A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárd forintos forrás segíti, a cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése – mondta Czomba Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásáért felelős államtitkára elmondta: a pályázat kétkomponensű.

Az első félévben a fiatalokat képzésen készítik fel a vállalkozóvá válásra, e célra mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

A második félévben, az üzleti terv elkészítését követően, 3 vagy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a résztvevők elképzeléseik megvalósításához. Erre a célra összesen 5 milliárd forintot fordítanak.

Az államtitkár közölte: négy régióban – Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld – már elkezdődtek a pályázattal összefüggő képzések összesen 2130 fiatal részvételével. További két régióban – a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – napokon belül megkezdődik a képzés, az oktatásban 1100-an vesznek majd részt.

A második szakaszban várhatóan mintegy 1500-an kaphatnak majd támogatást. A pályázaton nyertes fiatalok a remények szerint nemcsak maguknak, hanem más fiataloknak is munkát biztosítanak majd.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke többek között arról beszélt, hogy a magyar vállalkozók között a fiatalok aránya valamivel kevesebb, mint 4 százalék. Megjegyezte, hogy a világon és Európában is az egyik legnagyobb társadalmi gond az ifjúsági munkanélküliség, amit olyan módon is mérsékelni lehet, ha a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönzik, támogató programokkal segítik.

Czomba Sándor emlékeztetett: Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség aránya 2012-ben 28,1 százalék volt, míg a múlt év utolsó negyedében 21 százalék. Magyarországon az ifjúsági foglalkoztatási ráta 2012-ben 18,6 százalék volt, 2013 utolsó negyedében pedig már 21 százalékot tett ki.

{module Forrás: edupress|none}