Állatvédelemről gyerekeknekKörnyezetvédelemre tanít a JimJam. A JimJam televízió a játszva tanulás jegyében olyan alapvető kérdésekkel ismerteti meg a kisgyermekeket, mint az állatvédelem. A csatorna Percy, a parkőr című sorozata az állatokról való gondoskodást, az állatok szeretetét és az emberek és állatok kapcsolatának kölcsönösségét mutatja be a kicsiknek.

A műsor azt az örök igazságot tartja szem előtt, hogy bizonyos dolgokat, így az állatok védelmének fontosságát is, már kora gyermekkorban meg kell ismerni.

A 21. században a számos egyéb társadalmi feszültség mellett az állatok védelme háttérbe szorul. Pedig egy komoly problémáról van szó, a bűnügyi statisztikák tanúsága szerint évi több száz feljelentés érkezik a rendőrséghez. 2009-ben ez a szám 965, míg 2010-ben 1158 volt. Vádemelés pedig csak az esetek alig egyharmadában történik. Kovács Mária a Fauna Alapítvány aktivistája azonban úgy véli ez csak a jéghegy csúcsa: „A hatóságoknak sok esetben nincs kapacitása eljárást indítani. Ráadásul az esetek nagy hányadában nem is történik feljelentés.”

A szakértő szerint az állatvédelemre való nevelést már kora gyermekkorban el kell kezdeni, és ehhez a családi minta nyújtja a legjobb hátteret. „Ahol a családban van kutya és jól bánnak vele, ott a gyermek megtanulja ezt, és az állatok szeretetén keresztül másokkal is toleránsabb, empatikusabb lesz”, véli a Fauna aktivistája. Dr. Király Péter, a REX Kutyaotthon Alapítvány alapítója hozzátette: „Hisszük, hogy a helyes állatvédelmi szemlélet, valamint a természettudatos magatartás megismertetése és elterjesztése nem csupán az állatok és élő környezetünk javát szolgálja, hanem a társadalomra is jó hatással van.”

A Fauna munkatársa szerint: „A gyermekek hozzáállása az állatokhoz eredendően pozitív, nem félnek tőlük, nem bántják őket. De egy kisgyerek rendkívül fogékony, ezért ezt az attitűdöt könnyen ki lehet nevelni belőlük.”

Persze a szülők mellett az iskoláknak is nagy felelőssége van ebben a kérdésben. Fontos lenne az állandó állat és természetvédelmi oktatás, a természetjárás. Ebben egyébként a hazánkban működő számos állatvédelmi szervezet is segítséget tud nyújtani, melyek kész tanrenddel, kidolgozott programokkal rendelkeznek. De rengeteg állatvédelemmel foglalkozó programot is szerveznek, ahol sok mindent elsajátíthatnak a gyermekek játékos keretek között.

A Rex Kutyaotthon Alapítvány is aktívan részt vesz a  felelős állattartási kultúra és a helyes állat- és természetvédelmi szemlélet kialakításában. Az általuk működtetett Állatsziget az év minden napján izgalmas programokkal várja a kedves látogatókat Újpesten, és egész évben ingyenesen látogatható.

Eközben pedig az olyan televíziós műsorok, mint a JimJam rajzfilmje, a Percy, a parkőr is sokat tesznek a szemléletformálásért. Így kicsik és nagyok egyaránt közelebb kerülhetnek az állatokhoz, és megérthetik milyen fontos, hogy mindannyian tegyünk a védelmükért.

 

— vége —

A JimJam csatorna

A JimJam csatornán sugárzott műsorok az 1–6 éves óvodás korosztálynak és szüleiknek szólnak. A csatorna 2006-os indulása óta már több mint 50 országban, 10 nyelven szerepel a műsorszolgáltatók kínálatában.

A JimJam programjai közt szereplő mesék kreativitásra, játékra ösztönöznek, és inspiráló környezetet teremtenek a kisgyermekek számára. A programok teljesen erőszakmentesek és fejlesztik a kicsik emocionális, tanulási és szociális készségeit. A csatorna kínálatában olyan népszerű gyermekműsorok bukkannak fel, mint a Thomas és barátai™; a Bob, a mester™; a Barney és barátai™; az Angelina Balerina™ és a Sam, a tűzoltó™.

A JimJam a Chello Zone piacvezető nemzetközi műsorszolgáltató és a gyermekműsorokat készítő HIT Entertainment vállalat közös vállalkozása.

További információk a JimJam weboldalán olvashatók: www.jimjam.tv