20 millió tonna textilhulladék keletkezik évente Magyarországon
melynek a fele mesterséges anyagokat tartalmaz, így egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen bomlanak le a környezetben
Budapest, 2016.08.02. – Egy friss felmérés szerint éves szinten átlagban évi fél millió forintot költünk el ruhavásárlásra. Ennek az összegnek azonban a negyedéből is meg lehet valósítani az öltözködést, ha tudatosan, alaposan végig gondolva indulunk neki a beszerzőkörútnak.
Robbanásig teletömött ruhás szekrények, zsúfolt fiókok és csordultig megtömött padlások bizonyítják elkapkodott döntéseinket, amelyek az életszínvonalunkon nem, csupán pillanatnyi boldogság-érzetünkön változtatnak. Ruhát vásárolni tudatosan nem nehéz, tervezni kell és megvalósítani.
A feleslegesen vásárolt holmik nagy része mesterséges anyagokból, színezékből készülnek, melyek jelentős környezetterhelő hatást gyakorolnak. Vagy egyáltalán nem bomlanak le a környezetben, vagy több évtized is kell hozzá, míg eltűnnek a Föld felszínéről. Éppen ezért nagyon fontos, hogy többször is, tudatosan is átgondoljuk vásárlásainkat.
A Független Öklógiai Központ adatai alapján, Magyarországon évente 114 millió tonna hulladék keletkezik, amiből évente körülbelül 20 millió tonna textilhulladék. Ez a szám rettentően maga, és hűen tükrözi, hogy rengeteget vásárolunk feleslegesen. A legjobb megoldás, tehát ha nem költünk felesleges dolgokra, de ha már megtettük, a megunt holmikat adományozzuk rászorulóknak, a lyukas ruhaneműket stoppoljuk meg, az elnyűtt daraboktól kiváló törölgetőrongy válhat. |
Tervezzük meg! Mit, miért, és hol vásárolunk?
Első körben érdemes átgondolni, hogy miért is van szükség a 35. fekete blézerre, és 82. magassarkúra, ha úgysem hordjuk, és nagyjából egy év intenzív viselés alatt lehet elkoptatni egy pár cipőt, blézert. Ha ezt tudatosan átgondoljuk, emlékeztetjük magunkat a már meglévő teljesen ugyan olyan darabjainkra, melyek a szerkény mélyén lapulnak, újan a dobozukban, szépen becsomagolva, máris közelebb kerültünk a „nem vásárolok, mert már van belőle jó pár” életérzéshez.
Óvakodjunk az árleszállítástól!
Ez ugyanis azt sugallja: nem tehetjük meg, hogy ne vásároljunk; itt és most előnyben kell részesítenünk az akciós terméket (még ha eredetileg eszünk ágában sem volt megvenni azokat). Ha valóban nem akarunk megvenni valamit és nincs is szükségünk rá, nem elég indok a vásárlásra az, hogy olcsó.
Készpénz vagy bankkártya?
Hihetetlen, de nem mindegy. Vannak ugyanis, akik nehezebben adnak ki pénzt a kezükből és vannak, akiknek a bankkártya a gyengéjük. Ha tudjuk, hogy Nekünk melyik fizetési forma okoz nehézséget, azt hagyjuk otthon, amikor elmegyünk valahova.
Az eladó nem a legjobb barát
Legyünk udvariasak az eladóval, de nem kell úgy tenni, mintha elválaszthatatlan jóbarátok lennénk. Csak azért, mert segít Nekünk a nézelődésben, és a próbafülkénél is szorgalmasan hozza a megfelelő ruhákat, még nem jelenti azt, hogy vásárolnunk kell. Neki ez a munkája, mi pedig szabadon dönthetünk a vásárlásainkról Átgondolni, ellenállni, véghezvinni, egyáltalán nem nehéz.
A Médiunió idei, Nem nehéz kampányának a célja, hogy megértesse az emberekkel egyéni felelősségüket, és hogy döntéseikben szemponttá váljon a környezetvédelem. „Mindig odafigyelek a vásárlásaimra. Second Handben vásárolni nem szégyen, sőt! Aki így tesz, sokat tesz a Földünkért, a környezetünk védelméért. Ha megunok egy ruhát, vagy már régóta nem hordom, én is szívesen cserélek a barátnőimmel. Frissítsd Te is tudatosan a ruhatáradat és máris sokat tettél a bolygónk jövőjéért – mondta Oszter Alexandra, színésznő. A kampány során az érdeklődők további tippeket, és hasznos tanácsokat kaphatnak a nemnehez.hu weboldalon, és a kampány Nem nehéz című Facebook oldalán.
Háttérinformáció:
Nem nehéz… kampány kreatív munkálatainak kidolgozását a Café Communications ügynökség vállalta (a reklámfilmek rendezője Salamon András, az operatőr Szabó Gábor), közreműködött a Post Edison és a Sparks, médiatervező partner az AdSol Média. A pr-feladatokat az Emerald PR intézi. Minden ügynökség pro-bono dolgozik a Médiauniónak. A kampány támogatója a Siemens.
A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy évről évre nyilvánosságot biztosítson valamely fontos társadalmi ügynek. A Médiaunió legfőbb célja olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezése és elhelyezése a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, melyek érzékelhető és mérhető változást érnek el a magyar társadalomban. A kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák. Az alapítványban részt vállaló médiumok önkéntes alapon felületet biztosítanak a kiválasztott téma kommunikációjának. A Médiaunió szervezete a kiválasztott társadalmi fontossággal bíró témát szakemberek és civil szervezetek bevonásával dolgozza fel és koordinálja a pr- és reklámügynökségek pro bono végzett munkáját. A Médiaunió Alapítvány éves kampányai sem gazdasági, sem politikai érdekeket nem szolgálnak.
A Médiaunió egy naptári évben egy kiválasztott témára fókuszál. Az adott év üzenetét a témapályázatra beérkező ötletekből az Uniót alapító tagok által felkért kuratórium választja ki. Az öttagú kuratórium elnöke dr. Schmidt Mária, tagjai Novák Péter, Rudolf Péter, Csányi Sándor és Somody Imre.
A filmek letölthetők innen: