A nyolcasoknál az amerikai Harvard Egyetem, a sárkányhajósoknál pedig a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte meg a Dunai Regatta evezős versenyt a folyó fővárosi szakaszán.
A szervezők tájékoztatása szerint a győri együttes a nyolcasok versenyében másodikként zárt a másik amerikai egyetem, a Princeton csapata előtt, és a Corvinus Egyetem gárdája lett a negyedik a négycsapatos döntőben. A sárkányhajósoknál a Műszaki Egyetem és a Testnevelési Egyetem együttese végzett még dobogós helyen.
A nyolcasok mezőnye a Vigadó elől indult és a Műegyetem Központi épületénél ért célba, míg a másik versengésben – amelyben három fővárosi és kilenc vidéki magyar egyetem egyenként 18 fős csapata vett részt – hosszabb volt a táv, a résztvevők a Parlamenttől haladtak a Műegyetemig.
Az Antall József Tudásközpont szervezésében idén harmadszor megrendezett esemény célja az volt, hogy az egyetemisták körében minél szélesebb körben népszerűsítse a sportos életmódot, lehetőséget teremtsen a közösségépítésre és felhívja a figyelmet a Duna sokszínű használatára.
A vízisport-fesztivált a fővédnök Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyitotta meg, és a megnyitón beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, valamint Simicskó István sportért felelős államtitkár is.
A szervezők által az év sportfesztiváljának nevezett esemény idejére teljesen lezárták a Duna vízi forgalmát, az autómentessé tett rakpartokon pedig sportos és zenei programokkal várták-várják a szurkoló diákokat és a további érdeklődőket. A szervezők közlése szerint a késő estig tartó rendezvény közönségének létszáma 15-20 ezerre tehető.
Forrás: http://hvg.hu/sport/20150425_A_Harvard_es_a_Gyori_Egyetem_vitte_a_prim