Budapest – (2013. október 12. – 2013. október 13.) – Idén immáron negyedik alkalommal rendezi meg Méz és Lekvár Fesztiválját a Virányosi Közösségi Ház (XII. ker., Szarvas Gábor u. 8/c). A hagyománnyá vált eseményen minden eddiginél népszerűbb fellépők gondoskodnak a jó hangulatról.
A rendezvény, amelyre 2013. október 12-13-án kerül sor a Virányos-Kútvölgy-Zugliget határán fekvő közművelődési intézményben, azzal a céllal jött létre, hogy teret adjon az őstermelőknek termékeik bemutatására, a természetes alapanyagú élelmiszerek, méz és lekvár készítmények népszerűsítésére. A szervezők fontosnak tartják az egészséges táplálkozás propagálását, de emellett természetesen kulturális programok is kísérik a vásárt.
A méz-, lekvár- és egyéb árusok mindkét napon 9 órától este 6-ig várják a kóstolni és vásárolni vágyókat. A koncertek kivételével a rendezvény programjai ingyenesen látogathatóak.
Különleges méz- és lekvárféleségek kóstolója és vására, méhészeti termékek bemutatója, rajzverseny, vetélkedők, tombola, kézműves foglalkozás, kreatív játszóház, bemutató foglalkozások gyerekeknek, koncertek, táncbemutatók, táncház.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, akiknek nem titkolt célja, hogy minden korosztály megtalálja a neki megfelelő programot, és a családok vidáman, önfeledten tölthessék együtt a Virányosi Közösségi Házban az október második hétvégéjét.
Értékes díjak, nyeremények!
A fesztivál programjaira a koncertek (800, 1000 Ft) kivételével a belépés díjtalan.
Helyszín: Virányosi Közösségi Ház.
Web: www.viranyos.hu