Fiatalok ötleteit várják a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre Budapest, 2016. október 6., csütörtök (MTI)
– Meghirdették a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, amelyre kreatív és tehetséges 20 év alatti fiatalok nevezhetnek megvalósításra váró ötleteikkel november 28-ig egyénileg vagy két fős csapatokban.
Fontos, hogy ez a verseny nagy figyelmet kapjon, a diákok és pályaműveik ismertekké váljanak, hiszen így szolgálhatják a társadalmat és tehetik mások számára is népszerűvé a kutatás-fejlesztési pályát – hangsúlyozta Antal Csaba, az Ericsson Magyarország képviselője a verseny meghirdetése alkalmából tartott csütörtöki budapesti tájékoztatón. Mint mondta, fontos, hogy ebben a korban a tudomány és az innováció megjelenjen az iskolákban, a gyerekek pedig merjenek belevágni felfedezésekbe, alkotásokba és végig tudják vinni az ötleteiket akár a termékek megvalósításáig is.
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) tiszteletbeli elnöke kiemelte: ez egy olyan rendhagyó tanulmányi verseny, amely a 20 évesnél fiatalabb diákok számára nyújt lehetőséget tehetségük bemutatására. Hozzátette: a kihívás azért rendhagyó, mert itt a diákoknak maguknak kell megkeresniük azt a problémát, amelyet a további fordulókban meg akarnak oldani. A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közreműködésével szervezett versenyen minden 1996. október 1. és 2003. augusztus 31. között született fiatal indulhat, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait.
A kiírásra jelentkezhetnek határon túli magyar diákok is. Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, illetve tudományos munka eredményével. Ezen felül lehet nevezni a National Instruments myDAQ nevű termékének újszerű, máshol nem használt vagy publikált mérési vagy adatgyűjtési eljárásának kidolgozásával, de konkrét gyakorlati feladatok megoldására irányuló alkalmazással is. A versenyen bármilyen egyéb versenyre vagy pályázatra készített pályamunkával, műszaki alkotással is részt lehet venni. A kidolgozandó vagy megoldandó feladat maximum két oldalas vázlatát e-mailben kell eljuttatni november 28-án 15 óráig a Magyar Innovációs Szövetséghez. A nevezésnek tartalmaznia kell a kiválasztott kutatási vagy fejlesztési témát, a megoldásra irányuló javaslatot, az elérendő célt, a konkrét megvalósítás módját, továbbá a résztvevők adatait. Az első fordulóban elfogadott és részletes kidolgozott pályázatok leírását március 31-ig kell beküldeni a verseny titkárságára.
A zsűri a beadványokban értékeli a probléma megközelítésének eredetiségét és kreativitását, a kidolgozás alaposságát, valamint tudományos értékét, az anyag, vagy műszaki alkotás színvonalát, illetve az elkészített eszköz működőképességét, a projekt befejezettsége és hasznosíthatósága, az eredmények világos értelmezése mellett. A pénzjutalmon felül az első három helyezett 30 többletpontra jogosult a felsőoktatási felvételi eljárás során, valamint a lehetőséget kap 2017 szeptemberében, Észtországban az EU Fiatal Tudósok Versenyén való részvételre, ahol további értékes pénz- és különdíjakat lehet nyerni. A versenyen kiválasztott tehetséges fiatalok további nemzetközi versenyeken, utazásokon vehetnek részt. A díjátadásra 2017 májusában, kétnapos kiállítás keretében kerül sor. A legjobb pályaműveket jövő év szeptemberében, a Kutatók éjszakáján is bemutatják.