A gólyák nagy része aláírta a hallgatói szerződéstNem tartja vissza a hallgatói szerződés az állami finanszírozású képzésre felvett hallgatókat – írja a Magyar Nemzet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) például karonként csupán néhány fő döntött úgy, beiratkozik, de nem vállalja a feltételeket.

 

Elenyésző volt azok száma a felsőoktatási intézmények elsős hallgatói között, akik nem írták alá a beiratkozáskor a hallgatói szerződést. Az ELTE jogi, bölcsész-, természettudományi és informatikai karok nappali képzésein csak egy-egy hallgató, a gyógypedagógiai karon ketten, a pedagógia és pszichológia képzéseken összesen négyen nem vállalták a szerződésben foglaltakat. Borsodi Csaba, az ELTE rektorhelyettese elmondta, az esti és levelező képzésben már nagyobb a szórás, az informatikai karon például 32-en utasították vissza a szerződést, de az ottani hallgatók nagy részének már van munkahelye, és a munkáltató fizeti a képzés költségeit.

A Színház-és Filmművészeti Egyetemen mind a 46 beiratkozó aláírta a szerződést, mindössze egyetlen felvett döntött úgy, hogy mégsem kezdi meg tanulmányait.

Az egri Eszterházy Károly Főiskolán az 1319 állami ösztöndíjas hallgatóból eddig 1142-en írták alá a szerződést, a beiratkozási időszak azonban még nem ért véget. A győri Széchenyi István Egyetemen mind az 1700 hallgató vállalta az állami képzés feltételeit, míg a Pécsi Tudományegyetemen eddig a több mint négyezer beiratkozó 83 százaléka adta aláírását.

{module Forrás: edupress}