A legtöbb sikertelen felvételiző jövőre újra próbálkozikTíz középiskolásból kilenc jövőre újra felvételizik, ha idén nem vették fel – ez derült az Educatio – Országos Felsőoktatási Információs Központ felvételizők körében végzett felméréséből. Az idén maturálók között kevesen vannak, akik egy esetleges kudarc esetén letesznek a felsőoktatásról. A nemrég lezárult kutatás szerint minden negyedik diák áll munkába, ha nem kerül be az általa megcélzott szakok valamelyikére.

Július 23-án, az idei ponthatárok kihirdetése után a legtöbben ünnepeltek, hiszen a jelentkezők csaknem háromnegyedét felvették valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Voltak azonban, akiknek ez most nem sikerült: a felvételizők 26 százaléka nem jutott be sehová.
2009-ben a megnövekedett jelentkezői létszám és a jobb érettségi eredmények miatt a legtöbb szakon nagyobb volt a verseny, mint tavaly. Akkor a továbbtanulni szándékozóknak mindössze 17 százalékát nem vették fel semelyik egyetemre vagy főiskolára. Kérdés, hogy az idén sikertelenül próbálkozóknak mik a további tervei? Erre kereste a választ az Educatio – Országos Felsőoktatási Információs Központ által lefolytatott kutatás. Még a felvételi eljárás időszakában két és félezer középiskolást kérdeztek meg személyesen a Felsőoktatási Műhely munkatársai, az összes jelentkező körében folytatott online vizsgálatban pedig több mint harmincegyezer jelentkező válaszolt a kérdésekre.
A középiskolások döntő többsége (91%) egy éven belül újra próbálkozik, ha nem veszik fel sehova. Ebben a pillanatban persze azt még nem lehet tudni, hogy hányan lesznek közülük, akik már a pótfelvételire beadják a jelentkezési lapjukat, vagy ősszel jelentkeznek keresztféléves képzésre. Elenyésző azok száma (1,4%), akik a kudarc teljesen eltántorít a felsőoktatástól.
A sikertelen felvételi után a megkérdezett középiskolások eltérő tervekről számoltak be. A most érettségizettek körében ugyan sokan vannak (23%), akik valószínűleg dolgozni fognak (nagy részük állandó munkahelyen, kisebb részük alkalmi munkát vállal), de több mint egyharmaduk (38,6%) különböző középfokú vagy felsőfokú szakképzésekben venne részt. Számottevő továbbá azok aránya (15,5%) is, akik a felszabaduló egy évben külföldre mennének dolgozni vagy tanulni. A külföld, mint cél, úgy tűnik, hogy az érettségi utáni időszakban sokak számára alternatíva, de semmiképp sem első számú terv. Még azoknak a középiskolásoknak is, akik idén nem felvételiztek, mindössze három százaléka tervezi, hogy a végzés után az országhatáron túl próbál szerencsét.
A fiatalok többségének az sem mindegy, hogy melyik, általuk megjelölt intézményben tanulhatnak tovább. Azok közül, akiket nem az első helyre vesznek fel, sokan (47,2%) gondolják úgy, hogy valószínűleg jövőre újra megpróbálják a felvételit a leginkább vágyott szakra és intézménybe.
Mindehhez természetesen még hozzájönnek azok, akik eleve csak egy helyre adták be a jelentkezési lapjukat, vagyis nem taktikáztak. Ők kizárólag egy szakon és intézményben akarnak továbbtanulni, így ha nem veszik fel őket idén, jövőre valószínűleg ismét próbálkoznak.
Sokéves tapasztalat, hogy a felvételt nyert fiatalok egy része (a megkérdezettek 5-15 százaléka) különböző okokból nem iratkozik be szeptemberben. Ez lehet néhány előre nem látott körülmény miatt, ám többen vannak, akik már a jelentkezési lapjuk beadásakor tudják, hogy valószínűleg elhalasztják tanulmányaik megkezdését. Ez persze nem jelenti, hogy az intézményeknek ennyivel kevesebb lesz az elsőéves hallgatójuk, hiszen a múlt évben halasztók közül viszont nyilván sokan lesznek olyanok, akik 2009 őszén kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat.
(www.edupress.hu)