Gazdaságtudományi kar (GTK) néven új, integrált kar kezdi meg működését péntektől a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.

A GTK az egyetemi integrációs folyamatokhoz kapcsolódóan jött létre a gazdálkodástudományi és vidékfejlesztési kar (GVK), valamint a közgazdaság- és gazdaságtudományi kar (KTK) egyesülésével – ismertették a közleményben.

Az összevonás legfőbb indokaként az erőforrások összpontosítását jelölték meg, miután mindkét jogelőd kar képzési palettája a gazdaságtudományok területére akkreditált alap- és mesterszakokra épült.

Az integráció után az új kar szakstruktúrája változatlan marad, az új tanévben 10 intézettel, 150 oktatóval és 4500 hallgatóval kezdik a munkát.

A közlemény szerint az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a gazdálkodástudományi kar a Böszörményi úti campuson – az agrártudományi központban – kap helyet. A hallgatók így kiemelkedő, európai színvonalú körülmények között tanulhatnak szeptembertől.

Az összevonás a korábbi GVK-s és KTK-s hallgatókat nem érinti hátrányosan. Mindenki azon a szakon folytatja tanulmányait, ahol elkezdte, sőt így az áthallgatásokra és a szakváltásra is több lehetőség nyílik – írták.

A felvételi adatok is azt igazolták, hogy az integráció híre pozitívan befolyásolta a leendő egyetemisták döntését, mert a korábbiakhoz képest jelentősen emelkedett a gazdasági szakokra jelentkezők száma. Szeptemberben 1100 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a Debreceni Egyetem gazdálkodástudományi karán – zárul az egyetem közleménye.

(Forrás: MTI)

(www.edupress.hu)