Tihany – (2013. november 15. – 2013. november 17.) – Idén immár 12. alkalommal kerül megrendezésre a Garda Fesztivál. Tihany egyik nevezetessége a garda, a látott hal, még a település címerére is rákerült. Szerencsére még élnek a régi halászok közül, akik tudják, hogyan halászták ezt a különleges halat. Az ő elmondásuk alapján elevenítik fel ezt a régi szokást.

A vendégek hajókról követik a halászatot. Amikor kifogják a gardákat, utána a perjel úr megáldja a halat az Apátságban, majd tavalyi szőlővenyigére húzzák a beirdalt, bepaprikázott halakat, körbe a földbe szúrják, és parázson megsütik.

Vasárnap persze az elmaradhatatlan halászlé-, és halételfőző verseny fűszerezi be az őszi hétvégét – emellett halas játszóház, táncház és más szórakoztató programok várják a kicsiket és nagyokat a kétnapos rendezvényen.

A rendezvény ideje alatt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) ingyenesen látogatható!

Program:

2013. november 15. péntek

17.00 Pro Tihany díj átadása a Németh László Művelődési Ház színháztermében

18.00 Tihany, a Balaton gyöngyszeme – Balogh István, Borbély Imre Zsolt és Takács Péter fotókiállításának megnyitója a Németh László Művelődési Ház tetőtermében.

 

2013. november 16. szombat

09.40 A Nyirettyű együttes műsora a Tihany révnél

10.00 Kezdődik a gardahalászat

11.00 Mesedélelőtt Csizmazia Csöngével a Szabadtéri Néprajzi Múzeum udvarán

11.30 A zsákmány fogadása a Tihany révnél

12.00 A menet felvonul a Tihanyi Bencés Apátság elé

13.15 A hal és új bor megáldása az Apátságban

14.00 Kezdetét veszi a gardasütés a Visszhang-dombon, a Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket

14.30 Borrendi avatás

16.00 A színpadon a Csopak Táncegyüttes

17.00 The Bits – a Beatles emlékzenekar műsora

18.30 Rakonczai Imre műsora

21.00 Retro disco Dworák Tamással

 

2013. november 17. vasárnap

07.00 Garda Kupa Horgászverseny a Tihanyi Belső-tó Kft. szervezésében a Belső-tó partján

09.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halléfőző verseny a Visszhang-dombon. A rendezvény díszvendége Pápa városa

11.00 Népmese jelmezes kalandpark a Szabadtéri Néprajzi Múzeum udvarán

11.00 Vaga Banda óriásbábos műsora a Visszhang-domb rendezvénysátorában, cirkuszi iskola játszótér a Visszhang Óvoda udvarán

13.00 Máriakálnok műsora

14.00 Echo Citerabanda műsora

14.45 A díszvendég műsora: a színpadon a pápai Vadvirág Néptáncegyüttes, kísér a dunaszerdahelyi Pántlika zenekar

15.30 A halászlé- és halételfőző verseny eredményhirdetése

17.00 Paso De Baile – színpadi showműsor

18.00 Garda bál a Búgócsiga zenekarral.

Web: www.tihany.hu

Forrás: