Budapest – (2013. december 1. – 2013. december 23.) – A lélek Karácsonyváró rendezgetése. Készülődünk. Hívogatunk kicsit és nagyot ünnepelni, vásárt járni. Az első adventi hétvégétől Karácsony napjáig minden nap – reggeltől napnyugtáig –

megkondulnak a harangok, felcsendül az ének és Budapest Józsefvárosának Palotanegyedében december 1-jén megnyílik az Adventi Kalendárium és a Vásár-Tér!

A csodálatos, díszes fénybe öltöztetett Mikszáth téren felállított pódiumra hétvégéken vendégségbe érkeznek az adventi készülődést és hangulatot szívünkbe költöztető mesemondók, muzsikusok, énekmondók, kántálók és betlehemesek. Többek között a Budapest Ragtime Band, a Tűzmadarak Színház, a Görömbő Kompánia, a Magonc együttes, a Fourtissimo zenekar és számos táncegyüttes határon innen és túlról kedveskedik majd produkciójával a nagyérdemű közönségnek.E jeles időszak alatt a gyerekek megcsodálhatják az élő Betlehemet, megsimogathatják az állatokat, készíthetnek karácsonyi díszeket a játszóházban. A hagyományőrző kovácsműhelyben, könyvkötő és „Kürtőslegendaműhelyben” ősi műhelytitkokkal, a Mézesbábos Palotában mézeskalácssütéssel ismerkedhetnek kicsik és nagyok egyaránt. December 7-én és 8-án pedig Mikulásfogatra ülhetünk és találkozhatunk a Mikulással. Minden szombaton a Józsefvárosi Galéria Hétmérföldes játékbirodalma kínál felejthetetlen kreatív játék színházi és koncert élményt!

Mindezek mellett a Pesti Jézus Szíve Templomban és a Párbeszéd Háza Kápolna Dísztermében megrendezésre kerülő advent vasárnapi koncertek kínálnak igazi lélekemelő kikapcsolódást. December 1-jén Sudár Annamária és a Misztrál zenekar koncertjét, december 8-án Kárászy Szilvia zongoraművész Magyar Harangjáték hangversenyét, december 15-én „Fölfelé hangok kertje” HoldDalaNap produkciót, és december 22-én Sebestyén Márta és Andrejszky Judit karácsonyi koncertjét hallgathatjuk meg ebben az egyedülálló környezetben.

A hét minden napján működő vásár nem csak vizuális élményekkel kápráztatja el az ide látogatókat: az ínycsiklandó finomságok illata már messziről árulkodik a közelben kapható nyalánkságokról. Csak „menjünk az orrunk után” a Kálvin tértől a Mikszáth térig és hamarosan rátalálunk a kandírozott gyümölcsöket, mézes diót, erdélyi botratekert kalácsot, kemencés finomságokat, sült gesztenyét, égetett mandulát, kolbászt és sajtokat árusító házikókra. A hideg téli estéken természetesen kötelező egy jó adag punccsal vagy forralt borral életet csalni elgémberedett végtagjainkba.

A rendezvény a karácsonyi készülődés egy másik fontos részének, az ajándékvásárlásnak is helyszíne. A népművészeti portékákat kínáló mesterek, kézművesek mellett képviseltetik magukat a mai kortárs iparművészetet képviselő iparművészek és formatervezők is.

Helyszín: Mikszáth tér, Szabó Ervin tér, Józsefvárosi Galéria.

Web: www.festumrendezveny.hu

Forrás: