Új megjelenéssel, felhasználóbarátabb struktúrával várja június vége óta látogatóit az Educatio Nonprofit Kft. kiadásában működő www.felvi.hu oldal. Az „átváltozás” célja volt, hogy a már működő, jól bevált szolgáltatásokat megőrizve áttekinthetőbb, közérthetőbb és használhatóbb megjelenéssel álljon az oldal felhasználói rendelkezésére. Az új portál kialakítását hosszas, előzetes igényfelmérés előzte meg és az informatikai háttérfejlesztéseknek köszönhetően további újdonságok várhatóak – tájékoztatta a Felvi az Edupresst.
Az átalakulás bár a megjelenésben és a struktúrában is szembeötlő, az oldalon továbbra is elérhető minden olyan funkció, ami már korábban is szolgálta a felhasználói igényeket.
A nyitóoldal ötös fogata megszűnt, a jól megszokott csatornák helyett most a kezdő oldalon rögtön friss információkat olvashatnak a látogatók, az aloldalak közti választásra csak azután van lehetőség. A kezdőoldalra kattintók három aloldal (Felvételi, Hallgatóknak, Felsőoktatási Műhely) közül választhatnak, illetve regisztrálhatnak saját személyes oldalukra Az én felvim szolgáltatás segítségével. A három aloldal ne zavarja meg a felhasználókat, az új struktúra eredményeként célirányosabban ugyan, de elérhető minden korábbi tartalom.
A Felvételi aloldal, csakúgy, mint a már megszokott verziónál, minden, a felvételivel kapcsolatos tudnivalónak és szolgáltatásnak helyet ad. Itt érhető el többek között az e-felvételi, a pontszámítási kalkulátor, Az én felvim szolgáltatás és a Felvi rangsor. A korábban szétszórva megtalálható szolgáltatások most a Felvételi csatornában, Szolgáltatások A-Z-ig dobozban tömörülnek az oldal alján. A Felvételi aloldalon emellett naprakész információk találhatók a felvételivel kapcsolatos teendőkről, de a karriertervezés, érettségi témájában is informálódhatnak az érdeklődők. Azok a középiskolás fiatalok, akiknek még van idejük töprengeni a jövőjüket illetően, számos cikket találnak a magyar felsőoktatás átalakulásáról és jelenéről, a várható térítések és juttatások összegéről, valamint tanácsokat is olvashatnak a körültekintő tájékozódáshoz.
Az én felvim szolgáltatás a fejlécben is rögtön elérhető, a főoldalra lépve a szolgáltatást igénybe vevő felhasználók rögtön beléphetnek saját aloldalukra.
A felvételi időszakban, a dokumentumpótlás határidejének lejárta előtt a Felvi egyik legfontosabb szoláltatása az e-felvételi. Az elektronikus felvételi rendszert a látogatók több helyen, a Felvételi csatornában rögtön, vagy az oldal aljára görgetve a szolgáltatásokat tartalmazó boxban is elérhetik.
Forrás: www.edupress.hu