Petőfi Csarnok, november 7. (szerda) 20:00
![]() |
A zenekar 1996-ban robbant be a zenei életbe Metallica feldolgozásalbumukkal, és azóta is az egyik legérdekesebb csapatként tartják számon őket. Talán vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a klasszikus hangszerek és a keményzene nem fér meg egymás mellett. Nos, erre cáfol rá a ez a négy srác, akik képesek három csellóval és egy dobbal olyan erejű koncerteket adni, ami elvárható egy rock csapattól. Már jó ideje saját számokkal töltik meg lemezeiket, bár azért egy-két feldolgozás a mai napig előfordul az Apocalyptica szerzemények mellett. Most éppen egy David Bowie dal átírata. Az elmúlt években minden stúdióalbumukon vendégszerepelt valaki a rock/metal világ aktuális kedvencei közül; ki ne emlékezne az egykori Guano Apes énekesnőjével, Sandra Nasickal készített hátborzongató dalra, a Path-ra; a számhoz forgatott klipet folyamatosan játszották a zentévék, de nem kisebb sikerrel forgott a Bittersweet videója, amiben a HIM énekes, Ville Valo valamint és Rasmus frontember Lauri Ylönen is látható és hallható. Az Apocalyptica már rég lelépett arról az ösvényről, amire a tagok a banda megalakulásukkor léptek, bár a Metallica hatása a mai napig érezhető zenéjükön. Ennek ellenére ma már nem csak a kemény műfajok rajongói hallgatják őket.
A csapat november 7-én lép színpadra a Petőfi Csarnokban, az előzenekar pedig a szintén finn Sturm Und Drang lesz.
Tagok:
Eicca Toppinen-cselló
Perttu Kivilaakso-cselló
Paavo Lötjönen-cselló
Mikko Sirén-dob
Jegy ár elővételben: 5900 Ft. , helyszínen: 6700 Ft.
Forrás: www.port.hu