A középfokú iskolák felvételi eljárásának központi írásbeli felvételi vizsgái január 21-én kezdődnek meg, melyekre összesen több mint 69 ezer vizsgajelentkezést rögzítettek a középiskolák – tájékoztatta az Edupresst az Oktatási Hivatal (OH). A negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamos általános iskolásokat felvételi eredményeikről február 10-ig tájékoztatják a vizsgát szervező iskolák, míg beiratkozni június 27. és 29. között lehet majd.

 

Idén az egységes felvételi vizsgákat az érintett hat, és nyolcosztályos gimnáziumokban január 21-én tartják meg, melyet követően január 27-én kerül sor a pótló vizsgákra. Az általános tantervű képzés 9. évfolyamára és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők január 22-én írhatják meg a felvételi vizsgát, pótló vizsgát pedig január 27-én tehetnek. A kiemelkedő tehetséget kibontakoztató felkészítést nyújtó középiskolák 9. évfolyamára jelentkezők számára január 29-én rendezik meg a központi írásbeli felvételi vizsgát, melynek pótló vizsgáit február 3-án rendezik meg.
A központi írásbeli felvételi vizsgák összesen ötszáz intézmény 523 telephelyén zajlanak majd: a 9. évfolyamra jelentkezők 478, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezők 59, míg a nyolc osztályos gimnáziumba jelentkezők 43 intézményben tesznek majd felvételi vizsgát – derült ki az OH tájékoztatásából.
A hivatal a felvételi számok kapcsán beszámolt arról is, hogy 2010. december 15-ig a nyolc, és a hat évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra történő általános, illetve tehetséggondozó írásbeli felvételi vizsgákra összesen több mint 69 500 vizsgajelentkezést rögzítettek a középiskolák. A nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkező diákok száma ebből 3900, a hat évfolyamos gimnáziumba jelentkezőké ötezer, míg a 9. évfolyamos „általános” középiskolai tantervű jelentkezések száma több mint 57 400 fő.
A középiskolai felvételi következő állomásaként a középiskolák február 21. és március 11. között tartják meg a szóbeli meghallgatásokat, majd március 16-án teszik közzé az ideiglenes felvételi jegyzéket. Ez alapján március 17-18-ig lehet változtatni a megjelölt iskolák között felállított sorrenden. Ezt követően a diákok és az általános iskolák április 27-ig kapják meg a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést.
Azokban az iskolákban, ahová a felvehető létszám kilencven százalékánál kevesebb diák került be, rendkívüli felvételi eljárást tartanak május 2. és 13. között.
Az középiskolai felvételi utolsó lépcsőjeként pedig június 27-29. között iratkozhatnak be a diákok a középfokú iskolákba.
(www.edupress.hu)