Érdekességek, hírek egy csokorban. A TV2 tehetségkutatója augusztus 21-én 19.30-kor indul.
– Szombaton lesz először látható az új széria a TV2-n. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze a műsort, mivel igazán izgalmas és magas színvonalú produkció lesz – nyilatkozta Tilla Attila a Blikk online beszélgetésén, aki Liptai Claudiával közösen vezeti a nagy sikerű műsor újabb szériáját.
Fantasztikus hangú fiatalok vannak
Tilla szerint Megasztár 5 más lesz, mint a többi műsor.
– Először is abban lesz más, hogy az énekescsapatok és a zenekarok miatt mindenféleképp más lesz. De attól is, hogy abszolút új emberek lesznek a versenyben. Fantasztikus hangú fiatalok vannak. Megjelent egy olyan fiatal, kettős állampolgárságú, többnyelvű generáció, akik ugyanúgy tudnak angolul, mint magyarul, és az angolszász könnyűzenei világból nagyon sokat hoztak magukkal.
Mostantól minden szombaton Megasztár, egészen év végéig
Tehát 2010. augusztus 21-én, azaz az RTL Klubon futó X-Faktort egy héttel megelőzve nyit a Megasztár ötödik szériája.
Illés Gabriella, a műsor producere a Mokkában elárulta, először jönnek a jól megszokott, röhögős casting adások, de azért már ez elején is feltűnnek az igazi tehetségek. Hét magyarországi, és három határon túli nagyvárosba is elmentek, hogy felkutassák az énekeseket, így szép számmal akadtak jelöltek.
A régi Megák minden irigység nélkül örültek az új tehetségeknek, az is kiderült, sok adásban fel fognak tűnni ők is… Illés Gabriella azt is elmondta, nem csak az énekesek küzdenek meg majd egymással, divattervezőknek is meghirdettek egy versenyt…
Rekordot döntött a Megasztár 5
Már maga a válogatás megaszámokat produkált, hiszen összesen 21 napot vett igénybe. Több mint 20 ezren jelentkeztek a bejelentés óta – ezernél is több határon túli –, és összesen 12 helyszínen zajlott a Millenáristól kezdve a TV2 stúdióján át a tíz nagyvárost érintő Megasztár-roadshow-ig.
A zsűri tagjai, Eszenyi Enikő, Mester Tamás, Friderikusz Sándor és Presser Gábor közel 100 órán keresztül hallgatták a jelentkezőket, akik között több tucat olyan énekes is volt, aki nem először próbálkozott. Ezen számok mellett biztosított, hogy senki sem fog unatkozni a szombaton kezdődő szuperprodukció során.
Presser Gábor örül, hogy újra a Megasztár ítészeinek sorában ülhet, határozottan jól érzi magát az új zsűritagok között. Mester Tamás a Mokkában arról mesélt, meglepően keveset vitatkoznak, bár az állandó konfliktusforrás, hogy ő Picivel ellentétben inkább azt díjazza, ha angolul énekelnek a versenyzők. Friderikusz Sándort pedig gyerekkora óta ismeri, és szórakoztatónak tartja önimádó, és egyben önironikus hajlamát…
A legcikibb énekesek a Megasztár 5-ből TOP4
1. | Angyalka bosszúra készült |
2. | Friderikusz elolvadt, de ez is kevés volt a továbblépéshez |
3. | Az átok lesújt magukra |
4. | Üdvözlöm a zsűriket |
Mi a véleményed a zsűriről? – szavazz lent!
Ilyen még nem történt a Megasztárban — Meglepetésre továbbjutott a „nyers hangú” a Megasztár 5-ben
– zene.hu –