Az információs társadalmak új jelensége a gyermeküket túlzottan féltő, az aggodalomtól már pszichés tüneteket produkáló szülők generációja. Viselkedésük pedig óhatatlanul nyomot hagy gyerekükön is.

 

 

Látványos karriert futott be a bokszolókéhoz hasonló, csak éppen vidám képecskékkel díszített sisak a német és osztrák kisgyermekes szülők körében. Ezzel a borsos áron beszerezhető szivacs fejfedővel igyekeznek „gyógyítani” a háton altatott, ezért ellaposodott koponyájú, fél év körüli csecsemőket. Gyereksebészek a napi 23 órán át tartó sisakterápia révén ígérik helyrehozni az efféle komplikációkat, hozzátéve, hogy a segédeszköz akkor is jól jön, ha a pici beütné a fejét.

Meglepő, hogy milyen sok anyuka és apuka aggódik olyasmi miatt, ami szokásos esetben a hétköznapok része (a lapos bébikoponya például nagyon ritkán igényel orvosi kezelést). Erre mutatott rá néhány hónapja a Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése ezer német család körében. Ebből kitűnik, hogy a kisgyermekes anyák háromnegyed része, az apáknak pedig a kétharmada kifejezetten elégedetlen saját szülői „teljesítményével”. Arra a kérdésre, hogy „változtak-e a szülőkkel szembeni elvárások a harminc évvel ezelőttihez képest?”, a megkérdezettek hatvan százaléka azt válaszolta: jelentősen. Míg korábban a dupla leterhelés – a gyereknevelés és a munka közti folyamatos megosztottság – stressze jelentette a legfőbb nehézséget, a legújabb kutatás szerint most az önmaguk gerjesztette pánik okoz problémát. Egyre többen úgy érzik, nem tudnak kellően megfelelni a velük szemben támasztott követelményeknek – a gyerekkocsi és a babakelengye kiválasztásától a megfelelő iskola megtalálásáig.

„A jelenség összetett. Miközben érthető, hogy a párok szeretnének jó szülők, jó gondozók lenni, több minden erősíti az elbizonytalanodásukat. Kitolódott például a szülések ideje, és minél később érkezik az első baba, annál jobban aggódnak a szülők, mert szeretnének mindent hibátlanul csinálni, az anyák tökéletes anyák lenni. Ilyen azonban nincs. Donald Winnicott neves angol pszichoanalitikus szerint már az is jó, ha csak »elég jó anyák« lesznek” – mondja Bognár Emese klinikai szakpszichológus. A legfontosabb, hogy a mama érzelmileg elkötelezett legyen, hangolódjon rá a gyerekére; így, ha követ is el hibákat, attól még a gyermeke egészségesen fejlődik – nyugtatja meg a szakember a félelmekkel teli szülőket.

Az elbizonytalanodás másik oka, hogy egyre tudatosabban készülnek a szülők a baba érkezésére, és a gyermeknevelési tanácsadó könyvek mellett rengetegen bújják az internetet. Ott azonban az ömlesztett, sokszor egymásnak is ellentmondó információk között nem egyszerű megtalálni az igazán fontosat. A XXI. századi szülők a világhálón jóval több gyermekbetegségről olvashatnak, mint bármelyik korábbi nemzedék, és felvilágosítást kaphatnak szinte minden kockázati tényezőről, illetve a legsikeresebb terápiákról is. Nem véletlen, hogy ettől sokan teljesen összezavarodnak – hangsúlyozza Klaus-Peter Zimmer, a giesseni egyetemi klinika gyerekorvosa. A sokféle veszélyforrás ismeretében aztán az élet legapróbb és legtermészetesebb dolgain is képesek feleslegesen aggodalmaskodni. Daniel Stern amerikai pszichológus 1997-ben megjelent, Mama születik című könyvében azt emeli ki, hogy amikor újszülött érkezik a családba, a szülők is újraszületnek.

A váltás valóban lényeges – teszi hozzá Bognár Emese –, mert az első gyermek érkezésével a család nyomban egy generációval feljebb lép, és másfajta életciklusba kerül. Azt az állapotot, amikor szülőpár lesz a fiatal házaspárból, a pszichológiában normatív (fejlődési) krízisnek nevezik. Normatív, vagyis normális, hogy így van, egyúttal azonban krízis is, mert valami olyasmi történik, ami változást hoz – hogy mi lesz a kimenetele, az attól függ, hogyan reagálnak rá. Új egyensúlyt kell kialakítani, tisztázni kell például a szerepeket, és új szabályokat kell kialakítani, ami mindenkiben szorongást kelthet. Ha nem sikerül létrehozni az optimális egyensúlyt, túlzott szorongás jelentkezik – magyarázza a szakember. Akár olyan is, ami már kezelést igénylő, komolyabb szorongásos zavarokhoz vezethet. Ha például az önmagával elégedetlen szülő túlságosan ingerlékeny lesz, megváltozik az étvágya és rosszul alszik, ajánlatos szakember segítségét kérni.

Kétségtelen, hogy a szülőket – különösen a városi értelmiségieket – már olyan hétköznapi döntések meghozatala is komoly dilemma elé képes állítani, mint hogy velük alhat-e a gyerek, hogy mennyi idő után vegyék fel, ha sír, vagy hogy adjanak-e neki cumit. Az olyan tragikus eshetőségekről már nem is beszélve, mint a bölcsőhalál, amikor a 2–4 hónapos csecsemők légzése – máig ismeretlen okból – leáll. Az USA-ban évente mintegy 2500 csecsemőt érintő végzetes jelenség bekövetkezését egyrészt azzal lehet csökkenteni, ha kizárólag háton altatják a gyereket (ebből is adódik aztán a sisakterápiás pánik), és figyelnek rá, hogy ne legyen túl meleg a szobában. De aki biztosra akar menni, légzésfigyelő párnát tesz a kicsi lepedője alá.

A vélt vagy valós szülői félelmek és elvárások végigkísérhetik a gyerek további életét. Az ilyen anyák és apák semmit sem szeretnének elmulasztani, ami a kis utód szellemi és testi fejlődését segítheti. Világjelenségről van szó, sőt a helyzet talán még rosszabb az olyan ázsiai országokban, ahol sok az egyke. De egy minapi németországi felmérésből is az derült ki, hogy a hároméves kor alatti kicsik 40 százalékát folyamatosan cipelik valamilyen különórára, fejlesztésre, babaúszásra, zenés tanfolyamra. Németországban a kisiskolások „munkanapja” már kétszer olyan hosszúra nyúlik, mint húsz évvel ezelőtt, sokszor több mint kilencórásra. Mi lenne a felnőttekkel – teszik fel a kérdést kutatók –, ha a heti negyven óra helyett nyolcvanat kellene dolgozniuk?

A korai, túlzott terhelés következtében – hangsúlyozza Heidi Keller, az Osnabrücki Egyetem pszichológusa – érzékelhetően nőtt az egészségtelen drukk a szülők mellett a gyerekekben is. A berlini Robert Koch Intézet kutatói szerint a 3–17 éves korosztály 20 százalékában, 2,2 millió német gyerekben észlelhetőek – elsősorban lelki, viselkedési – zavarok. Ami szakemberek szerint jórészt abból fakad, hogy a szülők nem tudtak helyesen megbirkózni az anyaság és apaság amúgy évezredek óta ismert lelki megpróbáltatásaival.


Forrás: http://hvg.hu/plazs/201533_mitol_felnek_a_panikszulok_babapara