Még egy napig, utoljára július 8-án módosíthatók a felvételi adatok. A jelentkezők az internet segítségével egyszerűen és gyorsan, mindössze néhány kattintással elküldhetik a javítási, módosítási kérelmeiket, pótolhatják a hiányosságokat.

Holnapig még a felsőoktatási intézmények között felállított sorrenden is változtathatnak a jelentkezők. A felvételi ponthatárokat július 22-én, a Corvin Sétányon megrendezendő Pont Ott Partin hirdetik ki.

 

Az érvényes jelentkezést benyújtók már megkapták az Oktatási Hivataltól az úgynevezett regisztrációs csomagot és az abban szereplő regisztrációs levelet, amelynek segítségével a jelentkezők ellenőrizhetik, helyesen kerültek-e be adataik a felvételi eljárás központi adatbázisába. Ezt azonban a felvi.hu-n keresztül is megtehetik: az itt található „Én felvim” oldalon ellenőrizhetik az érdeklődők a személyes adataikat, a jelentkezési helyeiket, valamint a beküldött dokumentumok feldolgozottságát. Azok is megtekinthetik itt az adataikat, akik nem elektronikusan, hanem postai úton nyújtották be jelentkezésüket. Előttük erre a regisztrációval nyílik a lehetőség. Nem kell azonban újból regisztrálniuk az e-felvételizőknek, ők ugyanis a korábbi felhasználónévvel, jelszóval és biztonsági kóddal használhatják a felületet.

Az adat- és sorrendmódosítás, valamint a dokumentumpótlás végső határideje július 8., eddig küldhetik el a felvételizők elektronikusan vagy postai úton a különböző módosítási kérelmeket, mint például a személyes adatok módosítását, az egyszeri sorrendmódosítást, valamint nyújthatják be a jelentkezésekhez (pontszámításhoz) még szükséges, korábban nem csatolt vagy időközben megszerzett dokumentumokat.

Ha valaki nem az elektronikus ügyintézést választja, a módosítási kérelmét, valamint a bizonyítványok, igazolások A/4-es másolatait postán is elküldheti az Oktatási Hivatal címére (Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190). Fontos, hogy mindegyiken tüntessék fel a nevüket és felvételi azonosító számukat, vagyis a jelentkezési lapon lévő 12 jegyű számot, amelyet a regisztrációs levélben is megtalálnak. Az egyes kérelmekhez a Felvi Kérvénytárában találják meg a szükséges formanyomtatványt a felvételizők. A felvételi ponthatárokat a negyedszer megrendezett Pont Ott Partin hirdetik ki, melyet július 22-én rendeznek meg a Corvin Sétányon. A 16:30-tól megtartott rendezvényen továbbá együttesek és zenészek lépnek fel, a pontszámokról pedig 20 órától adnak hivatalos tájékoztatást több kivetítő segítségével.

(Forrás: felvi.hu)

(www.edupress.hu)