Magyarország-Dél-Korea 9-0, 1974-ben Jugoszlávia-Zaire 9-0, 1982-ben Magyarország-El Salvador 10-1.

A legtöbb gól 1954-ben, egy Ausztria-Svájc mérkőzésen esett, a végeredmény 7-5 volt.

A leggyorsabb gól Hakan Şükür nevéhez fűződik. 2002-ben, a Törökország-Dél-Korea mérkőzésen, mindössze 10,2 másodperc kellett a csatárnak, hogy gólt szerezzen.

A leggyorsabb piros lapot José Bastia kapta, mindössze 56 másodpercet töltött a pályán az uruguay-i (1986).

A legöregebb világbajnoki gólvágó pedig a kameruni Roger Milla volt. 42 éves és 39 napos volt, amikor Oroszország ellen betalált az 1994-es Vb-n.