Rendőr kíséri a lógos diákokat az igazgatóhozMegszavazta a parlament csütörtökön azt a belügyminiszteri javaslatot, amely alapján jövő január 1-jétől az igazgatóhoz kísérheti a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról- adta hírül az MTI július 12-én.

 

Pintér Sándor indítványát – amely a rendőrségi törvényt módosította – 252 igen, 43 nem szavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés, rögzítve a rendőrség feladatai között, hogy a fenntartó kezdeményezésére közreműködik az általános és a középiskolák rendjének fenntartásában.

A rendelkezés szerint ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr – az iskolával való előzetes egyeztetés után – az igazgatóhoz kísérheti őt. „Hitelt érdemlő igazolást” az iskola, az orvos vagy a szülő állíthat ki.

Módosult a köznevelési törvény is: szintén 2013. január 1-jétől a tanuló iskolájának megállapítása, a hiányzás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az iskolával és a szülővel való kapcsolatfelvétel céljából a köznevelés információs rendszeréből továbbítható a rendőrségnek egyebek mellett a diák neve, neme, születési helye és ideje, lakcíme, állampolgársága, diákigazolványának száma, tanulói jogviszonyának adatai, valamint iskolájának neve, címe.

 

{module Forrás: edupress|none}