Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án, az állami ünnepen a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.
A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van – hangsúlyozta a kitüntetések átadása után mondott beszédében az államfő.
Kertész Imrét méltatva elmondta: az író nemcsak azért vált méltóvá erre a kitüntetésre, mert a magyar Nobel-díjasok sorát gyarapítja, ráadásul magyar íróként ő volt az első, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést, hanem egész életműve elismeréseként.
Ez az életmű anatómiai pontosságú leírását adja annak, amit a diktatúrák művelnek az emberi lélekkel – mutatott rá a köztársasági elnök, hozzátéve: Kertész Imre munkássága a szabadság belső megélésének lehetőségéről is szól.
„Köszönöm mindazt, amit öntől tanulhattunk emberi helytállásból, írói bátorságból, a világgal dacoló művészi őszinteségből” – fordult a kitüntetetthez Áder János.
Rubik Ernőről szólva az államfő emlékeztetett: „zseniális találmánya”, a Rubik-kocka meghódította az egész világot, olyan „csavaros ás bűvös találmány”, melynek kitalálásához igazi magyaros észjárásra volt szükség.
A kocka nem pusztán játék, hanem olyasmi, ami kreativitásra tanít; ez az egyszerű tárgy szimbolikus jelensége korunknak, egyedülálló szellemi alkotás – hangsúlyozta Áder János, hozzátéve: Rubik Ernő találmánya nemzedékről nemzedékre százmillióknak nyújt kifogyhatatlan inspirációt szerte a világban.
Kertész Imre világhírű, a legrangosabb nemzetközi irodalmi díjjal is elismert, a totalitárius rendszerben tapasztalt szenvedést megrendítően, páratlan mélységgel ábrázoló írói életműve, valamint jelentős műfordítói tevékenysége elismeréséül vehette át a kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében.
Bár a kitüntetettek a helyszínen nem adtak interjút, Kertész Imre a közmédia érdeklődésére – felesége útján – korábban úgy fogalmazott, hogy „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele”.
Rubik Ernő a kultúra számos területén, különösen az építészetet és a formatervezést világszerte folyamatosan megihlető Rubik-kocka feltalálásának negyvenedik évfordulója alkalmából, feltalálói, oktatói, valamint tudományos tevékenysége elismeréseként vehette át a Szent István Rendet.
A kitüntetést, amelyet a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományoz, a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított – és 1946-ban megszüntetett – Szent István Rend megújításaként a 2011. évi CCII. törvény alapította meg. Tavaly a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak adta át az államalapítás ünnepe alkalmából.