A diákok jogairól készült közérthető kiadvány

A hatályos tanügyi jogszabályok magyarázatára, értelmezésére jelent meg a Diákjogi Tudor című elektronikus kiadvány, melynek elkészítésére még 2007-ben kérte fel az oktatási tárca a Diákjogi Szektor szervezeteit.

 

A kiadvány 33 gyakori, a közoktatásban felmerülő iskolai, kollégiumi konfliktust tárgyal. Mivel a kiadvány elsősorban diákoknak szól, a jogszabályokat közérthető módon ismerteti meg, egyszerűen fogalmaz – olvasható a jogiforum.hu-n.

A kiadvány nem csupán a diákok, hanem a szülők és a pedagógusok jogait és kötelezettségeit is tartalmazza, témái pedig illeszkednek a 2010-es Országos Diákparlament eseményeihez. Ugyanez a fórum ajánlotta egyébként a kiadvány elkészítését az oktatási tárcának, aki annak elkészítésére a Diákjogi Szektor szervezeteit kérte fel. A szektor nevében az Ifjúsági Közélet Fejlesztéséért Alapítvány hozta létre a kiadványt és koordinálta a munkát, mely a jogok mellett a joggal való visszaélésre, a kötelességek megszegésére és annak szankcióira is kitér.
Az egyes problémaköröket példákkal, illusztrációkkal egészítették ki, továbbá pontos jogszabályi hivatkozás zárja a fejezeteket. A szerzők felhívják továbbá a figyelmet, hogy nem céljuk a közoktatási jogterület valamennyi kapcsolódó jogi szabályát és ezek megannyi kivételeit leírni, mivel nem tankönyvet és nem is akadémiai szintű értekezést akarnak a fiatalok kezébe adni – olvasható a bevezetőben.
A témák között szerepel többbek között a diszkrimináció, az esélyegyenlőség, az öltözködés, a véleménynyilvánítás szabadsága, a verekedés, a lelki terror, az egészség és a biztonságos környezet kérdése, de a diáksajtó és az osztálypénz is.

A kiadványt bárki letöltheti a minisztérium honlapjáról. Az ismertető füzet továbbá szabadon felhasználható, terjeszthető, sokszorosítható.
A Diákjogi Szektor olyan egyesületek, alapítványok, intézmények és magánszemélyek együttműködési hálózata, akik a diákjogok érvényesítésével, a diákönkormányzatok működésének javításával, a diákok közéleti fejlesztésével foglalkoznak.
(Forrás: jogiforum.hu)
(www.edupress.hu)